who are you? ~ jikook | ✔

18. fejezet

Először én tusoltam le, utánam pedig ő, csak éppen azzal nem számoltam, hogy a pizsamámat szerencsésen otthon felejtettem. Úgy emlékeztem, hogy betettem, de amikor akartam volna felöltözni, nem találtam a táskámban. Csak álldogáltam ott vagy öt percig és bámultam magam elé, hogy még is miért vagyok ilyen szerencsétlen. Derekam köré csavartam a kapott törülközőmet, majd kidugtam a fejem a fürdő ajtaján és Jimin nevét kezdtem kiabálni.

- Mi az? Baj van? - jelent meg pár másodperc múlva az említett, de szemöldökei rögtön össze szaladtak, amint megpillantott engem.

- Nem hoztam pizsamát - motyogtam zavartan.

- Várj, mindjárt hozok valamit - mosolyodott el és már be is sietett a szobájába.

Egy fehér pólóval a kezében tért vissza, plusz egy rövid nadrággal, mire nem győztem megköszönni, hogy adott. Legyintett egyet, mondván, hogy nem gáz és visszament a nappaliba, amíg én felöltöztem. Majdnem az én méretem volt a felső, talán egy vagy két mérettel lehetett nagyobb, mint én, de nem zavart különösebben. Vettem egy mély levegőt, majd kimentem a fürdőből és hajamba beletúrva álltam meg a nappaliban lévő kanapé mögött. Jimin azonnal rám vezette a tekintetét és nem igazán zavartatva magát, mért végig tetőtől talpig.

- Nem is annyira nagyok rád - szólalt meg, mire bólintottam egyet.

- Csak két év van közöttünk, nem hat - nevettem fel.

- Aha - motyogta Jimin, majd felpattant a kanapéról és szó nélkül sietett be a fürdőbe.

Most valami rosszat mondtam? Én csak viccnek szántam, amit mondtam, de ezek szerint neki máshogyan jött le, mint szerettem volna. Egy hatalmas sóhajtás kíséretében pakoltam el a cuccaimat a táskámba, majd inkább visszamentem Jimin szobájába és ott vártam meg őt. Nem is kellett olyan sokat várjak, eléggé gyorsan végzett. Látszott rajta, hogy valami még mindig nyomassza, de nem mondott semmit, ezért én törtem meg a kínos csendet.

- Sajnálom, ha valami rosszat mondtam.

- Nem, nem mondtál semmi rosszat - erőltetett arcára egy apró mosolyt, de látszott rajta, hogy nem őszinte.

- Jimin - sóhajtottam fel, majd felpattantam az ágyról és közelebb sétáltam hozzá, ő meg szinte ledermedve követte minden mozdulatom.

- Ne - lépett hátra egyet, a szemöldökeim pedig a homlokom közepére szaladtak.

Én is megálltam, nem mentem közelebb hozzá, de nem értettem, hogy még is mi a fene ütött belé. Eddig minden teljesen jó volt, de most megváltozott és nagyon fura lett. Próbáltam elkapni a pillantását, de ügyesen kerülte, mert egyszer sem nézett rám.

- Ez így nekem nem megy, Jungkook - szólalt meg a lehető leghalkabban, viszont még mindig nem értettem, hogy mire is gondol pontosan. - Nem bírom ki, hogy ne érjek hozzád, ha a közelembe vagy. Egyszerűen nem tudom távol tartani magamat tőled, bármennyire is akarom. - túrt idegesen a hajába, én pedig teljesen ledöbbenve hallgattam őt.

- Akkor ne tartsd - szólaltam meg, ezzel magamat is teljesen meglepve. Mióta is mondom ki bátran a gondolataimat?

- De muszáj - pillantott végre rám és szemeiben most először láttam meg a félelmet. Félt? De még is mitől?

- Miért lenne az? - kérdeztem tőle és egy lépéssel közelebb léptem hozzá.

- Mert nem akarlak bántani.

- Nem bántasz, Jimin - suttogtam, amikor már teljesen elé értem.

- Most még nem, de egy idő után... - kezdte el, de nem tudta már befejezni, hiszen még közelebb léptem hozzá és - egy elég hirtelen ötletlennek köszönhetően - ajkaira hajoltam.