who are you? ~ jikook | ✔

47. fejezet

- Dobjalak haza? - kérdezte Jihyun tesi után.

- Nem kell, köszi. Megbeszéltük Jiminnel, hogy beülünk valahova.

- Ohh, mindent értek - bólintott egyet, majd egy gyors kézfogás után már el is váltak útjaink, hiszen ő a parkolóba indult, én pedig Jimin egyeteme felé vettem az irányt.

Igazából még egyszer sem voltam a kampusz területén, ezért kicsit féltem, hogy el fogok tévedni, hiába mondta el vagy negyvenszer, hogy hol találom meg a könyvtárat. Először nem is értettem, hogy még is mit keres ott, mert köztudott, hogy utál olvasni, de végül kiderült, hogy csak a plusz pontok miatt jelentkezett egy délutáni szakkörre, amin igazából semmit sem csinálnak. Túl hamar értem a hatalmas épülethez, ezért meg is torpantam, mielőtt beléphettem volna a hatalmas kapun. Lehet fel kellene hívnom, hogy itt vagyok.

- Jungkook? - szólított valaki a hátam mögül, mire azonnal meg is fordultam, hiszen fogalmam sem volt, hogy még is ki a fene ismer itt engem.

- Oh, szia - intettem egyet, amikor szembe találtam magam a sráccal, akivel Yoongi buliján találkoztam először.

Sajnos a nevére már nem emlékeztem, hiszen eltelt már pár hét a szombati buli óta, de azért azt nem felejtettem még el, hogy az udvar végén végeztük el dolgunkat mindketten.

- Minden rendben? Elveszettnek tűnsz. - mosolyodott el, mire zavartan megvakartam a tarkómat.

- Hát, igazából csak az egyik haveromat várom. Nem tudod véletlen, hogy merre van a könyvtár? Oda kellene eljutnom.

- Nem ide jársz? - kérdezte, mire megráztam a fejem.

- Még csak most vagyok végzős, de terveim szerint itt fogom folytatni.

- Pedig idősebbnek nézel ki, na mindegy. Gyere, megmutatom a könyvtárat. - indult meg, én pedig szó nélkül követtem.

Próbáltam visszaemlékezni, hogy még is hogyan hívták, de sem a vezeték, sem a keresztneve nem jutott eszembe, és ez nagyon idegesített. De merszem nem volt rákérdezni, hiszen ő tudta az én nevem, szóval nem akartam leégetni magam előtte. A Jimin által elmondott útvonal stimmelt, valóban át kellett vágni az egész udvaron, majd ott a második emeletre kellett menni. Jó, lehet, hogy egyedül is eltaláltam volna ide, de fő a biztonság. Az egyetemista fiú pedig ide jár, szóval benne jobban bíztam, mint a tájékozódó képességeimben.

- Nos, itt is lennénk - biccentett a barna ajtó felé, majd megállt és szembefordult velem.

- Nagyon szépen köszönöm - hajoltam meg tisztelettudóan.

- Igazán nincs mit - mosolyodott el. - Most viszont megyek, mert jöttek értem. Remélem találkozunk még.

- Én is remélem - bólogattam helyeselve.

Nem válaszolt, helyette egy pimasz mosolyt villantott, majd hátat fordított és lesietett a lépcsőkön, amiken az előbb feljöttünk. Már nyomtam volna le a kilincset, amikor is az ajtó nyílt, én pedig egy telefonáló Jiminnel találtam szemben magam. Ekkor kezdett csörögni a mobilom, szóval gondolom azért hívott, hogy még is hol a fenébe vagyok már.

- De türelmetlen itt valaki - villantottam ki fogaimat, mire ő csak megforgatta a szemeit és zsebébe csúsztatta a készülékét.

- Azt hittem már eltévedtél - nyúlt a kezemért, én pedig egy kicsit zavarba jöttem. Így akar végigvonulni az egész udvaron?

- Egy kedves srác elkísért idáig - mondtam neki, mire kérdőn pillantott rám. - Még Yoongi bulijában találkoztam vele, amikor kiszaladtam mosdóba, aztán volt olyan kedves és elkísért ide, mert magamat ismerve tökre eltévedtem volna.