who are you? ~ jikook | ✔

46. fejezet

Szerintem tudni fogjátok, hogy mikor érdemes bekapcsolni a zenét, amit felülre tettem be! 😇 Jó olvasást és köszönöm a segítséget ParkLexi! ❤

◇ ♡ ◇

Szerintem nem mondok semmi meglepőt, ha azt mondom, hogy egymáshoz sem szóltunk, miután beszálltunk a kocsiba. Annyi mindent a fejéhez szerettem volna vágni, de még sem hagyta el egyetlen szó sem a szám, így némán bámultam előre és tanulmányoztam a házakat, amik mellett elgurultunk. Konkrétan nem is mertem ránézni Jiminre, mert miután közöltem vele, hogy vigyen haza, konkrétan lekiabált, hogy soha többet nem jön velem buliba és sosem fogok többet inni a társaságában, mert elviselhetetlen vagyok. Tudom, hogy igaza volt, de eszem ágában sem volt ezt beismerni, ezért is játszottam meg a megsértettet, de azért kicsit féltem is, hogy megharagudott rám, vagy esetleg nem akar majd látni az elkövetkezendő napokban. Már éppen szólásra nyitottam a számat, amikor is megpillantottam a panelházat, amiben Jimin lakik.

- Miért hozzád jöttünk? - kérdeztem, mire ő megvonta vállait, de nem szólt semmit. - Sajnálom, hogy hisztizni kezdtem, oké? Csak ne haragudj rám, mert most kurva részeg vagyok és beszélni is nehezemre esik! - emeltem fel a mutató ujjam és vettem egy mély levegőt. Rohadtul melegem volt.

Ismét nem kaptam választ, sőt még akkor sem, amikor leállította a kocsit és kiszállt belőle. Az autó ajtajában kapaszkodtam meg, hiszen egy pillanatra megszédültem, amikor lábra álltam, de szerencsére nem taknyáltam el. Nem szóltam inkább semmit, mert Jimin nyilván direkt cukkol azzal, hogy nem vesz tudomást rólam. Karba tett kezekkel szálltam be a liftbe és le sem vettem róla a szemeimet, mert tudtam, hogy nem szereti, ha nézik, sőt...

- Most addig fogsz mustrálni, amíg nem válaszolok, vagy mi van?

- Ne ignorálj - léptem egy lépéssel közelebb hozzá -, hanem szeress.

- Nem szeretem, amikor így kirúgsz a hámból - sóhajtott fel, de végre elértem, hogy rám pillantson.

Viszont ekkor kinyílt a lift ajtaja, ő pedig már ki is lépett a kis helyiségből és meg sem állt a lakása ajtajáig. Nem akartam ismét sírni, de felbosszantott, hogy Jimin még csak rám sem néz. Alsó ajkamat harapdáltam, amikor leültem a konyhába és figyeltem, ahogy elővesz egy doboz tejet és müzlit. Megkérdezte, hogy kérek-e, de csak megráztam a fejem. Leült velem szembe és teljes nyugodtsággal kezdett el falatozni, miközben én könnyeimmel küzdöttem.

- Miért nem vittél haza, ha ennyire nem vágysz a társaságomra? - szipogtam, hiszen eddig bírtam könnyeimet visszatartani.

- Nem erről van szó - sóhajtott fel.

- Akkor? Miért csinálod ezt? Miért szarsz le? - tört ki belőlem a sírás. - Bocsánatot kértem a buliban történtekért, még ha nem is emlékszem már rá, hogy mi miatt kaptunk össze. Vagy vigyél haza, vagy viselkedj úgy, mint egy egy normális barát! - csaptam idegesen az asztalra, majd felpattantam onnan és egyenes Jimin szobájába siettem.

Levágódtam az ágyra és hagytam, hogy könnyeim utat törjenek maguknak. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig lehettem egyedül és sírhattam, de akkor eszméltem csak fel, amikor éreztem, hogy besüpped előttem az ágy. Nyeltem egy hatalmasat és megtöröltem a szemeimet, de továbbra sem néztem fel, hanem a lepedőt bámultam.

- Bocsánatot szeretnék kérni, amiért így viselkedtem - tette kezét a combomra, mire behunytam szemeimet. - Csak ne sírj, jó? Rohadtul nem akarom, hogy miattam sírj.

- Én sem akarok sírni - motyogtam, miközben szipogtam egyet. - Nem fogok így viselkedni többet, jó? Csak...

Még mielőtt befejezhettem volna a mondatot, Jimin megszüntette a közöttünk lévő távolságot és az ajkaimra tapadt. Nem számítottam rá, hogy hozzám fog érni az este folyamán, ezért a meglepődöttségtől először nem is viszonoztam a csókját. De utána sikeresen észbe kaptam, majd a pólójánál fogva húztam közelebb magamhoz, és gondolkozás nélkül ültem ölébe, de nem szakadtunk el egymástól egy másodpercre sem. Kezeit azonnal a fenekemre csúsztatta és sikeresen ki is váltott belőlem egy hangos nyögést, amikor a kelleténél egy fokkal erősebben markolt meg.