who are you? ~ jikook | ✔

59. fejezet

Miután kisiettem a szobámból, tudatosult bennem, hogy igazából teljesen felesleges volt a műveletem, ugyanis jó pár napig nálam fog lakni az említett. Bármennyire is haragszom rá, nem fogom magára hagyni, pedig most aztán igazán megérdemelné. Órákat ücsörögtem az udvarunkon lévő hintaágyon és szívtam magamba a D vitamint. Nem volt kedvem visszamenni a szobámba, magányt akartam és egy kicsit relaxálni, ami többé-kevésbé sikerült is. Anya egyszer kijött megkérdezni, hogy mi a helyzet, de annyival letudtam, hogy meditálok, szóval nem érek rá. Jó volt egy kicsit kiszellőztetni a fejem és órákon át semmire sem gondolni. Próbáltam nem Jiminen agyalni, de valahogy mindig ott lyukadtam ki, hogy még is ő volt gondolataim fő témája. Igazából próbáltam a szép emlékeinkre gondolni, nem a veszekedéseinkre és a hazudozásai, de ott volt bennem a félelem, hogy nem szeret már. Több mint fél éve vagyunk együtt, hamarosan háromnegyed éve ismerjük egymást, lehet megunt és már csak azért van velem, mert nem akar megbántani. Hasam görcsbe rándult ezekre a gondolatokra, hiszen én teljes szívemből szeretem és iszonyatosan fontos nekem. Tudom, hogy ez rettentően nyálas, de nem is tudom, mi lenne velem, ha szakítanánk.

Egészen addig agyaltam ilyenek, amíg be nem sötétedett már, így kénytelen voltam vissza menni a házba, mert már az idő is rendesen lehűlt. Meglepődtem, amikor a nappaliban találtam Jimint, anyát és apát is, de ahelyett, hogy bármit is szóltam volna, a szobámba siettem. Tisztában voltam azzal, hogy én voltam a témájuk és inkább nem is akarom tudni, hogy mikről beszélgettek pontosan. Becsuktam magam után az ajtómat, majd elterültem az agyán és beletemettem a fejemet a párnámba. Reménykedtem benne, hogy utánam jön az egyetemista és meg tudjuk beszélni a dolgokat, mert azért engem is rendesen bántott, hogy már megint haragban vagyunk, pedig azt hittem, hogy Youngjo után már minden rendben lesz, hát ezek szerint hatalmasat tévedtem. Ahogy sejtettem, pár perc múlva már nyílt is a szobám ajtaja, majd besüppedt mellettem az ágy. Jimin sóhajtott egy hatalmasat, miután helyet foglalt mellettem, de hosszú percekig még síri csend lepte el a szobát.

- Komolyan sajnálom, Jungkook - törte meg végül a már kissé frusztráló helyzetet. - Nagyon szeretlek és nem akarom, hogy azt érezd, hogy nem vagy fontos, illetve elég jó nekem. Így vagy tökéletes, ahogy vagy, és ezt szeretném, ha végre felfognád.

- Hogyan foghatnám fel, ha már megint hazudtál nekem? - kérdeztem, de nem mozdítottam a fejem, így szerintem nem sokat értett abból, amit mondtam.

- Aish, tudtam, hogy ez bánt a legjobban. Erre nem tudok neked mit mondani, Jungkook. Hazudtam és belátom, hogy nem kellett volna, de már megtörtént, nagyon sajnálom, de mi lenne, ha a jelenre koncentrálnánk?

- Szerinted ezek után tudok majd hinni neked? - fordítottam oldalra a fejem, tekintetünk pedig azonnal össze is találkozott.

- Jó lenne - motyogta, mire muszáj volt felhorkantanom.

- Jó lenne, ha nem hazudnál többet - mondtam makacsul, mire Jimin megforgatta a szemeit.

- Nem direkt hazudtam neked, csak... elbasztam és ennyi. Kérlek lépjünk már túl ezen. - váltott könyörgő hangnembe és olyan volt, mint aki mindjárt hisztizni kezd.

- Jó - mondtam, majd felültem az ágyban és karba tettem a kezeimet. - Miben hazudtál még?

- Nem hazudtam másban, esküszöm.

- Ne esküdözzél, mert lerúglak az ágyról és mehetsz vissza a kórházba - morogtam, mire Jimin szemei hatalmasra tágultak. Hát igen, nem csak őt leptem meg ezzel a kijelentésemmel, hanem saját magamat is.

- Inkább legyen még egyszer agyrázkódásom, minthogy ilyen legyél velem.

- Nem gondoltam komolyan, csak...