who are you? ~ jikook | ✔

57. fejezet

- Siessetek kérlek, Jimin és Youngjo összeverekedett a nappaliban! - rontottam be a konyhába, mire minden szem rám szegeződött.

- Hogy micsoda? - kérdezte vissza Hoseok, viszont Taehyung - aki időközben valahogy visszakerült ide - és Yoongi azonnal kirohantak a helyiségből.

Utána viszont a többiek is észbe kaptak, még Minyoung és a barátnője is a nappaliba siettek. Hálás voltam azért, hogy mire én is odaértem, már szétszedték a két fiút, viszont amikor megláttam, hogy Jimin arca tiszta vér, majdnem elájultam. Azonnal leguggoltam mellé és sírva fakadtam, mert rettenetesen megijedtem, hogy valami komolyabb baja is esett. Időközben Taehyungék hívtak mentőt, szóval csak pár percet kellett még kibírnia.

- Jól vagy? - kérdeztem tőle, mire megrázta a fejét.

Youngjora pillantottam, aki szintén kapott pár ütést, de korántsem volt olyan vészes, mint Jiminnél. Tekintetünk találkozott, én pedig nagyon reméltem, hogy bűntudata van és, hogy jó szarul érzi magát, amiért így szétverte az exét.

- Mindjárt jön a mentő és rendbe tesznek, oké? - fordultam vissza Jiminhez, de abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán érti-e amit mondtam neki.

Ekkora már nagyjából mindenki körénk gyűlt, volt aki videózott, fotókat csinált és olyan is volt, aki csak szimplán értelmetlen hülyeségeket mondott. Próbáltam nem törődni az ilyenekkel, de az, hogy ilyen csúnya dolgokat mondtak Jiminről, egyáltalán nem tetszett. Inkább maradjanak csendben, mert semmit sem tudnak azon kívül, hogy egyszer együtt voltak.

Pár perc múlva valóban megérkezett a mentő, engem pedig sehogy sem lehetett lebeszélni arról, hogy ne menjek Jiminnel a kórházba. Nem hagytam volna semmi pénzért magára, még akkor sem ha fizettek volna érte. Sajnos a többiek nem tudtak utánunk jönni, mert már mindenki ivott, ittasan meg egyikőjük sem akart vezetni. De megígértem nekik, hogy amint tudok valami pontos információt, akkor azonnal írok valakinek. Jimin többször is eszméletét vesztette a kórházba vezető úton, nekem pedig nehezemre esett nem bőgni. A mentősök folyamatosan kérdéseket tettek fel nekem, de én képtelen voltam normális választ adni, csoda volt, hogy a nevemre emlékszem. Annyit sikerült egyedül kinyögnöm, hogy összeverekedett egy karatés sráccal, ezért néz ki ilyen rosszul. Az idő olyan lassan telt, hogy úgy éreztem, mintha órák óta csak kocsikáztunk volna, nem is a kórházba repesztettünk volna több mint százzal. Meglepődtem, amikor közölték velem, hogy menjek be én is a terembe, ahol Jimin van. Kicsit zavarban voltam, mert abban a tudatban voltam, hogy majd a folyosón kell várjak, amíg megvizsgálják a barátomat. Jelezték, hogy üljek le az egyik székre, én pedig majdnem elsírtam magam, amikor Jiminre pillantottam. Miért kellett menőznie? Szerintem még a hülye is tudta, hogy nincsen esélye Youngjo ellen.

- Részletesen mesélje el, hogy mi történt, addig nem tehetünk semmit Park úrért - szólalt meg az egyik kék ruhát viselő nő.

- Mi... miért fontos ez? - kérdeztem vissza a lehető leghalkabban.

- Mivel a vizsgálat alapja a sérülés körülményeire vonatkozó részletes kikérdezés. És fontos a sérülés óta eltelt időszakban végbement állapotváltozás tisztázása is, szóval megtenné, hogy elmeséli a történteket részletesen?

- Oh - nyeltem egy aprót. - Az egész úgy kezdődött, hogy verekedni kezdett az egyik sráccal, aki barna öves karatés és szerintem nem kell részletezni, hogy ki nyert. Nem bírt felkelni a földről, miután szétszedték őket, szerintem eszméletét is vesztette párszor, amíg kiért a mentő. Próbáltam hozzá beszélni, de csak egyszer válaszolt nekem, akkor is csak megrázta a fejét. Ugye nincs nagyobb baja?

- Nagy valószínűséggel agyrázkódása van - szólalt meg a teremben tartózkodó ősz férfi.

Ezután valami megnevezhetetlen nevű gyógyszert kért és jeget, én pedig csendben figyeltem, ahogy Jimin körül  tevékenykednek. Időközben magához is tért, viszont nem tudott választ adni arra, hogy mi történt mielőtt behozták ide. Csak azt ne mondják nekem, hogy emlékezetkiesése van, mert akkor szívrohamot kapok. Nem bírtam tovább a seggemen ülni, ezért is sétáltam oda az ágya mellé, majd megkérdeztem, hogy emlékszik-e rám.