who are you? ~ jikook | ✔

39. fejezet

Egy hét. Egy hét telt el azóta, mióta szüleimmel közöltem, hogy együtt vagyok Jiminnel. Egy hete még csak rám sem nézett apa és a köszönésen kívül nem igazán társalogtunk egymással, vagyis én szerettem volna, de akárhányszor kérdeztem tőle valamit, nem válaszolt és ez például pénteken már nagyon idegesítő volt. A némaságával büntet, komolyan? Minden nap átmentem Jiminhez, hiszen szükségem volt valakire, akinek kisírhatom a lelkem. Kicsit sajnáltam, hogy minden nap ugyan arról volt szó, de egyszerűen a gondolataim nem akarták másfele menni, valahogy mindig apa jutott eszembe. De azt mondta Jimin, hogy őt egyáltalán nem zavarja, hogy ez a téma, mert tudja, hogy milyen nehéz most nekem, ilyenkor pedig nem győztem puszilgatni, meg ölelgetni, mert olyan jó ember és nagyon jól estek a biztatásai. Volt, amikor csak este tízkor értem haza, de anya tudott arról, hogy merre vagyok, apát meg teljesen hidegen hagyta, így nem volt belőle balhé, hogy hétköznaponként ilyen későn jövök haza. Plusz Jimin néha a házikban is segített, matek szakon volt gimiben, így az kifejezetten ment neki, ami nekem pont kapóra jött, hiszen most volt félév zárás és kettes lettem belőle. Szóval volt olyan délután, amikor csak matekoztunk és esküszöm, hogy megértettem, amit magyarázott nekem. Másik kedvence a töri volt - másik tantárgy, amit rühellek -, szóval elmagyarázta nekem az első világháborút kicsit hétköznapibb nyelven és azt is megértettem valamennyire. Nem tudom, hogy hogyan fogok leérettségizni, de kezdek egyre jobban félni.

- Mizu? - dugta be fejét Jihyun a szobámba vasárnap délután.

- Na, meggyógyultál? - mosolyodtam el, hiszen a héten hiányzott.

- Ne is mondd, azt hittem sosem leszek jobban - csukta be az ajtómat, majd leült mellém az ágyra. - Azt hiszem van mit mesélned, Seungmin említette, hogy nem igazán vagy a legjobb passzban.

- Igaza volt, lol - sóhajtottam fel, majd hátradőltem az ágyamon. - Először is, kibékültem Jiminnel.

- Hű, ezek szerint komolyan hatnak rád az apróságok.

- Nem az apróságok miatt bocsájtottam meg neki, hanem mert szeretem, komolyan - bámultam a plafonomat. - A másik dolog meg az, hogy anya és apa is tudja.

- Hogy mi? - pillantott rám hatalmasra tágult szemekkel. - Apud is?

És akkor Jihyunnak is kisírtam a lelkem, elmeséltem neki mindent, hogy apa hogyan néz szellemnek, hogy anya milyen aranyosan kezelte a dolgot és, hogy Jimin mennyire más lett. Mert igen, nagyon megváltozott, de jó irányban. Szilveszter előtt nem igazán éreztem, hogy annyira fontos lennék neki, viszont most minden nap elmondja, hogy szeret és, hogy nem akar elveszíteni. Ilyenkor mindig elpirulok, egyszerűen nem bírom felfogni, hogy hogy lehet valaki ilyen kedves velem. Megérdemlem egyáltalán?

- Nem értem apudat - szólalt meg Jihyun, miután lehadartam neki a történéseket egészen vasárnaptól kezdve. - Meg sem hallgatott téged, nem rosszból, de úgy viselkedik, mint egy gyerek. Nem akarok tiszteletlen lenni, de felnőtt férfi létére meg kellene hallgatnia téged, hogy miért jöttél össze Jiminnel és, hogy igazából nem is vagy meleg, mert a lányok is érdekelnek. Tökre olyan, mintha nem is akarná megérteni a te helyzeted, vagy én nem is tudom.

- Azért én megértem, hogy miért ilyen.

- Én meg nem - vonta meg vállait. - Biztos ne beszéljek vele? Mert ez így annyira felbasz. Apud egy nagyon jó ember, ezért is lepődtem meg, hogy most még is mi a fenéért lett ilyen.

- Megtudta, hogy a fia egy fiúval jár, te nem buknál ki? - kérdeztem, mire határozottan rávágta, hogy nem. - Oké, talán én sem, de apa más. Ő sosem támogatta a "másokat". - mutatottam idézőjeleket az ujjaimmal a kifejezésre.

- Most muszáj lesz támogatni őket, mert a fia is ide tartozik - mosolyodik el, én pedig bólintottam egyet.

- Remélem, hogy ha nem is fog támogatni, legalább elfogadni elfogja.

- Ha meg nem, akkor szólj és jövök - villantotta ki fogait. - Örülnie kellene annak, hogy végre boldog vagy, nem pedig így elzárkóznia előled.

- Igen, tudom - sóhajtottam fel. - Na, mindegy. Most mondj te valamit, ne csak rólam beszéljünk.

- Haneul - szólalt meg, én pedig egy pillanatra ledermedtem, hiszen valahonnan nagyon ismerős volt a név, de hirtelen nem ugrott be, hogy még is honnan. - Vágod a bulit, amiben Jimin lekapott? Na, ő volt a csaj, aki felkért táncolni.

- És tényleg!

- Találkoztam vele hétfőn a dokinál és beszélgettünk egy kicsit - mondta, én pedig bólintottam egyet. - Jó csaj - tette hozzá. - Szóval elhívtam randira.

- Randira? Te? - ráncoltam össze a szemöldökeimet.

- Nem mondhattam neki, hogy szia átjössz, hogy megmutassam a trófeámat? Meg, ha már nálam leszel, akkor talán kis Jihyun is megnézheted közelebbről.

- Na jó - tört ki belőlem a nevetés. - Oké, szóval elhívtad randira. És mikor?

- Holnap, suli után. Egyébként alattunk jár eggyel, szóval ezért volt ismerős már a buliban is.

- Remélem sikerül megmutatnod neki az igazi trófeád is - nevettem fel ismét, hiszen meg mindig viccesnek találtam a kis Jihyunra használt másik szót.

- Hát még én - villantotta ki fogait. - Rég voltam már bárkivel is, szóval ki vagyok éhezve.

- Erre kíváncsi voltam - forgattam meg a szemeimet.

Hát igen, Jihyun mindig is ilyen volt. Ami a szívén az a száján is, ezért sokszor olyanokat is közölt velem, amire egyáltalán nem voltam felkészülve, de mindegy, már megszoktam. Hülyültünk még pár órát, viszont anya megzavart minket, hogy ideje lenne mennie barátomnak, ugyanis beszélni szeretne velem. Apa ma éjszakás volt, szóval hatkor lelépett, szóval még Jihyun sem találkozott vele. Apáról volt szó természetesen, mivel anya beszélt vele a napokban rólam és Jiminről.

- Mi lenne, ha áthívnád? Akkor talán apa rájönne, hogy milyen rendes gyerek valójában. Igaz, hogy találkoztak már, de nyilván más szemmel néz rá, azok után, hogy megtudta, hogy egy párt alkottok.

- Ez biztos jó ötlet? - kérdeztem tőle teljesen megijedve.

- Ismered apádat, élőben nem olyan nagy a szája. Szerintem egy próbát mindenképp megérne. - simított végig a térdemen egyfajta biztatásként.

- Nem tudom - sóhajtottam fel. - Nem akarok balhét.

- Nem lesz balhé, mert nem fogom hagyni.

- Majd beszélek Jiminnel, oké? Holnap is átmehetek hozzá suli után? - kérdeztem, mire bólintott egy aprót.

- Csak azért ne este tízkor érj haza megint, mert az már kicsit későn van.

- Igen, tudom, csak nagyban a logaritmust magyarázta Jimin, aztán az nem éppen egy könnyű anyag és nem néztük az időt - motyogtam.

- Mindent értek, a matek egy külön nyelv - kelt fel a kanapéról. - Na, menj fürödni, mert már mindjárt kilenc lesz, aztán nem szeretném, hogy reggel megint futnod kelljen a buszmegállóig.

- Én sem szeretném, szóval megyek - pattantam fel én is a kanapéról, majd a szobám felé indultam, hogy pizsamámmal egyetemben elfoglaljam a fürdőt és gyorsan hajat is mossak.

◇ ♡ ◇

Bocsánat a rövid rész miatt, de a köviben kárpótollak titeket, ígérem! 😇 Egyébként boldog valentin napot, babák! ❤
Arra gondoltam, hogy csinálnék én is ilyen kérdezz-felelek cuccot, szóval ha van hozzám bármiféle kérdésetek (akár a könyvvel, akár velem kapcsolatban), azt tegyétek fel, én pedig igyekszem válaszolni mindenkinek! További szép napot mindenkinek.