Marvel /A Boszorka/ A Földön

3.

   Az éjszaka folyamatos emlékképeket láttam, amik nem tőlem származtak. A végére már az összes árva társamat, (akik eddig nem nyíltak meg elöttem,) kiismertem. Megismertem múltjukat, érzéseiket és gondolataikat. Össze-vissza cikázva közben egyre több gondolat között. Szinte hihetetlen, de értettem mindegyiket. Tisztán feltudom a mai nap is sorólni az összeset. Azt is tudom miért olyan goromba velem Sophie néni. (Akit amúgy nem szólíthatok így.) Mintha minden engem körülvevőt, aki eddig nem nyílt meg elöttem, egy szempillantás alatt megismertem. Sőt még az őket körülvevő embereket is. Rémisztő ez a tudat, de igaz. Olyan érzésem volt, mintha egy feketelyuk lennék, es szívnám magamba az egész mindenséget. Hihetetlen, de még is olyan jól hangzik.

   Amikor felébredtem az ágyam fölött egy méterrel lebegtem fekvő állapotban. Majd szépen leereszkedtem, mintha megszokott volna ez a művelet tőlem. De nem volt az. Felültem, de nem találtam senkit magam mellett.
-Hahó?....Van itt valaki?
Felálltam, és az ajtóhoz siettem. Közben végignéztem az üres ágyakon. Remélem nem vették észre...hogy...lebegtem.  Összeszorult a gyomrom erre a gondolatra. Már oda is értem az ajtóhoz. A kilincsen volt a kezem, de nem bírtam lenyomni azt. Féltem. Féltem, hogy mi lesz ezután. Féltem, hogy az emberek elítélnek majd, és diliházba küldenek. Mondjuk az árvaháznál már majdnem minden jobb. Erőt vettem magamon, és lenyomtam a kilincset.

   A folyósón senki sem állt. Pedig ez volt a legnyüzisebb helyiség a világon, amit ismertem. Jobbra fordultam, és elindultam az étkezde felé. Amint a sarokra léptem Sophie jelent meg elöttem. Rögtön eszembe jutottak az este megtudott tények. Volt valaha egy lánya...meg férje..békében éltek...de a kislány rákos lett....és ....megszűnt létezni...aztán minden a feje tetejére állt nála. Vajon ezek valóban megtörténtek? Bár legbelül tudtam a választ mégis kételkedtem benne.
-Várj itt! Hozok valami harapnivalót neked-jelentette ki majd elment. Látszott rajta, hogy ideges. Hát tudják. Tudják, hogy mi vagyok.....szörnyeteg? Egyenlőre nem tudtam eldönteni, és nem is filózhattam sokáig rajta, mert vissza is tért. Hozott egy lekváros kenyeret, es némi tejet bögrében. Egyből gyanús volt, mert ilyet sose adnának csak úgy. Majd mikor befejeztem elsietett a tányérral, és a bögrével. Nem is szólt, hogy maradjak a helyemen. Hova is mehettem volna? Randarílozni?  Mikor visszatért csak ennyit mondott :
-Kövess.
Én meg követtem. Kivezetett az épületből. Egy kocsi állt a parkolóban. Mostmár tuti, hogy diliházba visznek. Egy öltönyös hölgy állt elötte. Az öltönyén egy címerszerűség állt . Valamilyen szimbólum . Ez állt rajta: S.H.I.E.L.D. A nő ajtót nyitott nekem. Én pedig megtorpantam. Nem tudtam megmozdulni. Majd megfordultam, és Sophie szemébe néztem:
-Remélem kibékülnek a férjével...ja ..és ...Viszontlátásra.
Sophie elsápadt. Én megfordultam, és beültem a kocsiba.