34.

319 24 0
                                    

Az árus! Gondoltam mire a kávézó elött teremtünk. Az árus mellett álltunk, aki épp bezárta az ajtót.
-Már bezártunk!-mondta, majd elsietett.
Valami nagyon mély fáradtság tört rám, és összerogytam. Lisa legugolt mellém:
-Jól vagy??
-Aha. Csak addj egy percet!

   Mikor már jobban éreztem magam felálltam. Lisa is úgy tett.
-El kell tűnnöd innen-mondtam-Tudsz valami helyet, ahol meghúzhatod magadat?
-Igen tudok.
-El tudsz találni oda innen?
-Persze. De biztos el akarsz menni, ahoz az épülethez?
-Igen. Muszáj lesz. A S.H.I.E.L.D. úgyse adna válaszokat.
Lisa bólintott, és megölelt.
-Ne halj meg!
Azzal elment. Egy ideig még néztem utána, de aztán én is elindultam.

    Az emberek emlékeiből tudtam merre kell tartanom. Közben egyre több S.H.I.E.L.D. járművel találkoztam, de mindig sikerült elbújnom. Dél felé járt az idő, mire elértem a házhoz. Beléptem a sikátorba, majd az ajtó küszöbét is átléptem. Az előtérben megpillantottam a tegnapi hölgy hulláját. Elszörnyedtem, de inkább rögtön haladtam tovább. Innen is láttam most a másik szobát. Egyszerű dolgozó szoba volt, sok székkel. A szoba közepén pedig egy ember állt. Nicolas.

    Közelebb mentem, es be is merészkedtem a szobába. Nicolas észre se vett. Folytatta a munkáját. Papírokat rendezgetett, és fel-alá járkált. Aztán észrevett.
-Áhh, Mary! De örülök, hogy látlak!
-Gondolom. Mikről beszélt a tegnap este?
-Mire célzol?
-Szerintem pontosan tudja! Velem kapcsolatban!
-Áhh! Értem már mire célzol! Hallottad a nőn keresztül, ugye?
Nem válaszoltam.
-Mire gondolt az erőmmel kapcsolatban?
-Nem gondoltam én semmire! Csak elmondtam azt, amit már évek óta tudok.
-Mi lenne az?
-Nem sok, de mégis fontos.
-Ki vele már!-mondtam ingerülten.
-Jól van na! Ne légy türelmetlen!
-Én vagyok maga a türelem megszentesítője, de maga az ördög számomra.
A kijelentésem nem váltott ki semmilyem reakciót, de azért Nicolas újra megszólalt:
-A te erőd csak az idő múlásával fog csak kibontakozni. Három fordulópontnak is lehet nevezni. Ezeknél a pontoknál birtokába kerülsz még több erőnek. És te most az egyik ilyen korszak elött állsz éppen.

Marvel /A Boszorka/ A FöldönWhere stories live. Discover now