Marvel /A Boszorka/ A Földön

24.

   Rengeteget gyakoroltunk. Volt, hogy majdnem minden este lementünk edzeni. Egész sokat tanult. Nagyon büszke voltam rá. Bár nem ért fel hozzám, mégis rendkívül tehetséges volt. Nem tanítottam meg neki mindent, csak épp annyit, hogy nélkülem is helyt álljon. De lassan közeledett az a nap, amikor el kellett hagynom az elméleti egyetemet. Végül az utolsó napon is lementünk edzeni.

   Ütött egyett, amelyet én kivédtem, de ő újra támadott, és hasba vágott vele. Nem sokszor sikerült neki bevinni ellenem egy ütést, de mindig elégedett mosoly villant az arcára.
-Hé ...mára elég lesz- kezdtem- még össze kell pakolnom.
-Tudom, de ez akkor is jól esett.
-Elhiszem. Kérlek, majd néha azért gyakorolj.
-Igérem fogok. De nem leszek akkor se terepügynök.
-Nem azért csináltam.
-Hanem miért?- vonta fel a szemöldökét.
-Hogy biztonságba tudjalak-mondtam teljesen komolyan.
-Kössz. De nekem az is elég lett volna, ha néha rám nézel a telepatikus szemeddel.
-Avval nem tudlak megvédeni.
-Tudom. De akkor is jól esne, ha néha gondolnál rám.
-Miket beszélsz? Persze, hogy fogok!
Könnyek jelentek meg a szemében, és megölelt. Az ő jelenléte sokkal jobban esett, mint bármelyik szülőmé.
-Vigyázz magadra! -szipogta.
-Te is.

   Hettyt nagyon jó barátomnak tartottam. Kedves volt, és megbízható. Bár néhol kicsit idegesítő, és csipkelődő szokott lenni, ami engem nem, de másokat szokott zavarni. (Kissé át is vettem ebből a stílusából.) Nem nagyon szeretett érzelgősködni, ezért nem is igazán beszélgettünk az ez elötti életünkről, és szerintem nem is nagyon értett volna meg. Inkább csak élveztük egymás társaságát. Érdekelte őt a képességem, és dolgozatoknál ki is használtuk. Ha például nem tudott valamit, és sejtette, hogy én meg igen. Olyan erősen gondolt az adott kérdésre, amilyen erősen csak tudott, mert tisztában volt avval, hogy úgyis olvasni tudok a fejében. Én meg ha tényleg tudtam a választ válaszoltam telepatikusan. Késöbbiekben még gyakran szólaltam meg a fejébe, hogy támogassam, vagy esetleg segítsek neki. Persze nem úgy, mint egy kukkoló, aki megfigyeli az adott személyt napi huszonnégy órában.  Nem. Ha épp nyitva volt az elmém, és érzékeltem, hogy rám gondol vagy szüksége volt valmiféle támogatásra, segítettem. Nem tudhattam, de aznap éjszaka láttam utóljára lányt. (Mármint személyesen.)