Marvel /A Boszorka/ A Földön

29.

   Teltek a napok, és a lehető legjobb csapatot alkottunk. Brodiet szinte már édesapánknak gondoltuk, és tényleg a lehető legjobb vezető volt a világon. Victor meghúzta magát a veresége után, amit természetesen mindenki megtudott. (Mármint a csapaton belül.) Naponta felhoztuk a témát, de mindig újabb, újabb viccel spékelve. Emlékszem Lisa hatalmasokat nevetett, ami nagyon jól állt neki. Nagyon szerettem ezt a korszakomat. Lassan már egy éve voltunk egy csapat, és még mindig motoszkált bennem az a fura érzés John iránt. Minnél többet tudtam meg a fiúról, annál erősebb volt ez az érzés.

   Már majdnem az egész Föld lakosságát tudtam számon tartani, így úgy véltem jó lenni egy kicsit kutakodni ez ügyben. Végül arra jutottam, hogy szerelmes vagyok. Nos igen. Emlékszem ebből elég kínos pillanatok születtek. Egyett hadd emeljek ki közölük, mikor Gracecel és Lisával beszélgettem.
-Hé, te mit gondolsz? Johnnak tetszes?-fordult hozzám Lisa.
-Miért érdekelne?-hazudtam.
-Hazudsz!-kiáltotta Grace.
-Mi??...Nem!-tagadtam, mint mindig.
Erre mindketten felnevettek. Aztán John nyitott ajtót ránk, és megszakadt a beszélgetésünk.
-Mennünk kell!-mondta, majd kiment.
A lányok arcán még mindig vigyor virított, én meg szégyemben nem tudtma hova sűlyedni. Hisz elég érdekes képet vághattam.

   Egynap viszont egyedül maradtunk a bázison, mivel szabadnapot kaptunk aznap. John nem ment sehová, én meg nem mehettem máshová, így mindketten ott ragadtunk. Én a "közös kanapén" ültem, és olvastam, amikor leült mellém.
-Szia-köszönt.
-Szia.
Beállt közenk a csend, majd megszólalt újra:
-Mit olvasol?
-Ó ez csak egy buta szerelmes regény..-mondtam zavartan.
-Szereted az ilyeneket?
-Ja. Jók. Bár inkább a fantasy könyvekért vagyok oda.
-Aha.
-Te olvasol mostanában valamit?-kérdeztem, mintha ez egy általános csevegés lenne.
-Nem.
Aztán beállt közénk a csend megint.
-Van kedved valahová elmenni?-kérdezte John.
-Aham. Mire gondoltál?
-Mondjuk mit szólsz a Central Park-hoz?
-Jó-feleltem.
Aztán elindultunk.

   A Central Parkig semejikőnk nem szólalt meg. Majd mikor már egészen bent jártunk a tónál megszólaltam:
-Még sosem voltam itt.
-Tényleg?-hüledezett.
-Igen.
-Hogyhogy?
-Ez egy olyan sztori, amit nem mondhatok el.
Ezután elhallgatott, és nem beszéltünk a témáról.