Ты моя - Az enyém vagy!

Péter mindene

A király elvigyorodott. Ez nem lehet véletlen. Ez is csak azt bizonyítja, hogy Wendy-nek itt a helye mellette a palotában. Mosolyogva hümmögött egyet. De várta már azt a napot. Az lesz élete egyik legszebb napja. Persze a többi legszebb napjait is Wendy-vel fogja eltölteni. Regina elismerően bólintott egyet.

- Ez tényleg nem mindennapi név.

Ezután annyiban is hagyták a dolgot, de aztán Henry hirtelen felszólalt. Most, hogy így visszagondolt a lányra ismerős volt neki. Mintha már látta volna valahol. Csak nem tudta honnan. Ő lenne a... Már tudta!

- De hisz nekem ismerős volt a lány!

- Kisunokám ez képtelenség! Mégis honnan lenne? – felelt Cora királyné

- Nekem van egy sejtésem! – mondta Péter vigyorogva

Cora, Emma és Regina végképp le voltak döbbenve. Végképp nem értettek már semmit. Elmondta, hogy pár napja hozott egy képet a piacról. Bólintottak, mert erről tudtak csak Regina nem, mivel ő akkor nem volt itt. Csak azt nem tudták, hogy ki vagy mi volt a képen. Aztán Péter elmondta, hogy az a lány volt a képen, akivel ma találkoztak a városban.

- Kisfiam, ezt te honnan tudod, hogy ő az? – lepődött meg a királyné

- Onnan, drága anyám, hogy én is már találkoztam vele és azonnal levett a lábamról. – mondta aztán felnevetett – Szó szerint mivel egymásnak mentünk.

Mosolyogva gondolt vissza arra, amikor először találkoztak. Mennyire ijedt és tartózkodó volt. De annyira aranyos és gyönyörű. Regina felhúzta a vállait és egyértelműen mondta, hogy akkor miért nem hozatja ide. A király elvigyorodott majd megrázta a fejét. Mondta, hogy mindent a maga idejében. Nem akarta tönkretenni a mókát. Először közelebb akart hozzá kerülni, mint Palkó, aztán jöhetett a finálé. Megpaskolta nénikéje kezét, majd tovább folytatták az ebédelést. Nénikéje bosszúsan sóhajtott. Elég volt, ma be fog küldeni hozzá egy lányt. Sohaországnak szüksége volt a trónörökösökre. Péter halasztani akarja a dolgot és ki tudja, hogy meddig. Még az is lehet, hogy várni akar arra a lányra. Az pedig nagyon nem lett volna jó. Henry elmondta édesanyjának, hogy mire gondolt amióta csak visszajöttek. Beesteledett és az ágyban volt már. Emma épp esti mesét mondott neki, amit neki is úgy mondott kiskorában az anyukája.

- Anya? –mondta félálomban

- Igen, hercegem? – kérdezte mosolyogva

- Tudod, én nagyon szeretném ha Wendy itt lenne.

Emma halványan elmosolyodott. Fia és az ő vágyakozásai. Egyszerűen imádja ilyenkor. De persze máskor is.

- Ezt csakis a király döntheti el. Most pedig aludj! – szólt rá lágyan

Megpuszilta kisfia homlokát majd elhagyta a lakrészt. Ez a lány már több királyi családtaggal is találkozott, szegény még csak nem is tudott róla. De számára is kedves volt. Semmi rosszindulatot sem mért fel benne. Hisz visszahozta a fiát. Ezt nem mindenki tette volna meg. Sajnos vannak olyan emberek, akik saját maguknak elrabolják. Dajkája már megkapta a kijáró büntetést, de magát is hibáztatta. Mégis, hogy fordulhatott ez elő? Nagyon hálás volt a lánynak. Aranyos, kedves és ráadásul szép is. Volt egy olyan érzése, hogy nemsokára itt lesz közöttük. Nagy változásokkal. Azt nem tudta, hogy van-e családja, de öltözetéből illetően biztos van, de ha idekerül nagy a valószínűsége, hogy többé már nem fogja látni őket. Ő is már több mint nyolc éve nem látta őket. Másik gondolata pedig az volt, hogy Regina biztos bele fog szólni a király dolgaiba, ez ügybe. Nagy valószínűséggel Pánnak biztosan nem tetszene.