Ты моя - Az enyém vagy!

Az első fájdalom

Wendy és Henry a hang felé kapták a fejüket. A király közeledett feléjük. Gyorsan felálltak, tiszteletet adva. A lány egész végig a füves földet bámulta. Péter vigyorogva felhúzta a szemöldökét és pimasz hangon megszólalt.

- Szép vagy Henry! Kiemeli a szemed színét! – pimaszkodott

Wendy egy pillanatra mosolyra húzta a száját. A király ránézett és ő is elmosolyogta magát. Odalépett hozzá és a kezébe fogta az arcát majd felemelte, hogy egymásra tudjanak nézni. A lány félénken belenézett a szemeibe.

- Gyönyörű vagy Wendy! – suttogta álmodozva

Akarva vagy akaratlanul is, de zavartan felnevetett. A zöldszemű fiú örült, hogy nevetni látta. Ezt követően beküldte kisöccsét, hogy kettesben tudjon maradni vele. Újra sétálni kezdtek a kertben. A tizenéves lány mindig elámult a látványtól. Péter mindig is vitetett neki friss virágokat a szobájába. Egyik pillanatról a másikra, Wendy izgatottan megszólalt. Gyönyörű, fehér galambokat látott. Odafutott hozzájuk, de természetesen ők elrepültek. Csalódottan sóhajtott. Péter nevetve közeledett felé.

- Ennyire ijesztő lennék? – fordult felé kíváncsian

- Dehogyis! Ők a gyávák! – simogatta meg a haját – Te gyönyörű vagy!

- Köszönöm, ez nagyon kedves öntől!

Péter rámosolygott majd simogatni kezdte az arcát. A száját kezdte el figyelni és Wendy biztos volt benne, hogy meg fogja csókolni. Elkezdett hajolni felé, de nem az ajkán, hanem a homlokán érzett egy lágy és védelmező puszit. Ezután megfogta a kezét és tovább haladtak. Ezt követően már rendszeres volt közöttük a séta. Wendy egy idő után már kezdte várni, hogy vele lehessen. Kéz a kézben sétáltak. Egyre jobban kezdett feloldódni, gyakrabban mosolygott, de a szüleire még mindig ugyanúgy sokszor gondolt.

Sajnos, Wendy-nek feltűnt, hogy a lányok közül páran elég csúnyán néznek rá. Csingiling mondta, hogy ne törődjön velük. Csak a szájuk nagy. Egy vele való séta után belépett a szobájába, ahol két lány fogadta. Pontosabban Felícia és Erica. Az ágyán és a sminkasztalánál ültek. Erica a parfümjeit szagolgatta, Felícia pedig az egyik könyvét nézegette. Wendy édes és naiv kislány ezért nem szokta azonnal érteni a helyzetet. Viszont azt tudta, hogy ők nem a legkedvesebb lányok a szigeten.

- Miért jöttetek? – húzta fel egy pillanatra szemöldökét

- Csak gondoltuk beugrunk hozzád és megnézzük a holmidat, amit a király ajándékozott neked. – ment oda hozzá Felícia

- Csak azt nem érjük, hogy miért kaptál ennyi mindent, amikor csak egy senki vagy! – fejezte be Erica

Erre már ő is mérges lett. Az egy dolog, hogy nem igazán érdemelte ki még ezt a sok mindent, de azt már nem tűri el, hogy ilyen hangnemben beszéljenek róla. Miközben átment közöttük, durván nekik ment a vállaival. A lányok felháborodottan felé fordultak. Nem törődve velük, odament könyvespolcához és levett egy könyvet róla. A két lány odament hozzá, kikapták a kezéből a könyvet és a szoba túlsó végébe hajították. Erre már ő is felháborodottan felkiáltott.

- Tudjátok, ne csodálkozzatok, hogy a király nem néz rátok! Olyan szemtelenek és gonoszak vagytok! Még a szolgák sem néznének rátok! – mondta lekezelő stílusban

Felícia és Erica feldühödtek ezért lelökték szegény lányt a padlóra. Tíz perccel később jöttek ki nevetve. Nemsokára jött az ebédidő és Mary Margaret a lányok létszámát számolta. Wendy még hiányzott. Kérdezte, hogy nem látta e valaki. Csingiling volt vele utoljára, ő pedig azt mondta, hogy a szobájába ment. Mary Margaret sóhajtott és azt a lányt küldte el Wendy-hez, aki a vállán keresztül cipelte a hintóig, mikor elszakították a családjától. Rajta nem egészen szolgaruha volt, hanem inkább páncélszerű öltözet. Az ő neve Mulan volt. Ő is sajnálta Wendy-t amikor el kellett szakítania a családjától. Meg sem tudta mondani, hogy ő mikor látta őket utoljára.