Az új testőr és a titokzatos idegen

409 14 2
                                    



Egyik este, Csingiling a fürdőből haladt visszafele a szobájába. Igazán szórakoztató dolog történt a mai ebédnél. Szokásosan szép nyugodtan folyt az étkezés, amíg az egyik lány felkiáltott. Wendy-vel odakapták a fejüket és azt látták, hogy az a lány, aki kiáltozott Sally. Kapott egy adag paradicsomszószt a mellkasára és ruhájára. Egy újabb vita keletkezett a lányok között. Az egyik feldühödött és ételét Sally-re öntötte. Két lányt azonnal kivitték az étkezdéből. Wendy és Csing kezüket szájuk elé tartva próbálták visszatartani nevetésüket. Újra felnevetett a dolgon. Persze a két lány megkapta a büntetésüket. Mulan is szokott csatlakozni hozzájuk. Kedvelték a lány társaságát, annak ellenére, hogy csak szükség esetén nyitotta ki a száját. De azt is észrevette rajta, mintha csak azért lenne velük, hogy Wendy-t védelmezze. Talán így próbálja kiengesztelni, amiért ő hozta el? Végül is, egy védelmező sosem árthat. Mikor elérte a következő folyosót, annak a végén pillantotta meg Felix-et. Épp másik irányba haladt. Hát persze. Hisz ő erre nem jöhetett a lányok miatt. Így gyorsra fogta lépéseit, hogy utolérje. Mielőtt megszólította volna, végignézett magán, hogy minden rendben van rajta. Gyorsan összekötötte köntösét és haladt tovább. Ráköszönt mikor közelebb ért hozzá.

- Jó napot, vagyis inkább jó estét uram!

Akkor zavarban volt, hogy már azt sem tudta miket beszél. A magas fiú vigyorogva hümmögött magának majd a lány felé fordult és ő is köszöntötte a lányt.

- Jó estét! – bólintott

- Hogyhogy ilyen későn? – kíváncsiskodott

- Még maradt pár dolog, amit be kell mutatnom a királynak.

Csingiling megértően bólintott. Felix összeráncolta a szemöldökét és ő is rákérdezett miért van fent ilyen későn. Azt mondta, hogy nem olyan rég fejezték be a lányokkal a beszélgetést. A fiú lágyan elvigyorodott. Sosem értette, hogy a lányok miről tudtak ennyit beszélgetni. De persze sosem hallgatná végig. Végül Felix köszönt el. Mégsem maradhat ilyen sokáig egy lány társaságában. Még ha ő nincs is már a király lányai között. A végén még nagy bajba kerülhet. Inkább meghal, minthogy Péter csalódjon benne. Csing is megértette, hisz mégsem várathatja meg a királyt. Jó éjszakát mondtak egymásnak majd mindketten elindultak a másik irányba.

Másnap még mindig a tegnap estén járt az agya. Mindig annyira örült, amikor beszélgettek. Az a mosoly még mindig rajta volt az arcán. Annyira megfogta őt. A szőke kócos haja, jég kék szemei ​​a sebhely a jobb szeme alatt, ami annyira jól állt neki. És az a hatalmas hűség és becsületesség, ami van benne a király iránt. Wendy, Mulannal beszélgetett, mikor ő némán a lányra mutatott. Wendy kíváncsi arra fordította a fejét és ő is meglátta Csing arcát. Enyhén felnevetett kinézetén. Tudni akarta mi ez a felhőtlen nagy öröm. Kicsit megrázta a vállát, hogy visszatérjen ebbe a világba. Ő ugrott egyet a hirtelen jött érintésre, amire csak egy újabb nevetés jött. Bosszúsan kérdezte, hogy mi ennyire nevetséges. Wendy kacér mosollyal mondta, hogy igen el volt kalandozva. Már csak az a kérdés, vajon min.

- Nyugodtan megbízhatsz bennünk! Másban úgysem bízhatsz meg. Vagy talán esetleg Ursulanak akarod elmondani?

Ursula is a lányokat őrizte és szólt rájuk, ha a helyzet úgy hozta. Nem volt a legkedvesebb személy a palotában. Csingiling sóhajtott, majd huncut mosollyal elmondta miért volt ez a fülig érő mosoly. Wendy és Mulan döbbenten hallgatták a történetet. Így a király hűséges társa, kedves szívének? Mindentudóan elmosolyodott. Így Péter hűséges társa, Felix. Mikor Csing észrevette Wendy mosolyát, rászólt, hogy ne merjen szólni a királynak. A tizenéves humorosan csücsörítette a száját és elhúzta a száját előtte, mintha csak egy lakatot zárt volna be. Pár perc múlva Mary Margaret jelent meg náluk.

Ты моя  - Az enyém vagy!Where stories live. Discover now