Ты моя - Az enyém vagy!

Igazi arc

Wendy kint ült a kertben, Nana-val aki az ölében pihentette a fejét. Az évszakhoz jól sütött a nap. Délután volt már és pár órája ebédeltek. Egész nap családja közelében volt és ölelgette őket. Lépéseket hallottam a háta mögül és először azt, hogy Péter az. Sokszor történt az, hogy a kertben volt, a király pedig mögé osont, hogy meglepje. De helyette inkább mindig megijesztette. Már állt is volna fel és félig köszöntötte is volna, de látta, hogy nem Péter az, hanem édesapja. George nem szerette mikor lánya nem hölgyként viselkedett, de most elnézte neki. Letérdelt lánya mellé, magához húzta és megcsókolta a fejét. Még mindig nem tudta elhinni, hogy visszakapta egyetlen lány gyermekét. Wendy mintha meghallotta volna gondolatát, elhúzódott tőle és szélesen elmosolyodott.

- Köztetek vagyok újra apa, most már elhiheted!

hét újra visszabújtak egy kis időre. Visszamentek, mert Wendy be akart pótolni minden elvesztett percet családjával. Odament anyukájához, aki átölelte és megpuszilta a homlokát. Az ölelés után testvéreihez fordult és megkérdezte, mi lenne, ha játszanának fent a szobájukba, mint régen. John és Michael boldogan felkiáltott majd a három testvér felfutott a közös szobájukba. Egy órával később kopogtak a Darling család házának az ajtaján. Mary ment ajtót nyitni és egy tizenéves fiút látott maga előtt.

- Jó napot! Segíthetek valamiben, fiatal úr? – kérdezte kedvesen

- Igen, hölgyem, köszönöm!

- Akkor ne álldogáljon kint, jöjjön csak be.

A fiatalember belépett, aki érdeklődve nézett a házban. Az asszony megkérdezte, hogy kér e esetleg valamit. Kávét, teát, de az úr nem fogadta el, sőt azt sem, hogy leüljön. Gyorsan akarta elintézni, amiért jött. Így akkor Mary megkérdezte, hogy miben tud segíteni, kiben lelheti szerencséjét. Közben George is megjelent és ő is kérdezte, hogy ki a látogató. Az úr arcán egy vigyor terült el.

- A lányukhoz jöttem, Wendy-hez.

Szándékosan olyan hangnemben mondta, hogy ő is hallja. Be is vált, mivel mikor Wendy hallotta, hogy említik, kiment a szobából. Mosolyogva megkérdezte mi történt, de az lassan lehervadt. Tényleg eljött az a pillanat, amitől félt. De miért jött utána? Gyorsan lement a lépcsőn és enyhén lehajtotta a fejét. Épp meg akarta kérdezni, hogy mit keres itt, de nem tudta.

- Wendy kisasszony, sajnálom, de lejárt a látogatási idő, készüljön, vissza kell mennünk a palotába.

A lány szemei ​​kitágultak. Miért kellett visszamennie, amikor hetek óta rá sem nézett. De most mégis eljöttek érte.

- Oh, és elnézést, hogy ilyen udvariatlan vagyok, de Palkó vagyok, a király fő tanácsadója. Siessen, mivel a király már türelmetlenül várja. Ne várassuk meg.

Diszkréten vetett egy szikrázó tekintetet rá, hogy meg ne merjen szólalni. A lány szülei kétségbeesetten összenéztek. Miért nem mondta el nekik, hogy csak egy napra jött? De eleve furcsának találták, hogy a király csak úgy elengedte. A kislány felfutott, hogy visszavegye sárga ruháját. Közben testvéreivel is beszélt, akik elkezdtek sírni. Könyörögtek neki, hogy ne menjen el. Nem akarták újra elveszíteni testvérüket. Wendy szomorú mosollyal lehajolt hozzájuk, és mondta, hogy muszáj. De megígérte, hogy még találkozni. két arcukra adott egy puszit majd magukhoz ölelte őket. Az ő szeméből is már folytak a könnycseppek. ezért odament a kutyához és őt is simogatta és puszilgatta. Mondta, hogy legyen erős és egészséges. Vigyázzon a családra. Közben hallotta, hogy újra hívják, kicsit már türelmetlenebbül. Kissé összeszorította a szemét, majd elhagyta gyerekszobáját. Kistestvérei követték le a szüleihez. Gyorsan akart búcsúzkodni, mivel minél hosszabb lesz, annál fájdalmasabb. Először az apja karjaiba ment. Szorosan ölelte és mélyen belélegezte az illatát, hogy örökre érezni tudja. George adott egy puszit a fejére aztán lassan elengedte az anyjához, aki sírva várta már. Újra el kellett válnia a lányától. De legalább tudja, hogy ott jó kezekkel bánnak vele. Bár ott minden nagyon szigorúan folyik. Adott két puszit az arcára, homlokára és a kezeire. Lánya arcán is folytak a könnycseppek. Ő is adott anyja arcára puszikat. Mondta, hogy mindannyian nagyon hiányozni fognak. De ne kell aggódniuk. Minden rendben lesz vele.

- Vigyázzatok magatokra!

Anyukájának még odasúgta, ír levelet, amikor csak tud. Végig nézett családján, letörölte könnyeit majd elköszönt tőlük. A fiú odébb állt, hogy kimehessen az ajtón. Mikor kiment, ő is végignézett a családon. Zöld szemei ​​legfőképpen a két kisfiún akadt meg. Bólintott a családnak, akik elköszöntek tőle. Már kint volt az utcán, amikor a családfő utánaszólt.

- Elnézést, uram! Kérem, valahogy át tudnánk adni a királynak, hogy nagyon vigyázzon az egyetlen lányunkra!

Az arcán egy elégedett vigyor terült el és teljesen a Darling úr felé fordult. A vállára tette a kezét, és mondta, hogy nem kell aggódniuk. Wendy a legnagyobb biztonságban lesz a királynál. Megpaskolta a vállát majd a lány után ment. George döbbenten a családja felé fordult, akik jobban döbbentek voltak. Még hasonló állapotba tiszteletet adtak neki. Péter még egyszer hátrafordult hozzájuk vigyorogva és elment. A tizenéves lány távolabb várta a fiút. Mikor a fiú odaért hozzá, szorosan megragadta a karját magához húzta és elkezdte vezetni. Elsziszegte neki, hogy ne merjen hátra fordulni. Wendy családja még sokáig nézet őket még akkor is amikor már nem voltak a láthatáron. Mikor megérkeztek a palotába, a lány szobájáig rángatta a lányt és olyan erősen meglökte, hogy a földre esett. Egy ideig még abban a pózban maradva hallgatta a király mondandóját miután becsapta az ajtót. Félt a fiú szemébe nézni. Pán kiabált a lánnyal. A szemére vetette, hogy volt bátorsága ezt megtenni vele. Elszökni a királytól. Mindent megtett, hogy palotája az otthona legyen és ez a hála, hogy megszökik? A fiatal lány összeszorította az állkapcsát, majd a padlóra csapva mérgesen felkelt és felé fordult.

- Mégis mit vártál? Az utóbbi időben nem is törődtél velem! most más lánnyal is voltál! Fogalmad sincs, hogy mennyire fájt ez nekem! – kiabálta folyamatosan folytak a könnyei Vissza akarok menni! Haza akarok menni!

Persze Wendy nem tudta azt, hogy Péter csak bosszúból volt más lányokkal. De ha tudta is volna, akkor sem változtatott volna semmin.

- Velem ne merj kiabálni, madár! Ne neked álljon feljebb! Egy fiút rejtegettél a szobádban! Ekkora csalódás még sosem ért! – kiabálása szinte átment ordibálásba

Aki a közelben volt, hallhatták a veszekedést. Aztán fenyegető léptekkel közeledni kezdett a lányhoz, aki hátrált egészen addig, amíg el nem ért a szobája faláig. Veszélyes hangon hozzászólt a lányhoz.

- És ne hidd azt, hogy visszamehetsz hozzájuk! Soha többé nem fogod látni a családodat! A palota falait sem fogod elhagyni. Ez lesz az egyedüli otthonod. Ezt mindennap vésd jól az eszedbe! Ha kell, más eszközökhöz fogok folyamodni.

A lány a dühtől remegve nézte a királyt. Hogy lehet valaki ennyire önző s kegyetlen? Miért nem vette észre korábban, hogy mekkora egy szörnyeteg. A király elhajolt tőle. Még nem fejezte be a mondandóját.

- Ne hidd azt el, hogy ezzel a beszélgetéssel, le van zárva az ügy. A büntetésed hátra van még.

Ezt kimondva elhagyta a szobáját, aminek az ajtaját újra erősen becsapta, amire a lány összerezzen. Wendy ezután leesett a földre és hangosan zokogni kezdett. Ezek után mégis hogy tekintse otthonának ezt a helyet? Hogy tudjon ezután úgy élni, hogy egy ilyen szörnyetegbe szerelmes? Itt helyben azt szeretné, hogy bárcsak álom az egész.