Sohaország egy fiatal és kegyetlen királyt kapott, Pán Pétert, miután édesapja és bátyja életét vesztették a csatában. Wendy Darling egy naiv tizenhárom éves kislány, aki a királyi ház falai közé kerül, mint a király kedvence. De a lány eleinte ezt...
Ursula egyenesen Mary Margaret-hez indult, aki Emmánál volt. Belépett az ajtón mikor engedélyt kapott. Emma felhúzta a szemöldökét és megkérdezte, hogy mit akar. Egyáltalán nem kedvelte Ursula-t. Sőt senki sem a palotában. Mondta, hogy Mary Margaret-hez jött azzal, hogy a király megadta Wendy büntetését. Az asszony sóhajtott majd bólintott. Pont erről beszélgettek, mikor visszatért a palotába. Valamennyire meg tudták érteni, de a szökést, azt nagyon szidalmazták. Bólintott egyet a herceg édesanyjának majd elhagyta a termet. Wendy még mindig a földön ült, csak most az ágyán pihentette könnyáztatta arcát. Lágyan felemelte a fejét mikor hallotta, hogy beléptek a szobájába. Ursula-t látta meg. Remek, nem elég a fájdalma, de ezt a boszorkányt is el kell tűrnie. Mondta, nagyon reméli, hogy hamar be akarja fejezni a mondandóját, mert egyedül akar lenni. Az asszony megragadta a karját és elkezdte kirángatni. Wendy küszködött ellene, hogy engedje el. Eleget rángatták már ma. Biztos volt benne hogy a karjai már belulultak. Egy alagsori helyiségbe vitte le. Wendy, Mary Margaret-et látta és egy másik asszonyt. Jobban megfigyelte a szobát. Mintha valami tároló lenne. Aztán észrevette a kötelet, ami a plafonról lógott le. Szélesre tágultak a szemei. Fel akarják akasztani. most már nem tudta, hogy mi történt vele. Még azt sem érzékelte mikor Mary Margaret odavezette, felkötötte a kezeit, suttogta, hogy legyen erős és hátul kigombolta sárga ruháját. Arra kellett felfigyelnie, hogy sikítania kellett az égető fájdalomtól, ami a hátából áradt. Végre eljutott a tudatáig, hogy ostorozzák. Ez volt a büntetés. Ezért Péter ezt szánta neki. A büntetés végrehajtása közben, bűit mondták neki, hogy vallja be, de nem szólalt meg, mivel nem szégyellte. Tovább kapta a mérhetetlen fájdalmat a hátába. Könnyei már a nyakán folytak. De végül megtört.
- Igen, igen megszöktem! De egy percét sem bántam meg!
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Erre a mondatára egy újabb fájdalmat kapott a hátába. Beleharapott az ajkába. A további ostorozás közben anyukáját akarta és hogy a karjaiba zárja. Az egyik szolgáló mondta, ha megbánja, akkor vége lesz a büntetésnek. Wendy a fejét rázta. Mit bánjon azon, hogy látni akarta a családját? Inkább azt kiabálta, hogy kaphatja, tovább a büntetést ameddig akarják, de akkor sem fog semmit sem megbánni. Miközben büntették a lányt Mary Margaret szomorúan nézte a lányt. Aki az ostort használta, ő is mondta, hogy ez már bőven elég lesz. Eleget szenvedett, már szegény lány. Már alig maradt ép felület a hátán. Végül két óra múlva ért. Wendy továbbra is eszméleténél volt. Egy utolsó sikoly még hallatszódott aztán abba maradt. Mary Margaret gyorsan odament hozzá és egyik kezével átkarolta a másikkal pedig kioldozta. Mondta, hogy tartson ki, erősnek kell lennie, de a lány elvesztette az eszméletét. Mulan segítségével sikerült elvinniük az ispotályba, hogy ellássák a sebét. Mikor ez megtörtént a szobájába vitte vissza. Ruháját nem lehetett begombolni, így láthatták bekötött hátát. A királynő is meglátta, aki mérhetetlen dühös volt a lányra. Odament hozzájuk, akik meghajoltak. Cora pofonvágta a lányt, akinek a feje oldalra esett haja pedig eltakarta az arcát. Összeszorította a szemét, de nem sírt. Tudta, hogy megérdemelte.
- Szégyentelen! – sziszegte – Remélem, most viszed a nekijáró büntetésbe.
Wendy már nem bírta. Ez a büntetés már nem volt elég Pánnak? A feketehajú asszony mondta, hogy már véget ért az ostorbüntetésnek. Cora érdeklődve megfordította a fejét. Ha jól tudja, fia más büntetést szánt neki. A tizenéves megfordult, hogy megmutassa a hátán. A kötés már itt-ott át volt ázva. Cora nem mondott semmit, csak elment, Wendy pedig visszament a szobájába. A királynő a fiához tartott, aki kint volt a kertben és Felix-szel kardozott. Odament hozzájuk és Felix tett hátra pár lépést. Elmondta a fiának, hogy látta Wendy-t. Péter érdektelenül rántotta a vállát, majd egy kendővel megtörtént az arcát. Mi van akkor? Nem ez az első alkalom. Tovább folytatta, hogy a büntetés véget ért és ment vissza a szobájába. Pán hihetetlenül félrenézett. Csak is ő döntheti el, hogy mikor van vége senki más. Ledobta a kardját és elindult a lány szobájához. Wendy a sminkesasztalánál ült és fejét bal tenyerén pihentette. Felállt, mikor látta, hogy Péter jött be. Érzelemmentes arckifejezéssel nézett a királyra. Remegett egymás szemébe néztek.
- Maradj ott! Ne gyere a közelembe! – mondta teljesen testében remegett – Nem akarlak látni! – zokogott
- Madár, az én büntetésemnek, akkor van vége , amikor én mondom! – mondta fenyegetően még felemelta bal mutatóujját
- Te szívtelen! Meddig akarod, hogy verjenek?
Kiabált, de a teste gyenge és az ájulás kergette. Péter összeráncolta a szemöldökét. Milyen verés? Ő ilyet nem rendelt el. Wendy látta rajta, hogy nem hitte el ezért megmutatta neki a hátát. Péter odalépett hozzá, hogy megérintse. A lány megrezzent amint hozzáért. De nem csak a fájdalomtól. Visszafordult a fiú felé. Tekintetét kerülte. Pán mondta, hogy ő nem ezt a büntetést adta ki. Ő nem akarta, hogy testileg bántsák. Wendy-t nem érdekelte, amit mondott. Sőt már el se jutott az agyáig. Pán látta, hogy a semmibe nézett. Megfogta a bal arcát, de a lány elvette onnan a kezét, még elájulhatott volna. Péter gyorsan elkapta és az ágyra fektette. Egy óra múlva már egy tiszta hálóruha volt rajta és a sebe is el volt látva. Már csak ketten voltak a szobába. Wendy az oldalán aludt, Péter pedig ott állt mellette. Halkan elmondta, nehogy azt higgye, hogy haragja emiatt elmúlt. Egész éjjel ottmaradt a szobájában a falnak támaszkodva. Bal kezét felhúzott jobb térdén támasztotta, a másik lába pedig alatta volt. De mire reggel Wendy felébredt, már nem volt ott.
