Ты моя - Az enyém vagy!

Egy jó barát

Wendy napokig nem látta Pétert. Bánatos volt, de azt gondolta, hogy úgysem maradnak sokáig így. Bae-ről sem tudott semmit. Általában csak a szobájában szokott ülni a kanapéján. A veszekedés óta nem nagyon jött ki. Csak akkor szökött kijönni, mikor Őrzővel mennek ki a kertbe, vagy amikor enni szokott. Henry meg szokta látogatni. Ő nem tudta, hogy mi történt így azt hitte, hogy megint a szülei miatt. Több nap is eltelt, amikor Csing jött be egy levéllel a kezében, miközben ő a madarakat etette. Elmondta, hogy neki küldték ezt a levelet. Wendy összeráncolta a szemöldökét, miközben elvette és megkérdezte, hogy ki a feladója. Megrázta a fejét. Nem tudta, az ő kezébe is belenyomták, hogy adja oda neki. A Darling lány felhúzta a szemöldökeit és felhajtotta a pergament. Kieset a kezéből a papírdarab mikor elolvasta. Csingiling odament hozzá és aggódva megfogta a karjait, miközben megkérdezte, hogy jól van e. Csak egy döbbent bólintás jött. A tündérkinézetű lány felvette a földről és ő is elolvasta, miközben Wendy döbbenten ledobta magát az ágyra, jobban belegondolva a helyzetbe. Újra láthatja a családját. Végre visszatérhet a régi életébe. Péter már napok óta számba sem veszi. Főleg most, mikor hallotta, hogy hált más lányokkal. Akárhányszor erre gondol, arca elfintorodik. Nincs szüksége rá. Az pedig egy borzalmas érzés, hogy egy nőt számba sem vesznek. Szippantott egyet és felemelte az állát. Csing szigorúan elmondta, reméli, nem akar megszökni. Ezzel már tényleg halálos bűnt követne el. Nem szólt semmit csak kinézett az ablakon. Nem tudta még eldönteni, hogy mit is csináljon pontosan. Most újra feltüzelt benne a remény. Nem tudja, hogy az eszére vagy a szívére hallgasson. Péter az íróasztalánál ült, jobb kezét átdobva a széken. Wendy-t várta, már látni akarta. Haragja enyhült iránta, de nem teljesen. Felix lépett be az ajtón, arcán feszültség volt. A király gyanakvóan összeráncolta a szemöldökét.

- Ismerem ezt az arcot. Mi történt? – hajolt előre

- Pán... Wendy, nincs a palotában.

- Mi? – kiáltotta miközben felpattant a helyéről akkora lendülettel, hogy a szék is feldőlt

- Nem találták, sehol sem a palotában, de az állatai ott voltak a lakrészében.

- Szolgálói?

- Ők sem tudnak semmit. Vacsorán látták utoljára.

Péter annyira dühös volt, hogy felborította az íróasztalát. Csípőre tette a kezét és vett egy nagy levegőt. Ez a lány még mindig nem tudja hol a határ. De most majd megtanulja.

- Madár, most tényleg messzire mentél. – sziszegte

- Mit akarsz, mit csináljunk?

Pán Péter arcán egy gonosz vigyor terült el.

- Semmit.

- Mi? – döbbent le a társa

- Tudom hova ment. Számomra túlságosan is kiszámítható. Hagyjuk, élvezze ki a boldog pillanatait, ameddig csak megteheti. Aztán én magam vadászom le a zsákmányomat. – mondta veszélyes hangon

- Biztos? Ne menjünk mi utána?

- Ugyan már, Felix! Nehogy azt hidd, hogy csak ti játszhattok. – mondta vigyorral az arcán - Attól, hogy még király lettem, még mindig bennem van a mókaérzet!

A sebhelyes fiú arcán is elterült egy vigyor. Wendy pirkadatkor érte el a várost, Bae-vel. Sötétedéskor indultak el, hogy ilyen tájra ideérjenek. A fiú egész végig fogta a kezét, hogy el ne essen a sötétbe. Csak pár emberke volt az utcán, hogy fel tudjanak készülni a mai napra is. Mikor az ajtójuk elé értek, a lány hálásan fordult felé.