Ты моя - Az enyém vagy!

Távol egymástól

Péter rohant a karjaiba Wendy-vel a szobájába miközben kiabálta, hogy hívják az orvost. Kirúgta szobájának az ajtaját és lefektette az ágyára. Leült mellé és kezét megfogva mondta, hogy minden rendben lesz. Bár hangja nagy idegességet árult el. Az orvos megérkezett de a király lekiabálta, hogy még is mi tartott eddig. Az orvos elnézést kért és megkérdezte, hogy mi történt. Pán azt mondta, hogy elájult és beverte a fejét. Az orvos asszony azt mondta, hogy ilyenkor ez természetes dolog. Péter összeszorította a szemöldökét miközben gondolta, hogy lehet ez még is természetes. Egész végig ott maradt és nézte ahogy ellátják a sebét. Pán dühösen gondolta, hogy kerülhetett oda a fiúkhoz. Mit akarhatott ott? Ha nem jött volna oda akkor ez nem történik meg. Mikor végzett megkérdezte az állapotát.

- Igen, királyom! Mindketten jól vannak. – mondta mosolyogva

Pán Péter összeráncolta a szemöldökét. Hogy mit mondott az előbb? Visszakérdezett, hogy még egyszer hallani tudja amit az előbb mondott.

- A hölgy gyermeket vár. Gratulálok!

Péter szája enyhén kinyitódott a döbbenettől majd ránézett Wendy-re. Elküldte a nőt majd odaült mellé és újra megfogta a kezét. Ott maradt végig, hogy megvárja az ébredését. Fél óra múlva ébredt fel és fájdalmasan felnyögött amikor fejébe belevillant a fájdalom.

- Péter? – suttogta

Szeme látása kitisztult és rájött, hogy a fiú az ágya szélén ült, keze összefonódik az övével és figyeli őt. Mosolygott és ezennel megkönnyebbülés volt az arcán miközben megsimogatta a lány arcát.

- Megijesztettél, madár.

A lány pislogott egyet majd oldalra pillantott.

- Te is engem.

Suttogta és Wendy Darling most az először félt a szemébe nézni. A mellkasában fájdalmas szikrák voltak. Péter is egy pillanatra félrenézett majd lágyan elmosolyodott.

- Az orvos mondta, hogy terhes vagy.

- Igen, tudom. – mondta hallkan – Ezt akartam elmondani.

Péter szemei kitágultak a döbbenettől. Szóval tudta? Lehet, hogy ezért jött el a táborba, hogy elmondja neki. Eddig nem érzett érzés kezdett keletkezni a mellkasában. De figyelmen kívül hagyta. Wendy elmondta, hogy visszamegy a szobájába, miközben próbált felült, de megszédült és visszaesett. Péter figyelmeztette, óvatosan és mondta, hogy itt fog maradni nála. Csak pihejen nyugodtan. A lány bólintott majd hátatfordított a fiúnak, amire ő felsóhajtott. Szólította a lányt és megfogta a karját, amire ő megrezzent és elhúzta. Péterbe fájdalmasan csapott bele a tudat. Az ő Wendy-je fél tőle. Hallkan azt felelte, hogy akkor most magára hagyja. Wendy bólintott. Tényleg erre volt most szüksége. Miután a király kiment, rá pár pillanatra keservesen sírni kezdett. A király a fiúkhoz ment, hogy szemmel tarthassa a gyakorlatukat és viselkedésüket. Leült az egyik ottlevő padra és a térdeire támaszkodva figyelni kezdte őket. Felix odalépett majd leült mellé. A király egy ideig csendben maradt csak a kardok kattogását és a fiúk kiabálását lehetett hallani, míg aztán megszólalt.

- Ezt nagyon elrontottam, Felix.

- Ez egyáltalán nem igaz! – mondta határozottan – Nem voltál önmagad.

- Bántottam őt. Fél tőlem. – gyengült el a hangja

- Akkor próbáld minél előbb helyrehozni.

- Azt hiszed, hogy nem azon vagyok? De a közelébe sem enged! – mondta felháborodottan

Arca kétségbeesést mutatott, kételkedést. Felix bátorítóan megfogta a vállát és mondta, előbb vagy utóbb minden rendben lesz. Pán nagyon reménykedett, hogy az előbbi. Wendy lassan kelt ki az ágyból. Vissza akart menni a saját szobájába. Nem érdekelte, hogy mit mondott neki Péter. Mikor kilépett az egyik fiú állta el az útját. Mondta, hogy sajnálja, de a király engedélye nélkül nem hagyhatja el a szobát. Ez a parancs. A lány elkeseredetten sóhajtott, majd lágyan elmosolyodott és kedvesen kérte, még egyszer, hogy engedjék ki. A fiú továbbra is mondta, hogy sajnálja, de nem. Wendy összeráncolta a szemöldökét. Ki akart lépni, de a fiú kitette a fegyverét, hogy elállja az útját. Még egyszer mondta, hogy menjen vissza a szobába. A tizenéves lány bosszúsan sóhajtott majd visszament és becsapta a dupla ajtót. Kiment az erkélyre és látta, hogy a Nap is kezdett lemenni. A szobát lassan beborította a narancs fény. Mikor besötétedett felkapcsolta a csillárt. Nagyon unatkozott. Egyik könyve sem volt ott, senkivel sem tudott beszélgetni. Bár az megkönnyebbülés volt a számára, hogy a király nem volt itt. Addig sem kellett vele beszélgetni. Torkát simogatva sóhajtott járkálás közben. Ránézett a róla készült festményre, ami azóta is ott volt a szobában. Ebben a pillanatban nagyon bánta, hogy elkészült róla az a festmény. Akkor legalább nem lenne ebben a helyzetben. Élhetné a normális életét. Odament a tükör elé és a lapos hasára tette a kezét. Mi lesz most? Ez a korai anyaság nagyon megijesztette. Oldalra fordult, de még semmit sem lehetett látni. Óvatosan végigsimított rajta. Péter a fiúk után az anyjához ment, hogy elmondja neki a híreket. Cora mosollyal az arcán sóhajtott. Végre valami jó is jött ettől a lánytól.