Ты моя - Az enyém vagy!

A merénylet

Wendy, Csingilingel varrt a lányok termében. Egy aranyos kis ruhát készített születendő gyermekének. Olyan színt választott, ami mindkét nemnek megfelel. Jefferson is most a lányokat ügyelte a nagy ajtófélfának támaszkodva. A kedvenc lány néha felpillantott rá. Egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből a nyakán lévő heget. Végül pár perc elteltével hirtelen letette az anyagot, amire Csing döbbenten felnézett, majd odament ahhoz. Mikor odaért hozzá aranyos mosollyal nézett fel rá. Jefferson elvigyorodott oldalra pillantott és kérdezte, hogy hatékony e valamiben. Wendy enyhén megrázta a fejét és mondta, hogy nem viszont szeretne kérdezni valamit. A férfi kitárta a karját és mondta, hogy kérdezzen csak bármit nyugodtan. Örülök, hogy ezt mondtad, mondta a lány ravasz vigyorral.

- Hogyan szerezte azt az életveszélyes heget a nyakára? És hogy élte egyáltalán túl? És ki tette ezt?

- Ácsi, egy kérdésről volt csak szó. – emelte fel jobb mutatóujját vigyorogva

- Jó, akkor vedd úgy, hogy majd sorba tettem fel őket.

Jefferson megrántotta a választ és megkérdezte, hogy miért kíváncsi rá. Elég szembetűnő, szorította össze a száját. Arra nem gondoltál, hogy így születtem, mutatott rá kezeivel a nyakára. De Wendy továbbra is tartotta várakozó pillantását. A kalapos felnevetett férfi hasonló oldalra nézett.

- Ha annyira tudni akarod én sem tudom ki művelte ezt velem. Még itt támadtak rám több évvel ezelőtt. Még időben szedték le rólam, még túl késő lett volna.

- Sajnálom. – mondta együtt érzően

- Nemsokkal ezután kerültem a hercegnő szolgálatába.

Wendy aprót bólintott. Ez azért rendes volt tőle, hogy elhozta a helyről ahol az életét akarták elvenni. De ezzel Jefferson még nem fejezte be. Mondta, hogy ő is jobb ha vigyáz a csinos kis pofijára.

- Tessék? – ráncolta össze a szemöldökét

- Én csak figyelmeztetlek. Vigyázz miket beszélsz, miket mondasz, még te is ilyen heggel találod magad a testeden. – simított végén a hegén

ezen elment, Wendy pedig idegesen nyelve végigsimított a nyakán, majd végigkövette az elmenetelt. Visszament Csingilinghez és elmondott neki mindent. Azt is, hogy Jefferson megfenyegette. A lány mondta, hogy ezt mondja majd el a királynak. Egy fenyegetés nem maradhat annyiban. Főleg ha róla van szó. Wendy cammogva félrenézett. Persze majd azonnal rohan panaszkodni. Egy szolga nem tehet semmit. vele úgysem tudna menni most Péterhez, mivel napokra elment vadászni.

- Parancs nélkül nem is. – szorította össze a száját szigorúan

- Jaj, Csing!

Este, Emma, ​​Coránál volt, aki meghívta egy esti teára, míg Wendy a kis herceggel játszott a szobájukban. Őszintén felvállalta, hogy ő addig játszik vele, Szívesen van a herceggel. A királynő Henry tanulmányairól beszél az anyjával. Nagyon ügyesen tanul és szorgalmas. Úgy mint az unokabátyja. Wendy és Henry, nagy párnákon, a földön ülve játszottak. Őrző a kandalló előtt feküdt. Egy kis pihenő, a kanapén ült és szőlőt ettek, majd beszélgettek. Henry elpanaszolta a lánynak, hogy Péter nem vitte magával a vadászatra. Pedig már nagyon szívesen elmenne vele. Szeretne már kalandokat. Wendy mosolyogva megdöntötte a fejét. Mondta, hogy majd úgy is lesz. De előbb számára ott van a tanulás. Aztán utána minden vadászatra és hadjáratra elkísérheti a testvérét.

A játékot nem folytatták, mivel miután befejezték a gyümölcsevést, a kisfiú a lány ölébe feküdt és nem sokra rá el is aludt. Óvatosan, nehogy felébredjen, lefektette a fejét a kanapéra és bement egy párnáért. Eközben bejött még valaki a szobába és a herceghez közeledett. De a kezében volt még valami. A bernáthegyi kutya nyüszítve felemelt a fejét a hangokra. Ugatott, valahogy felkelt, mikor meglátta az idegen alakot a szobában. Ebben a pillanatban lépett ki Wendy is egy párnával. Ő is észrevette a szolgát, akinek a kezében egy selyemkötél volt.