Ты моя - Az enyém vagy!

Az első közös vacsora

Emma és Henry a király lakosztályába haladtak. Henry nagyon szerette volna látni a sérült lányt és természetesen Emma is. A király egy rövid időre beengedte őket. Mikor beléptek az ajtón látták, hogy Péter akkor igazgatta rajta a takarót. Lágyan szuszogott. Egyik keze hasán, másik pedig feje mellett feküdt. Emma szörnyülködve látta, hogy mit csináltak az angyali arcával. Péter halkan elmondta nekik, hogy hagyják pihenni. Majd máskor is el fognak jönni hozzá. Ő neki is most el kellett mennie. És nem akarta, hogy rajta kívül itt legyenek. Egyébként sem szabadna. Kivéve a fő királynénak. Mikor kimentek, nemsokkal azután, az alvó lány, szavakat kezdett el motyogni. Arca meggyötört, hangja félelmet tükrözött. Feje egyik oldalról a másikra esett. Álmában kétségbeesetten beszélt, hogy édesanyját, édesapját kereste. Hol vannak, és miért nem keresik őt. Mentsék ki ebből a börtönből. Nem lehetett tudni, mennyi idő óta tarthatott a rémálma, csak arra ébredt fel, hogy a fejét simogatták, közben pedig nyugtatták. Összeszorította majd akadozva kinyitotta zöld szemeit. Pétert látta meg maga mellett, ahogy lágy mosollyal simogatta.

- Bántani akartak... - suttogta megtörten – Annyira féltem akkor. Lefogtak, hogy még védekezni se tudjak.

- Ne aggódj! Már nem bánthat senki! Erről kezeskedtem! – simogatta az arcát

Wendy aprót bólintott bár bizonytalanul. Még mindig félt és nem érezte akkora biztonságban magát. Talán már soha nem is fogja. Örök félelem, reménytelenségből és bánatból fog telni az élete. Nem tudja, hogy a szíve és a lelke meddig fogja még bírni. Ha továbbra is ilyen bántalmazások és fájdalmak lesznek, biztos, hogy nem bírja sokáig. Péter elmosolyodott majd szólt a szolgáknak, akik gyönyörű tálcán hozták be nekik a vacsorát. A tálcát, ami hatalmas volt, a szőke hajú lány ölébe helyezték, aki közben Péter segítségével felült. Wendy szemei majdnem kiestek a helyéről. A király elküldte őket majd felnevetett Wendy arca láttán. Megsimogatta az arcát és mondta, hogy egyen csak bátran.

- Ez mind az enyém?

- Na, azért ne legyél ennyire irigy! Természetesen közös! – mondta játékosan

Wendy elpirult a gondolatra, hogy egy ételből egyenek. Viszont annyi minden volt előtte, biztos nem tudta volna megenni egyedül. Félénken bólintott. A fiú rávigyorgott majd felfogta az evőeszközöket majd enni kezdtek. A kislány nagyon zavarban volt egész végig. Egész idő alatt remegő kezekkel evett. Egyszer majdnem le is esett egy darab étel a villájáról. Péter nem egyszer rázta a fejét mosolyogva. Nála aranyosabb lányt még nem látott. És nem is fog.

Mikor a süteményt ették, Péter vágyakozó tekintettel nézte a lányt, aki zavart mosollyal annyit mondott, ne nézze ki a szájából a finomságot, van még bőven a tálcán. A király ugyanolyan vágyakozó tekintettel mondta, hogy neki csak az övé kell. Wendy zavart mosollyal összeráncolta a szemét majd egy rövid nevetés után mondta, hisz már bele harapott. A fiú megrántotta a vállát, nem volt baj neki. A tizenhárom éves lány halványan elmosolyodott majd remegő kézzel felé kezdte nyújtani. Pán felnevetett majd a szájával elvette, amitől Wendy egy kicsit megrezzent. Pán, miután lenyelte a süteményt, vágott magának majd beleharapott egy kicsit és a lány felé nyújtotta. Kíváncsian rápillantott, de aztán lágyan elmosolyodott és ki akarta venni a kezéből, de a király megrázta a fejét. Értetlenül összeráncolta a szemöldökét. A mohazöld szemű fiú mutatta, hogy nyissa ki a száját. Döbbenten ránézett majd bizonytalanul megtette. A király elmosolyodott majd belerakta szájába az édességet. A kislány arcára kifutott a vér és zavarában lehajtotta a fejét miközben rágta az ételt. Péter kuncogott egyet és hátul megsimogatta a fejét miközben oldalra adott neki egy puszit.

Elvitték a tálcát és Péter mondta, hogy elmegy fürdeni, miközben az arcát simogatta. Lágy mosollyal bólintott, hogy addig rendben lesz. Mielőtt a király elhagyta volna a szobát, nyomott egy csókot sebes homlokára. Boldog volt. Sokkal közelebb vannak egymáshoz, mint eddig. Wendy lassan megnyílik előtte. Talán ez kellett ahhoz, hogy közelebb kerüljön hozzá. Elégedetten felsóhajtott a forró, habos vizű kádban. Viszont beugrott neki az is, hogy álmában szülei nevét hívta. Minden egyes szavát hallotta, amit mondott. Börtön neki a palotája. Nem akarta, hogy többé a szüleire gondoljon, azt akarta, hogy egyedül csak ő legyen a családja. Felejtsen el mindenkit a régi életéből és foglalkozzon a közös életükkel. Azt akarta, hogy a palotája ne börtön legyen a számára, hanem az otthona, az egyetlen otthona. Ameddig a király fürdött, Wendy lassan kiszállt az ágyból és megnézte magát a király tükrébe ahol egész alakját láthatta. Elborzadva fogta meg a sebes, összevert arcát. Azóta nem is nézte meg magát. Halkan kezdett el sírni, de aztán ez átment hangos zokogásokba és kiabálásokba. Sosem adott a külsejére meg nem is volt fontos a számára, hogy nézzen ki, de ez most nagyon lesújtotta.

- Anya! – zokogott keservesen – Apa! Nézd, mit tettek egyetlen lányoddal! Tönkretettek!

Keservesen lerogyott a földre majd ott folytatta a sírást. Beugrott fejébe az emlék, mikor megállás nélkül verték őt. De nem akarta, hogy az uralkodó újra sírni lássa, ezért óvatosan letörölte könnyeit és mosolyt erőltetett az arcára. Körülnézett a lakrészébe és mikor íróasztalán meglátott egy számára érdekes dolgot, odament. Péter nem akarta sokáig egyedül hagyni így hamar kiszállt a kádból. Barna selyem hálóruhájába és hozzávaló nyitott köntösében tért vissza. Mikor belépett szobájába, Wendy-t az asztalánál találta. A Földgömböt forgatta. Elmosolyodott majd odament hozzá.

- Tetszik? – lépett mellé

Az aranyszínű hajú lány ijedten rákapta a fejét. Nem hallotta, hogy visszajött. Péter megsimogatta sebes arcát, hogy nincs miért ijedeznie. Wendy halványan elmosolyodott majd válaszolt a király kérdésére.

- Igen. Mindig szerettem volna elmenni valahova. Nem muszáj messzire, elég a közelbe is. – rántotta meg enyhén a vállát

- Ha szeretnéd, akármikor elvihetlek, ahová csak akarsz.

A tizenéves lány rákapta a fejét. Egyre nagyobb mosoly lett a sebes, de még így is gyönyörű arcán.

- Komolyan?

- Persze, csak szólj és megyünk! – nevetett

- Ez olyan kedves!

- Wendy. - rakta össze óvatosan homlokukat – Én bármit megtennék érted! – suttogta

A lány elpirult majd zavart mosollyal lenézett. Péter elhajolt tőle, állánál fogva felemelte a fejét és lágyan, hogy ne fájjon, megpuszilta a homlokán levő sebet. Wendy érezte, hogy ezáltal a puszi által az egész testét befedte a melegség és a biztonság. A bronzhajú fiú azt javasolta, hogy menjen lefeküdni, mert nehéz napja volt. A lány kérdőn felhúzta a szemöldökét.

- Maga nem jön?

- Kicsit később. Pár dolgot még át kell néznem.

Aprót bólintott megértésül. Megértette, hisz a királyok elfoglaltak. De ennek ellenére, mégis sokkal többet foglalkozott vele. Mikor még Palkó úrként ismerte, akkor is sokat találkoztak. Kapott még egy csókot a homlokára majd ment lefeküdni.

- Jó éjszakát, madár!

- Jó éjszakát, királyom! – mondta Wendy

Péter leült az asztalához majd elkezdte olvasni a pergameneket. A lány egy pillantást még vetett rá aztán elment lefeküdni. Levette a köntösét, amit lerakott az ágypadra és lassan, négykézláb bemászott az ágyba. Wendy nem látta, de Péter ezt végignézte, ahogy a feneke elég szépen mozgott. Nyelt egy nagyot, majd jobb kezét szájához rakva lehajtotta a fejét. Édes Istenem, gondolta. Ha nem akarja, hogy hamarabb történjenek meg a dolgok, akkor jobb lesz, ha leáll ezekkel a mozdulatokkal. Tizenhárom éves kora ellenére igen csak gyönyörű mozdulatokat tud csinálni, amiről még csak nem is tud. Mikor hallotta, hogy teljesen lefeküdt felnézett. Halkan kifújta magát és folytatta tovább az olvasást.

Wendy-nek nem kellett sok idő, hamar elaludt. Szinte elveszett a selyem ágyneműbe. Aludt már rég, de ennek ellenére mégis érezte, ahogy Péter, mellé fekszik és átöleli a derekát.