Ты моя - Az enyém vagy!

A palotában

Ezért nem akart segíteni neki és ezért voltak állandóan őrök mindig mellette. Nem tudta elhinni. Mereven nézte országuk királyát. Péter odament hozzá és a kezet nyújtotta felé, hogy segítsen neki a felállásban. Wendy egy ideig a szemébe nézett aztán rá a kezére, amit elütött. A király szemei ​​kitágultak egy pillanatra a döbbenettől. A lány felállt és elkezdett vele kiabálni. Per pillanat most nem is érdekelte, hogy a királlyal kiabál. Pán egész végig vigyorgott kitörésén. Igen, erre vágyott. Wendy kitörése addig fajult, hogy mindent fel az asztaláról és elhajította. Jött volna a következő, de annál már lefogta a csuklóját. A király kacéran elmosolyodott.

- Benned van a tűz. Szeretem a tüzet!

A feldúlt lány értetlenül nézett a királyra. Mégis, hogy érti a tüzet. Bár ő is szidta magát, hisz eléggé modortalan volt. De csak a családjához akart visszamenni. Péter lassan elengedte a lány kezét és egymás szemébe kezdtek nézni. A lány lehajtotta a fejét majd azt felelte, nem akarja ezt az egészet. Haza akar menni. Pán épphogy nagyon akarta, de nem bántaná. Viszont elengedni nem fogja. Wendy aznap éjjelt ott töltötte. Mikor felébredt a tegnapi ruhája volt rajta a király pedig ott feküdt mellette, jobb kezével pedig a derekát ölelte át. Ijedten felült, hogy ilyen fiatalon már egy ágyban aludt egy fiúval. Mikor felült Péter is felébredt. Az ijedt lány megkérdezte, hogy mi történt. A fiú elmosolyodott majd megfogta az arcát, amitől a lány elpirult. Megnyugtatta, hogy nem történt semmi. Remegve bólintott és kikelt az ágyból ahová a király is követte. A szobában még mindig szét voltak heverve az eldobált dolgok. Gyorsan elköszönt és ment is volna, de Pán visszahúzta.

- Engedj el! Nem bánhatsz így velem! – sziszegte

- Madár, ez az, amiben nagyon tévedsz! Te már az enyém vagy! Az engedélyem nélkül senki sem hagyhatja el a palotát!

A lány kitépte karját a kezéből aztán kifutott a szobájából. Méghogy az övé? Azt már nem! Ő senki tulajdona sem. Péter nem volt ideges egyáltalán. Előbb vagy utóbb úgyis lenyugszik. A zaklatott lány épp ment vissza a lányokhoz, amikor meglátta a királyi családot. Leverte a víz. Megállt és lenézett. Tudta kik ők. Cora királyné, a király édesanyja és Emma a trónörökös anyja, vagyis az a kisasszony, akivel találkozott a városban. Remegett a lába mikor arra gondolt, hogy királyi családtagokkal beszélgetett. végül nem is tudta. Azt hallotta, hogy sajnálatos módon Malcolm és Neal odavesztek a csatába. Péternek itt kellett maradnia apja parancsára. A fő királyné megáll, amikor meglátta a szépruhába öltöztetett lányt.

- Kiben lelhetem szerencsémet?

- A nevem Wendy Drágám, királyném!

Emma örült, hogy újra láthatja. Lehajtott fejjel nem ismert fel. Cora mindentudó mosollyal felhúzta a szemöldökét majd felemelt a lány állát.

- Szóval te lennél az. Jó végre személyesen is látni téged!

- T-tessék? – suttogta

- A fiam nagyon örült, mikor idehozattalak!

Wendy ledöbbent. Tehát a királyné hozatta ide? Ezek szerint tényleg kedves lenne a király szívének. Bár igaz, kedves és megértő volt, hogy mégsem történt semmi. Legközelebb arra figyelt fel, hogy Cora szól két szolgálónőnek, hogy folyamatosan kapjon szebb ruhákat és ne szenvedjen semmiben sem hiányt. Tiltakozóan rázta a fejét, hogy erre semmi szükség. Nem akarta, hogy a lányok kibeszéljék. De a királyné azt mondta, a lányok csak törődjenek a saját dolgukkal. Végül bólintott. Nem akart ellentmondani a királynőnek. Cora mondta, hogy menjen készülődni, mert hamarosan kezdődik a tanóra. Ezt kimondva elment, de Emma még ott maradt. Megfogta a lány karjait, aki döbbenten rákapta a fejét. Emma elmondta, ha bármire szüksége lesz, akkor csak szóljon neki.

Bár nem hiszi, hogy meg fog tenni, de bólintott. Emma szélesen elmosolyodott, megsimogatta a lány karját aztán ő is elment. Wendy megkönnyebbülten felsóhajtott és nekidőlt a krémszínű falnak. Életében nem dobogott ilyen hevesen a szíve. Még akkor sem amikor a királyhoz ment. Elment átöltözni és elindult a tanodába. Az itteni illemről, hagyományokról és családfájukról tanultak. Mindennap két óra. Az órán érezte magán a pillantásokat, amitől nagyon kellemetlenül érezte magát. Mikor véget ért az órák, ebédelni mentek. Wendy tudta, hogy nem tudja elkerülni az elkerülhetetlent. A lányok azonnal elkezdtek kérdezősködni az éjszakáról. Legtöbbjüktől inkább csak gúnyos szavakat. Nem törődött velük, inkább csak folytatta tovább levesének az elfogyasztását.

- Csak féltékenyek vagytok! – szólalt meg az egyik lány

Kíváncsian felnézett, hogy ki is védte meg pontosan. Közvetlen mellette lévő asztalnál ült, szőke hajjal és zöld szemmel ékeskedett. Talán tizennyolc éves lehetett. A nevét nem tudta, mivel nem foglalkozott senkivel. Csak a saját fájdalmával foglalkozott.

- Ugyan már Csing! Ne légy nevetséges! Mégis, hogy lehetnénk féltékenyek pont erre a lányra? – mondta nem túl kedvesen

- Talán azért, mert a király őt hívatta be és nem téged! Hiszen téged visszaküldött! – vigyorgott pimaszul

Miután Péter visszaküldte Sally-t, bosszús volt, leginkább, hogy ezt a lányt hívatta be. most önszántából. Már nem tudott mit mondani, csak összeszorította az állkapcsát. Csing visszafordult Wendyhez és bátorítón rámosolygott. Ő halványan viszonozta. Pár órával később, Csing odament hozzá, hogy beszélgessenek. Jóban akart lenni vele. Az aranybarna hajú is jól érezte magát a társaságában. Nem volt olyan, mint a legtöbb lány. Megismerkedtek egymással. Szinte mindennap ezt csinálták, míg barátok nem lettek. Közben Wendy, a király utasítására kapott egy különszobát. Értetlenül állt a dolog. Néha szokta Pétert a kertben, látni Csingilingel szokott beszélgetni. Ő mindig csak mosolyogni szokott rá és kérdezte, hogy nem szenved semmiben sem hiányt.

De igen, a szüleit akarta. És látni is fogja őket!

Kellemes ünnepeket!