Sohaország egy fiatal és kegyetlen királyt kapott, Pán Pétert, miután édesapja és bátyja életét vesztették a csatában. Wendy Darling egy naiv tizenhárom éves kislány, aki a királyi ház falai közé kerül, mint a király kedvence. De a lány eleinte ezt...
Második nap Péter palotájában inkább csak egyfajta túra volt, hogy tudják mi merre található. Megmutatták nekik a kertet, ami szintén hatalmas volt, kisebb tóval és szebbnél szebb virágokkal. Ha nem lett volna ennyire szomorú, szemei még fel is csillantak volna a boldogságtól. Meg se lehetett számolni mennyi féle virág található a királyi kertben. Lélektelenül lépkedett a palota falai között. A falakat legtöbbször krém és aranyszínű bevonatúak voltak néhol kagylókővel díszítve. Sok-sok csillár lógott a plafonról, gyönyörű festmények, szőnyegek. Az ebédlőbe tartottak, ami számukra volt fenntartva. A falak tejkávé színűek voltak, kisebb-nagyobb asztalokkal. Székeken párna, asztalokon pedig tányéralátétek voltak láthatóak. Mielőtt búsan belépett volna az ebédlőbe, észrevett valakit az emeleten. Kitágultak a szemei a döbbenettől.
- Palkó úr? – suttogta halkan
A fiú még így is meghallotta. Megállt, mert először azthitte, hogy rosszul hallotta. Ez nem lehet igaz. A hang irányába fordította a fejét. Lágyan elmosolyodott, de belül fülig ért a szája. Wendy megkönnyebbült, hogy láthatta őt. Péter boldogan kiáltotta a lány nevét majd odament hozzá. Nem tudta, hogy került a palotába, de rettenetesen örült. Biztos az anyja hozatta neki trónra lépési ajándéknak. Mondta is neki, hogy egy igazán különleges ajándékot fog szánni neki. Szóval erre értette. A szolgák furcsállták, hogy hagyta ezen a néven szólítani. Milyen név ez egyáltalán? Ráadásul, hogy volt bátorsága ehhez? Wendy-t kivitte, hogy senki se hallhassa őket. Túlságosan is izgatottan megkérdezte, hogy érzi itt magát a palotában.
- Palkó úr! Segítenie kell nekem! – kérte kétségbeesetten
A király arcáról lehervadt a mosoly. Aggódva nézett a lányra. Értetlenül megrázta a fejét. Wendy körülnézett mielőtt belekezdett volna.
- Kérem, juttasson ki innen! – kezdtek el folyni a könnyei
- Tessék? – húzta el a száját
Összeráncolta a szemöldökét miközben hallgatta a lányt. Csípőre tette a kezét és megnyalta a száját. Wendy reménykedő mosollyal nézett fel a fiúra. Nem olyannak ismerte, meg aki cserben hagyná és múltkor is segített neki. Péter belenézett a lány könnyes szemeibe majd megrázta a fejét.
- Sajnálom Wendy! De ezt nem tehetem meg érted!
- Miért? – nyikkant fel kétségbeesetten
- Nem fogok a királynak ellenszegülni. Ahhoz túlságosan is hűséges vagyok. – felelt – Bizalma mindennél fontosabb a számomra.
Ezeket a sorokat Felix-től idézte. Ő mondta neki egyszer ezeket a sorokat, amik hihetetlenül jól estek neki. Ő is vakon megbízott benne és tudta, hogy sosem árulná el őt. Wendy némán elsírta magát, de fájdalmasan beletörődve bólintott. Palkó volt az egyetlen, aki segíthetett volna a kijutásában, de mivel ő nem akart neki segíteni, így semmi reménye sem volt. Pedig azthitte, hogy mindig számíthat rá. Szipogva elköszönt tőle majd gyors léptekkel otthagyta. A királyt most egyáltalán nem érdekelték az érzései. Itt van mellette és ez az, ami valóban számít. Az elkeseredett lány mielőtt belépett volna az ebédlőbe letörölte a könnyeit. Már mindenki evett, de egyáltalán nem zavarta. Az bizony nagyon is mikor minden szem őt követte. Leült a sarokban lévő asztalhoz majd szó nélkül elkezdett enni. Csalódott Palkóban, de mégis csak a király tanácsadójáról volt szó és nem venné a lelkére, ha valami baj történne vele. Bár az meglepte, hogy a palotán belül milyen elegánsan öltözködik. Azthitte, hogy csak a király hord ilyen szép ruhákat.
Napok teltek el. Már több mint egy hete volt itt. Minden éjjel a szüleivel álmodott, amibe majdnem belepusztult a fájdalomtól. Szülei is ugyanúgy. Édesanyja álmában egyfolytában lánya nevét mondogatta. Ezalatt a napok alatt a háztartási dolgokon kívül nem csinált semmit. Ágyneműket cipeltek, mosogattak, portalanítottak. De legalább ezzel le tudta kötni a figyelmét a szüleiről. Egyik este már a hálóingjében volt és a lefekvéshez készülődött. Az óra nemrég ütötte a kilencet. Mary Margaret lépett be a szobába majd hangosan elszólta magát.
- Wendy Darling!
Wendy kérdőn felkapta a fejét majd odament hozzá és előretett kézzel rákérdezett a dologra. Kívülről higgadtság mutatkozott az arcán, de belül nagyon félt. Nem tudta, hogy mit akarhatnak tőle este. Mindennel elvégeztek már. Csak nem akarják vele felsúrolni a padlót!
- Tessék?
A rövid feketehajú asszony elégedetten elmosolyodott és a többi lánynak is közölte mondandóját.
- Mindenki gratulálhat! A király végre választott! A szerencsés lány pedig Wendy!
A lány ott helyben lefagyott. Tehát ezért hozatták ide? Ő azt hitte, hogy szolgálólánynak. Rázta a fejét, hogy ezt nem hiszi el. Kétségbeesetten sóhajtott, amikor elkezdték vezetni. Nem, ő ezt nem akarta. Haza akar menni a szüleihez és tovább élni a megszokott kis életét. A többi lányt hatalmas féltékenység és irigység töltött el. Pont őt, aki állandóan félholtan mászkált. A választott lány öntudaton kívül volt. Még azt sem érzékelte mikor ráadtak egy gyönyörű kék ruhát és ahogy szépen megcsinálták neki a haját.
Mary Margaret kísérte el a lányt. Állítólag amin haladt kő a királyhoz úgy hívják, hogy Soha út. Aki lány egyszer rálép, az már soha nem térhet le onnan. Kivéve, ha a király nem talál valami ellenvetést. Megérkeztek a király ajtajához, ami hatalmas méretű volt. Szinte már sírt, amikor belépett. A király háttal volt neki, így nem láthatta milyen elégedett mosoly ült ki at arcára. Azonnal letérdelt és könyörögni kezdett. Könnycseppjei szoknyájára potyogtak.
- Kérem! Felséges királyom! Kegyelmezzen rajtam és engedjen vissza a családomhoz! Nincs rám semmi szüksége! Én csak egy átlagos lány vagyok!
Wendy leírhatatlan fájdalmat érzett. Vissza akarta kapni a családját. Életében nem gondolta volna, hogy valaha is kettesben lesz a királlyal. A szorongás majdnem megölte belülről. Lehunyta a szemét aztán halkan kezdett el könyörögni. Ráadásul még olyan fiatal. Nem készült még fel erre a dologra. Felnézett, amikor sóhajtást hallott a király felől. Lassan a lány felé fordult. Megkövült mikor felismerte ki is valójában.
- Maga az? – suttogta lesokkolva
- Igen Wendy! Én vagyok Pán Péter, Sohaország királya! – vigyorgott
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
