A Hang

2

Beszélgettek és sétáltak még, míg rájuk nem sötétedett. Megálltak a buszmegállóban és várták a buszt. Lilié előbb jött, így elköszöntek egymástól, majd Rebeka magára maradt.
Gondolatai újra visszatértek az utcába, az elhagyott házak közé, az Alak elé.
Mi történt volna? – gondolkodott a lány. Egy autót hallottunk volna, az ablakokban nem volt senki, a kukába meg csak nem rejtettek bombát.
Pár perc elteltével az ő busza is megérkezett, felszállt és leült. Az ablakon át nézte az elsuhanó házakat és autókat. Aztán megjelent. Olyan volt mintha az üvegen tükröződne vissza. Rebeka azt hitte, hogy az Alak a buszon van. Körbenézett, de rajta kívül csak egy idős hölgy és a buszsofőr volt a buszon, az Alak sehol. Visszafordult és az üvegre nézett megint. Még mindig ott volt. Rebeka tudta, hogy ez rosszat jelent. Jelzett, majd fél perccel később a busz megállt a megállóban, az ajtaja kinyílt, Rebeka pedig lesuhant arról. A busz épp rákanyarodott a főútra, mikor egy fekete autó hajtott bele oldalról. A lány konstatálta magában, hogy ha nem száll le, meghalt volna. A kocsi pontosan ott csapódott be, ahol fél pillanattal ezelőtt ült. Rebeka nem tudta mit csináljon. A következő busz fél óra múlva jön csak és még jó pár megállót kellett volna utaznia, így nem lett volna értelme gyalogolni se. Elővette a telefonját, de még a feloldó gombot se nyomta meg, amikor rájött, hogy le van merülve. Mit volt mást tenni, megvárta a következő járatot.
Már tíz perc is eltelt, mikor Rebeka észrevette, hogy a szemben lévő járdán valaki figyeli. De ez nem az Alak volt. Egy magas fiú állt ott barna pulcsiban, kezét zsebre dugva. Az úton elhaladt egy busz, és mire Rebeka látta volna a másik oldalt, a fiú már nem volt ott. A lány hátra hőkölt.
- Anasztázia? – kérdezte egy mély hang mögötte. Rebeka emlékezett rá, hogy rajta kívül senki sem volt a megállóban, amikor leszállt a buszról, így tudta, hogy hozzá beszél. A lány lassan megfordult, majd hátra lépett egy lépést. Az a fiú állt mögötte, aki egy pillanattal ezelőtt még a másik oldalon állt és figyelte őt. Rebeka szemében bizonyára látszódhatott az ijedtség és az értetlenség, mert a fiú szinte azonnal sarkon fordult és eltűnt a sötétben.
Később jött a busz, Rebeka felszállt. Körbenézett és látta, hogy rajta kívül nincs senki a járaton. Se ember, se Alak, se teleportáló fiú.
Mikor hazaért már senki nem volt ébren. Az előszobában lepakolta holmiját, majd a szemben lévő nappaliba sétált. Anyukája a kanapén aludt, előtte pedig a tv világított.
- Jaj anya, miért várod meg mindig, hogy haza érjek? – suttogta Rebeka magának, majd odament édesanyjához, betakarta és a távirányítóért nyúlt, kikapcsolta és felment a szobájába.
Bent felnyitotta a laptopját és belépett a böngészőbe, amin automatikusan a város hírei jelentek meg. Elkezdett lefele görgetni. Olvasgatta a címeket, és amik érdekesnek tűntek elolvasta. Már épp kilépett volna, amikor egy újabb címen akadt meg a tekintete.

„Robbanás a Nevte utcában

Ma délután negyed ötkor robbanás történt a Nevte utcában. A robbanáskor senki nem tartózkodott az utcában, így se sérültek se szemtanúk nincsenek…”

Rebeka ledöbbent. Abban az utcában látta az Alakot. Tíz perccel a robbanás előtt hagyták el azt az utcát.
- Talán csak egy gázpalack robbant – nyugtatta magát a lány, de tudta, hogy az elhagyatott házakban biztos nem volt gázpalack.
Nem akart ezen gondolkodni, ezért inkább kikapcsolta a laptopot és lefeküdt aludni.