A Hang

10

Mikor belépett, a fiút a bokszzsáknál találta, aki nagyban püfölte azt. Látszatra nagyon ideges volt. A bokszzsák folyton kilengett a nagy erőtől, Gergő pedig mindig utána lépett és még erősebben ütötte.
- Ma egyedül edzel az első két órában, mivel elhanyagoltam a mai edzésemet. – beszéd közben se állt meg, folyamatosan ütötte a zsákot. – Miattad. – tette hozzá lesújtóan és a lehető legerősebb csapást gyakorolta a bokszzsákra.
Rebeka bólintott, copfba kötötte a haját, majd a szíjakhoz sétált. Egy órán keresztül minden gyakorlatot megcsinált, ami csak eszébe jutott és mindenből annyit, amennyit csak bírt.
- Letelt. Menj a bokszzsákhoz. – utasította Gergő és hátra ment az íjakhoz. Rebeka a falhoz lépett, hogy igyon egy kicsit, de ekkor egy hangos puffanást hallott maga mögött. Összerezzent, mire még egy puffanás következett. Fél pillanat alatt megpördült, hogy lássa a hang forrását. Még egy puffanás. Gergő két tőrt fogott a kezében és a céltáblát dobálta velük. Az eddig eldobott három tőr tökéletesen egymás mellett volt, markolatuk összeért. Gergő eldobott még egyet. Az újabb tőr beállt a sorba a többi közé.
Rebeka teljesen elképedt.
- Hogy lehet ennyire pontosan célozni? – gondolta magában. Erre Gergő lehajtott fejét kicsit oldalra billentette, ránézett a lányra, eleresztett egy titokzatos félmosolyt, majd eldobta az ötödik tőrt is. Az utolsó kés a második markolatának közepébe fúródott bele. Tökéletesen a közepébe. Pár pillanatig úgy maradtak, majd mindkettő ledőlt a céltábláról.
Rebeka tátott szájjal figyelte, aztán gyorsan feleszmélt és hogy kikerülje a beszélgetésre adó okot, elkezdte feleleveníteni magában a tegnap tanult ütéseket.
- Ezt is megtanítom majd egyszer. De előbb tanulj meg rendesen íjászkodni. – szólalt meg gúnyos hangon Gergő.
A lány gyakorlás közben tudatosan figyelt, arra, hogy semmire ne gondoljon, csakis a mozdulataira, az ütésekre és arra, hogy merre lengett ki éppen a bokszzsák. Az utolsó húsz percre már teljesen belejött és egyszer sem kellett megállítania a zsák lengedezését.
- Rendben kislány, gyere a rudakhoz. – hívta oda Rebekát a fiú, aki akkor már jó ideje onnan figyelte. A kezében lévő két rúd közül az egyiket odadobta Rebekának, mikor odaért. – Tegnap csak játszadoztunk ezekkel. De ma nem. – kezdte komoly hangon.
Rebeka bólintott, mire Gergő folytatta.
- Ezek a rudak két méteresek. A két kezed nagyjából fél méterre legyen egymástól, a közepétől egyenlő távolságra. Így biztosan fogod tudni irányítani. Védekezni és támadni egyaránt lehetséges, bár nem sokra mész azzal, ha egy farúddal támadsz meg egy vérfarkast. Hacsaknem olyan jól bánsz ezekkel, mint én. – egy önelégült vigyor jelent meg az arcán.
Az egy óra hamar eltelt és már mentek is a ringbe.
- Tegnap megígértem, hogy megtanítom a tompítást, szóval gyere. – Gergő elmagyarázta neki, hogyan kell tompítani, aztán kérte, hogy essen el és tompítson.
Rebeka kicsit félve bár, de elkezdte a feladatot. Első tompítása után Gergő felsegítette.
- Ne félj elesni. Egy harcban természetes, ha néha földre kerülünk, de ha már a saját erődtől is félsz, akkor egy közelharcban valószínűleg az első esés után eszméletedet vesztenéd. Úgyhogy gyerünk. Csak bátran. – azzal felugrott, és hangos puffanással tompított. – Most te jössz kislány. – mosolygot a földön fekve. Rebeka vett egy mély levegőt és követte Gergőt a földre.
A karja már ettől az egytől is égett, el se tudta képzelni mi lesz, ha egymás után többször is tompítania kell majd.
- Szép volt. Még egyszer! – Rebeka sóhajtott egyet, felállt és még egyszer a földre vetette magát. – Jó lesz, de a fejedet tartsd feljebb, különben be fogod vágni előbb-utóbb. Még egyet! – Rebeka feltápászkodott és közben lesújtó pillantásokat vetett Gergőre. – Nézhetsz rám akárhogy, vagy gondolhatsz akármire, akkor is meg kell csinálnod. Most kezd el megszokni a fájdalmat, ne akkor, amikor a másik csajjal kell küzdened az életedért.
Rebekának teljesen kiment a fejéből a másik lány és a vele való küzdelem. Az hogy az életéért kell majd küzdenie elég motivációt adott, ahhoz, hogy a legkeményebben eddzen mostantól kezdve. Így hát Rebeka beszívta a levegőt és megint ugrott egyet.
- Jó lesz. Na, most akkor küzdjünk. -  Gergő feltápászkodott és felsegítette Rebekát is. – Tudod mit? Inkább játszunk egyet. Kérdezek a tegnapi anyagból, ha jól válaszolsz, te támadsz, ha rosszul, én. Ha valamelyikünk győz, akkor még egy kör.
Rebeka magabiztosan elmosolyodott és felvette a helyes testtartást.
- Bemelegítésnek a legegyszerűbb kérdés: hol szoktak lenni nappalonta a vámpírok? – kérdezte Gergő miközben ő is felvette a pozíciót.
- Barlangokban, vagy sűrű erdőkben. – Gergő bólintott és várta, hogy Rebeka támadjon.
Rebeka kilépett jobb lábával. Gergő azonnal reagált és bal kezét már lendítette is Rebeka feje felé. Rebeka kitért, teljes testsúlyát bal lábára helyezte, majd mikor Gergő elkezdte visszahúzni a kezét visszaegyenesedve elkapta azt, a hátára feszítve harcképtelenné tette, majd térdét kilökve földre kényszerítette.
- Szép volt, kislány. – biccentett elismerően Gergő a földön térdelve. – De próbálj meg nem gondolkodni.
- Csalás, ha ilyenkor a gondolataimban olvasol. – mondta Rebeka sértődött hangon.
- Lehet. – mosolyodott el kajánul Gergő, miközben felállt. – Következő kérdés: melyik lény gyorsabb a vámpírnál?
Rebeka elkezdett gondolkodni. Mindent felidézett magában, amit tegnap Gergő mesélt neki a vámpírokról, de ez a világért se akart eszébe jutni.
- Fogalmam sincs. – mondta végül Rebeka és már térhetett is ki Gergő jobbegyenese elől.
Hátra lépett, hogy ne találja el az ütés, de Gergő tett egy lépést felé és most balegyenessel próbálkozott. Rebeka hátrébb lépett, mire Gergő megint közeledett és jobb kézzel próbálta megütni a lányt. Ez elől Rebeka már kifordult balra és megpróbálta megütni a fiút, de az leguggolt és kisöpörte Rebeka lábát. Rebeka ijedtében felsikított és egy hangos puffanással a földre esett.
Rebeka meg se próbált felállni. Tudta, hogy ennek a menetnek itt most vége.
- Remélem legalább sikerült tompítanod. – nyújtotta Gergő a kezét. – Szépen fordultál ki. Kár, hogy az ilyen ütések elől könnyen kilehet térni.
- Ezt a lábsöprésest többé nem akarom. Ez szörnyű volt. – panaszolta a lány és közben a tompítástól égő alkarját simítgatta.
- A másik lány nem fog válogatni ütéseket aszerint, hogy melyiket szereted, vagy nem szereted. De most egy-egy az állás. Még egy kör. A vesztes csinálja az ebédet, szóval remélem, tudsz főzni. Nem szeretnék égett kaját enni.
- Majd meglátjuk kis fog főzni. Mi a kérdés?
- Mi az egyetlen esélyed, hogy túlélj egy vámpírtámadást?
- Ha ott vagy. Bár eddigi ismereteim alapján inkább odalöknél nekik és elmenekülnél. – válaszolt cinikusan.
- Tegnap sem löktelek oda annak a vámpírnak. – mondta lesajnálóan, majd bólintott, jelezve, hogy Rebeka támadhat. 
Rebeka előre lépett és jobb kezével megcélozta Gergő bordáit, de a fiú elkapta Rebeka kezét. Rebeka elkezdte kicsavarni Gergő karját és közben baljával behúzott egyet neki. A fiú megtántorodott egy pillanatra, de aztán már támadt is. Előrébb szökkent és jobb könyökét lendítve megütötte volna Rebeka fejét. Ám Rebeka lebukott jobbra és jobb lábával próbálta megrúgni ellenfelét. Gergő azonban elkapta.
- Ez rossz ötlet volt. – nevetett Gergő aztán fellendítette a lány lábát, aki így átfordult és a hátára esett.
Rebekának esze ágában sem volt feladni, ezért gyorsan felugrott és várta a fiú következő lépéseit. Ám ő csak széttárta karjait.
- Ne már kislány. A földre kerültél, éhes vagyok, és még vissza van az íjászat.
Rebeka elmosolyodott és kihasználva a fiú védtelenségét gyomorszájon ütötte. Gergő ettől kicsit összegörnyedt és esélye sem maradt kivédeni Rebeka következő támadását. Ugyanis Rebeka leguggolt és kisöpörte alóla a lábát. Gergő elesett, Rebeka pedig diadalittas mosollyal az arcán lelépett a szőnyegről.
- Nyertem. Remélem, tudsz főzni. Nem szeretnék égett kaját enni. – idézte Rebeka a fiút és elment a falhoz az innivalójáért.
Gergő vetett rá egy lesújtó pillantást, majd az íjászati sarok felé indult.