A Hang

14

- Ha megszólalsz, még erősebben csinálom. – nézett bele Rebeka Gergő szemébe, mire a fiú becsukta a száját.
- Kész. – mondta Rebeka pár perccel később. Visszalépett volna a mosogatóhoz, hogy kiöblítse a rongyot, de Gergő nem engedte el a derekát. Helyette még közelebb lépett a lányhoz. Rebekának csak most tűnt fel, mennyivel magasabb nála Gergő. Legalább félfejnyi volt köztük. Rebeka felnézett, egyenesen bele a mélybarna szempárba. Érezte a fiú kellemes illatát, minden szívdobbanását, hallotta a légzését. Ajkaik majdnem összeértek. Gergő tekintete kifürkészhetetlen volt és ide-oda cikázott a lány zöld szemei között. Aztán megszólalt.
- Még mindig tudni akarod, hogy mire gondolok? – kérdezte halkan.
- Igen. – felelt Rebeka, le sem véve szemét a fiúéról. Gergő bólintott és felemelte tekintetét Rebeka mögé. Egyenesen a kitört üvegajtóra.
- Arra, hogy mára még nem végeztem a verekedéssel. – mondta Gergő. Rebeka megfordult. A betört ajtóban egy férfi állt. Viszonylag magas volt, barna hajjal és szakállal, valamint égszínkék szemmel. Kezében Gergő tőrét forgatta, amivel kitörte az üveget.
- Bocsánat, ha megzavartam valamit. – mondta felpillantva a késből. A hangja mély volt, érdes és kimért.
Gergő Rebeka elé lépett, szeme lobogott a dühtől, izmai megfeszültek és várta, hogy a jövevény okot adjon arra, hogy megtámadja.
- Ha jól sejtem, te vagy Rebeka. – mosolyodott el pimaszul az idegen.
- Mit keresel itt, Andor? – kérdezte Gergő, megelőzve Rebeka válaszát. Az ismeretlen felnevetett.
- Hát az egy hosszú történet, szóval innék egy kis vizet, mielőtt elmesélem. – már felemelte a kezét, amikor ránézett Rebekára. – Ugye, nem baj, ha kiszolgálom magam? – húzta fel a szemöldökét. Rebeka bólintott, mire a férfi kinyújtotta a karját. A hűtő kinyílt, a palackozott víz kilebegett belőle, letekeredett a kupakja és egy pohárba öntötte tartalmát, majd leszállt a pultra, a pohár víz pedig az Andornak nevezett férfi kezébe repült. Rebeka megrémülve állt Gergő mögött. Félelmében megfogta a fiú karját, gondolatban szinte ordított Gergőnek, hogy védje meg és remélte, hogy hallja. Találkozott már kentaurral, alakváltóval, sellővel, sőt még vámpírral is, de ettől az embertől félt eddig a legjobban. Nem tudta miért, hisz éjjel, egyedül bezárva lenni egy vámpírral, sokkal veszélyesebb, mint nappal egy tündérrel, úgy hogy ott van vele Gergő is, de mégis azt súgta neki valami, hogy ez félelmetesebb.
A férfi feljebb emelte a poharát, mintha köszöntőt mondott volna, aztán belekortyolt a vízbe, majd a poharat letette a pultra maga mellé, de nem engedte el.
- Rebeka. Ő Andor. A nagybátyám. Száműzetésem után talált rám. Tündér. – tartott ismeretterjesztőt gyorsan Gergő. – Levitáció és víz. Ha jól emlékszem. – Rebeka még soha nem hallott ennyi gyűlöletet, haragot és megvetés Gergő hangjában.
- Tökéletes. – támasztotta alá Andor, jól megnyomva a szót. – Nagyon jó memóriád van, drága unokaöcsém. – támaszkodott neki a konyhapultnak a férfi. – De szerény véleményem szerint, el kéne mesélned az ifjúhölgynek, hogy miért van ennyi gyűlölet a hangodban. Elvégre az ember csak jó indokkal utálja meg tulajdon nagybátyját. Nemde? – mosolyogott gonoszul Andor. Rebekát is érdekelte volna a dolog, ezért ránézett Gergőre.
- Az nem tartozik Rebekára. – szögezte le gyilkos hangon Gergő. – Úgyhogy inkább mondd el, miért jöttél! – emelte fel Gergő a hangját.
- Sajnos az sem tartozik Rebekára. – felelte kimérten a férfi. – Milyen érdekes szemei vannak a kisasszonynak. – nézett bele mélyen Rebeka szemébe Andor. Fogalma sem volt róla, mekkora hibát követ el ezzel. – Smaragdzöld. – lépett közelebb a férfi. Teljesen megigézte a szín, képtelen volt levenni róla a szemét.
- Mondd el miért jöttél! – fúrta bele tekintetét Rebeka a kék szempárba.
- Nem… Nem tehetem. – hebegte a férfi. Próbált elnézni, de lehetetlennek bizonyult.
- Mondd el miért jöttél! – ismételte Rebeka.
- Én… Nem lehet. – erőlködött Andor.
- Gyerünk kislány. Erős jellemű, de menni fog. – bíztatta Rebekát Gergő hátrapillantva. A lány közelebb lépett Andorhoz és még mélyebben belenézett a szemébe. Gergő engedte ugyan, hogy közelebb menjen, de a derekát nem engedte el.
- Ki küldött? – kérdezte határozott hangon Rebeka.
- Eszter. – válaszolta pár másodperccel később Andor.
- Miért? – tette fel a következő kérdést a lány, és még egy lépést tett a férfi felé. Sejtette a választ, de Andor szájából akarta hallani.
- Hogy megöljem. – mondta Andor és hátrébb lépett, de tekintete még mindig Rebeka smaragdzöld szemein volt.
- Kit? – kérdezte Rebeka.
- Nem tartozik rád. – egy pillanatra sikerült elnéznie, de Rebeka azonnal elé lépett és újra belenézett Andor szemébe.
- Kit? – kiáltott Rebeka. A lányt elöntötte a düh. Legszívesebben ott helyben megölte volna a férfit.
- Gergőt. Hogy egyedül maradj, és könnyebb legyen megölni téged. – válaszolt fojtott hangon. Abban a pillanatban Rebeka tekintete szikrákat szórt, testét átjárta a forróság és lángra lobbant. Egész lénye máglyaként égett. A tűz ropogásától és saját szívének hangos dobogásától szinte egyáltalán nem hallotta a külvilágot. Csak egy hangot hallott a fejében, ami egyre hangosabban üvöltötte, hogy azonnal ölje meg Andort. Andor szemében határtalan félelem csillant meg. El akart menekülni a törött üvegajtón keresztül, de Gergő utolérte és Rebekával szembe fordította. Ha a fiú nem fogná Andort Rebeka már felgyújtotta volna.
- Rebeka! Igézd meg! – kiabált Gergő. Rebeka pár pillanatig még lángolt, aztán sikerült megnyugtatnia magát és a tűz kihunyt. Vett egy mély levegőt és belenézett Andor szemeibe.
- Tűnj innen! És ha még egyszer meglátod Gergőt, vagy engem, öld meg magad! – mondta Rebeka. Andor csak nézte Rebeka szemét és nem mozdult. – Világos volt, amit mondtam?
- Igen. – felelte Andor, majd kiszabadította magát Gergő szorításából és a kitört ajtón át eltűnt a félhomályban.
- Jól vagy? – lépett Gergő Rebeka mellé és átölelte.
- Igen. – válaszolta Rebeka. Hagyta, hogy Gergő fogja, de nem viszonozta az ölelést.
Pár perccel később Gergő elengedte, megfogta a vállát és Rebeka szemébe nézett.
- Meg kell tanulnod irányítani az indulataidat és érzelmeidet, különben mindig, amikor félsz vagy dühös vagy, ez lesz. Fel fog gyulladni a tested, nem fogod tudni irányítani és előbb-utóbb fel fog emészteni. Te irányítsd a tüzet, ne ő téged. Ne hagyd, hogy a düh vagy a félelem teljesen elöntse az agyad. Néhány helyzetben lehet, hogy jól jön, hogy felgyulladsz, de ha egyszer anyukád vagy a bátyád dühít fel annyira, hogy lángra lobbanj, akkor abból nagy gondok is lehetnek. – magyarázta Rebekának. A lány csak bólintott egyet, mire a fiú folytatta. – Emlékszel mit meséltem, miért kellett elhagynom a falut? – kérdezte. Rebeka megint bólintott. – Én sem tudtam irányítani. Megijedtem, hogy hallom mások gondolatait. Azt hittem megőrültem. Egyik nap a nevelőanyám teljesen feldühített. Átjárta az agyam és a föld megmozdult. Egy repedés jelent meg rajta, amibe a nevelőanyám majdnem belezuhant. Megnyugtattam magam és a repedés eltűnt. Elterjedt a faluban és elüldöztek, mert féltek tőlem. Ha egyszer csak lángra kapsz anyukád előtt, elküldene orvoshoz, vagy elüldözne itthonról. Nekem nem volt, aki megtanítsa, hogyan kell irányítani, de neked van. – Rebeka megint bólintott. Kicsit meglepte, hogy Gergő elmondta, mi történt. Nevelő célzattal ugyan, de elmondta.