A Hang

40

Elindult Örök-völgy mélyébe, megkeresni Ambrust.
A lába megérzésből vitte át az erdőn. Nem tudta merre, csak ment. Útközben látott pár kunyhót és lényeket is, de egyik sem támadta meg. A madarak hangosan fütyörésztek, de ezen kívül teljes volt a csend és a béke. Nagyjából fél órán keresztül kerülgette a fákat, amikor kiért a tisztásra. Valahol messzebb egy emberi alakot vélt felfedezni, és remélte, hogy az illető majd segít neki megtalálni a sírt. Újabb tíz perc gyaloglás után végül kivehető lett egy fekete abroncsos, gyöngyökkel díszített ruhát viselő, barna hajú nő alakja, aki egy földhalom mellett térdelt. A jövevény hallatán felkapta a fejét és felállt.
- Már vártalak. – szólalt meg Eszter, mikor Rebeka pár méterre megállt előtte. – Egyedül jöttél. – állapította meg kimért hangon, még mindig a sírnál térdelve. – Ez meg lep. A hős szerelmedre is számítottam. – nevetett fel gúnyosan, majd egy kisebb szünet után újra megszólalt. – És átjutottál Párxén. – hangja kicsit dühösebb volt, de még mindig kimért maradt. – Csak nem felgyújtottad? – kérdezte ördögi mosollyal az arcán. Olyan könnyedén egyenesedett fel, mintha semmi súlya nem lenne, majd Rebeka felé lépett egy lépést. – Az ránk vallana. – kacsintott a lányra, utalva a köztük lévő rokonságra.
- Csak rád. – jelentette ki Rebeka. – Én nem vagyok gyilkos. – ingatta meg fejét. Hangja határozott volt, de szemében ellentmondóan gyilkos vágy csillant.
- Ó, hát persze, hogy nem. – legyintett nevetve Eszter. – Te jószívű vagy, önzetlen és kedves. Igaz? – húzta fel az egyik szemöldökét, miközben elkezdte lassan sétálva körbe járni a lányt. – Ezért akarod megtörni az átkot? – kérdezte vészjóslóan Rebeka háta mögül. – Hogy elhitesd magaddal, hogy önzetlen és kedves vagy? Hogy elvedd tőlem azt a kicsi jót is, ami a lányom halála óta történt velem? Mondhatom, nagyon önzetlen vagy. – szűrte a szavakat a fogai közt. Hangja maró gúny és gyűlölet volt.
- Bosszút álltál Ambruson. – kezdte Rebeka újra a nő előtt állva és a fekete szempárba mélyesztette smaragdtekintetét. – Évszázadokon keresztül tetted. Hadd legyen vége. – kérlelte Rebeka. Eszter egy ideig dühösen nézett rá, majd izmai ellágyultak, elmosolyodott és bólintott.
- Vidd! – mondta, azzal eltűnt. Mintha a föld nyelte volna el. A lány körbe nézett, csapdát sejtett, de Eszter sehol nem volt.
Rebekát meglepte a hirtelen beleegyezés, de örült, amiért ennyivel elrendezte, így hát elkezdte kiásni a sírból a testet. Miután sikerült kiásnia és kihúznia Ambrus testét a gödörből, kénytelen volt leülni pihenni. Ásó híján kézzel ásta ki, ezért körmei alá beszorult a kosz, Ambrust pedig mélyre ásták el, így mire sikerült valahogy kiemelnie, már minden izma, minden végtagja fájt.
Pár perc után végül felállt és elkezdte a katonai ruhás Ambrust visszarángatni a boltívhez. Így, hogy egy testet kellett hurcolnia maga után, az út hosszabbnak tűnt és több időbe is telt megtenni. Öt percenként meg kellett állnia pihenni. Ilyenkor leült a földre, nézte az erdőt és élvezte a csendet. El tudta volna itt tölteni az életét. Aztán mindig eszébe jutott, hogy hogyan került oda, és hogy az élete már örökké tart. És itt. Ezeknél a gondolatoknál döntött mindig úgy, hogy tovább indul a boltív felé. Most még nem akart ezzel foglalkozni.
Már csak pár méter volt hátra a kőívig, mikor a Hang megszólalt Rebeka fejében és kiabált a lányért.
- Rebeka! – a lány azonnal felnézett. Mikor látta, hogy Gergő a porban térdel, Andor hátra szorítja a kezét, Eszter pedig mellettük áll, Rebeka kezéből kiesett a test, és ahogy a lába bírta odarohant, de ami az út mentén volt láthatatlan fal, az Örök-völgyet is körbe vette, így Rebeka nem jutott ki.
- Rebeka. – nézett rá Ambrus, aki pár méterre állt Esztertől az Alak mellett. Csak álltak, nem tettek semmit, hogy segítsenek Gergőn, bár nem is tudtak volna, hisz egyikük sem tud emberhez érni. – A testem. Add ki, akkor segíteni tudok rajta.
- Csak nem gondoltad, hogy hagyom, hogy elvegyél tőlem mindent? – kérdezte Eszter egy gúnyos, ördögi kacaj kíséretében. – Vagy, hogy tényleg megölöm Andort? – nézett a nevezettre. – Gyenge vagy Rebeka. Nem győzhetsz ellenünk. – ingatta meg a fejét a nő. – Öld meg! – adta ki a parancsot Andornak végig Rebeka szemeibe nézve.
Rebeka minden erejével és izmával a láthatatlan falat ütötte, de semmit nem ért el vele. Andor elővett egy tőrt, azt a tőrt, amivel Gergő kitörte az üvegajtót Rebekáék házában, és Gergő nyakához szorította.
- Rebeka, a testem. – üvöltötte neki Ambrus, de a lány nem foglalkozott vele.
- Kövess, Gergő! – kiabált ki Rebeka a falat ütve. – Kérlek. Azt mondtad egy szavamba kerül, csak kérjelek. – a lány arcán lefolytak a könnyei, ahogy a fiúnak kiabált. – Most kérlek. Gyere velem, kövess! – üvöltötte Rebeka, ahogy csak bírta.
- Rebeka, add ki a testem! – vágott közbe Ambrus újra.
- Gyere be Örök-völgybe! – nézett bele Gergő mélybarna szemeibe.
- Csak szeress, kislány! – szólt Gergő halkan, Rebeka zöld szemeibe meredve.
Aztán Andor elvágta a torkát.
- Neee! – kiáltott Rebeka.
Még pár ütésre volt ereje, majd érezte, ahogy lábai már nem bírják tartani, a sötétség pedig elkezdi magába húzni.

------------∞------------

Sziasztok!
Nem megszokott tőlem, hogy írok a végére, de most is megosztanék veletek egy dolgot, ami nem más, mint egy megnyugtatás, hogy nem így van vége.
Még egy rész vissza van (sajnos az utolsó), remélem várja valaki rajtam kívül. 😅
Valamikor a héten jövök vele.
Addig is tobábbi jó olvasást!! 😁