A Hang

17

- Melyik gyógyszereket kell bevennie? – kérdezte Rebeka a barna hajú ápolótól. A nő a kezébe adott három kapszulát és egy pohár vizet, majd társaival együtt kimentek a szobából. – Ezeket most beveszed! – nyújtotta Gergő felé a poharat és a gyógyszereket. Gergő nem mozdult, csak nézett Rebekára. A lány mélyen belenézett a szemébe, majd megint megszólalt. – Beveszed a gyógyszereid, aztán visszafekszel az ágyba és pihensz! – Gergő kinyújtotta a kezét, elvette a kapszulákat és a vizet és bevette a gyógyszert. Rebeka elmosolyodott, mikor a fiú visszadőlt az ágyra és lesújtó pillantásokat küldött a lány felé.
Pár pillanatig még csendben voltak, aztán megjelent az Alak.
- Remek. – mondta Gergő gúnyolódó hangon. – Most, hogy végre te is méltóztattál megjelenni, meg kéne beszélnünk pár dolgot.
- Egyet értek. – kezdte az Alak. – Gergő felépüléséig én tanítom Rebekát, ő pedig magától edz. – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. – És mivel már csak egy hét van a küzdelemig, én nem tétlenkednék Rebeka helyében.
- Egy hét? – rökönyödött meg Rebeka. Tudta, hogy hamarosan eljön az idő, de nem gondolta, hogy már csak egy hete van.
- Egy hét. – ismételte az Alak. – Meg kell küzdenetek és az utána lévő utazás sem pár órás móka lesz.
- Rendben. – mered maga elé Gergő. – Tegyük fel, Rebeka edz magától, te pedig mesélsz neki a lényekről. És ki fogja megvédeni ebben az egy hétben? – kérdezte Gergő kíméletlenül felnézve az Alakra.
- Erősebb vagyok, mint pár napja. – háborodott fel Rebeka. – Meg tudom védeni magam. És nem tudom emlékszel-e, hogy ki kérdezte ki Andort és mentett meg téged, attól, hogy egy vámpír előétele legyél. – Gergő csak forgatta a szemét.
- Ambrus erre is gondolt. – vágott közbe az Alak visszatérve, arra, hogy ki fogja megvédeni Rebekát. – Johanna úgy ahogy, de megbirkózik Alexszel és Ambrussal, bár félek, előbb-utóbb meg fogja fojtani Alexet. Minden esetre ők vigyáznak rá, így én, valamint Rebeka bátyja foglalkozhatunk Rebekával.
- Kizárt! – emelte fel a hangját Rebeka. – Szó sem lehet, arról, hogy a bátyám kockáztassa értem az életét. Ráadásul ő nem tündér és semmit nem tud a misztikus lényekről. Nagyobb felügyelet kell neki, mint nekem. – magyarázta Rebeka. Megint kezdte elönteni a fejét a félelem és a kétségbeesés. Ha Doriánnak bármi baja esne miatta, abba a lány beleroppanna. És elképzelni sem tudta, hogy az anyja mit érezne, ha a férje után elvesztené a fiát is, vagy a lányát. Vagy talán mindkettőt. Azt az anyja nem élné túl. Rebeka így is életveszélyben volt, nem kockáztathatta meg, hogy Dorián is abba kerüljön.
- Úgy látszik, kevesebbet tudsz a fivéredről, mint gondolnád. – mondta az Alak.
- Hogy mi? – értetlenkedett Rebeka.
- Menj haza Rebeka! Dorián otthon vár. Azt hiszem lesz miről beszélgetnetek. – utasította Rebekát, majd eltűnt.
- Hát ezt nem hiszem el. – mondta maga elé Rebeka. – A bátyámat nem keverjük bele! – kiabálta az Alaknak széttárt karokkal. – Jó pihenést Gergő! – nézett rá a fiúra, majd hátat fordított neki és elhagyta a szobát.
Rebeka a gondolataiba merülve hagyta maga mögött a folyosókat. Gergő majdnem meghalt. Egy hét múlva eldől, hogy meg fogják-e ölni a lények vagy eljut a sírhoz. A bátyját életveszélybe sodorták. Az anyjának el kell majd magyaráznia, hogy miért fog meghalni, vagy miért fog eltűnni akár hetekre. Arról nem is beszélve, hogy ha a bátyját tényleg beavatták, akkor ő is velük akar majd menni. Rebeka pedig érezte, tudta, hogy csekély esély van arra, hogy mindketten túléljék.
Gondolataiból egy kar rántotta ki, ami megfogta a vállát. Rebeka megijedt és már érezte, hogy kezd forrósodni a teste.
- Rebeka! – állította meg a kéz tulajdonosa, a mentőtiszt, aki nem rég kikérdez-te a történtekről. – Au! – kapta el a kezét Rebekáról. – Minden rendben?
Rebeka becsukta a szemét, hogy megnyugodjon. Érezte, ahogy a teste elkezd lehülni, és a fejéből elszáll az ijedtség és a düh.
- A tested elképesztően meleg. Szerintem mérjük meg a lázad. – kezdett el aggódni a fiú. Rebeka kinyitotta a szemét és mélyen belefúrta tekintetét a fiújéba.
- Elfelejted, ami most történt! – mondta Rebeka, majd tovább indult. Pár pillanattal később a kéz megint a vállához ért, de most nem kapta el.
- Rebeka! – állította meg megint a mentőtiszt.
- Igen? – fordult felé a lány.
- Az előbb nem volt alkalmam bemutatkozni. Kristóf vagyok. – nyújtotta jobbját a lány felé. Rebeka elfogadta és rá mosolygott Kristófra. – Most indulsz haza? – kérdezte kedvesen és Rebeka arcát fürkészte.
- Igen. Beszéltem Gergővel, szóval most már én is megyek lepihenni. – húzta el a kezét, mivel Kristóf nem engedte el.
- Haza kísérjelek? Késő van már és egy ilyen csinos hölgynek nem szabad egyedül mászkálnia a sötétben. – mosolygott Rebekára édesen a fiú. Ugyan Kristóf aranyos volt és Rebeka szívesen megismerte volna jobban, de valami mégis azt súgta neki, hogy inkább ne fogadja el az ajánlatot.
- Nem kell. – válaszolt végül Rebeka pár pillanattal később. – Te most úgyis dolgozol, én pedig közel lakok. És meg tudom védeni magam. – az utolsó mondatot kicsit durvábban mondta a kelleténél. Kezdett elege lenni abból, hogy gyengének nézik az emberek, csak azért, mert lány. – Azért köszönöm. – váltott vissza lágyabb hangnemre, amire Kristóf csak egy értetlen pillantással válaszolt. – További szép estét! – fordult Rebeka a kijárat felé. Már tett is pár lépést, amikor az Alak megjelent az ajtóban.
- Vele menj! – mondta szigorúan.
- Tűnj már el! – szólt rá Rebeka, mire az Alak felszívódott.
- Tessék? – lépett mellé Kristóf. Rebeka behunyta a szemét. Megint megkéne igéznie, és ott hagynia. De tudta, hogy az Alak nem véletlenül utasította arra, hogy vele menjen. Az arcára erőltetett egy mosolyt, majd kinyitotta a szemét és Kristófra nézett.
- Csak azt mondtam, hogy talán mégis elkísérhetnél. – Kristófon látszott, hogy felismeri az erőltetett mosolyt, ezért csak a homlokát ráncolta, de végül bólintott.
- Hát akkor menjünk.
Az úton sok mindenről beszélgettek. Hogy Kristóf hogyan lett mentős, hogy Rebeka mit akar a gimnázium után, és hogy Kristóf hogyan került a városba.
- Megjöttünk. – mondta végül Rebeka a bejárat előtt és ránézett az ajtóra. Tudta, hogy bent a bátyja várja, akit le kell beszélnie arról, hogy velük akarjon menni, és el kell vele feledtetnie mindent, amit mondott neki az Alak és Ambrus.
- Meg. – bólintott szomorkásan Kristóf. Rebeka levette tekintetét az ajtóról és ránézett a fiúra.
- Köszönöm a kíséretet. – mondta, de csak azért, mert remélte, hogy tudja még húzni az időt.
- Igazán nincs mit. – mosolyodott el Kristóf és egy lépést tett Rebeka felé. – Esetleg máskor is összefuthatnánk. Valahol, ami nem a kórház. – nevetett kínjában és megvakarta a tarkóját.
Rebeka hátrébb lépett. Az Alaknak igaza volt, nem tétlenkedhetett az edzéseket illetően. Még erősebbnek kellett lenni és egy hét nem túl sok idő, hacsaknem egész nap edz. Nem volt ideje találkozni Kristóffal, és amit jobban sajnált, hogy Lilivel is nagyon régen beszélt már.
- Sajnálom, de nagyon sok dolgom van mostanában. – nyögte ki végül Rebeka. – Még egyszer köszönöm, hogy elkísértél. Jó éjt! – köszönt el és Kristófnak időt sem hagyva a válaszra, már be is lépett a biztonságot nyújtó házba, amit rögtön utána be is csukott és bezárt.