A Hang

6

Rebeka sétálgatott egy ideig a tisztáson, aztán leült az erdő felé fordulva és nézte a tájat. Idilli képnek hatott a rengetek fa mellett a kis házikó. Annak ellenére, hogy nem volt vele senki és tudta, hogy bármikor kiléphet az erdőből egy természetfeletti lény, biztonságban érezte magát, és nem tudta megmagyarázni miért.
Csak üldögélt ott, aztán egyszer csak lépteket hallott maga mögött. Rebeka először egy kicsit megijedt aztán rájött, hogy nem lépések zaját hallja, hanem patadobogásét. A két ló vágtázva jöttek felé, és mikor közelebb értek lelassítottak.
A lány feje mellett megjelent még két lófej.
Meszá és Álogó lehajoltak mellé. Rebeka először baloldalra nézett. Álogó, a szürke ott állt mellette. A lány rámosolygott és megsimogatta. Másik oldalán Meszá állt. Meszá éjfekete volt. Csupán bal oldalán, a nyakánál volt egy fekete-fehér minta, ami Rebekát egy rózsára emlékeztette.
A lány felállt és közben Meszát simogatta.
- Gondolom te vagy Meszá. Gyönyörű vagy – mondta és homlokát hozzáérintette a lóéhoz. – Lovagolhatok rajtad szépség? – kérdezte Rebeka és meglepetésére a ló mintha bólintott volna.
Rebeka elmosolyodott, a ló oldalához sétált, rá tette kezét a hátára, majd kinyomta magát, átlendítette lábát a lovon és felült rá.
Rebeka kiskorában járt lovagolni, de szőrén, kantár nélkül még soha nem ült lovon.
- Na gyerünk szépség – mondta és a tisztás felé irányította a lovat. Belekapaszkodott a fekete sörényébe, előre hajolt és a fülébe súgva csak ennyit mondott – Mutasd meg, mit tudsz.
Azzal a ló vágtázni kezdett a tisztáson.
Rebeka hajába belekapott a szél. Elengedte a ló sörényét és széttárta karjait.
Még soha életében nem érezte magát ennyire szabadnak. Úgy érezte, mintha repülne. Mintha repülne a távolba lévő hegyek felé, és soha nem állna meg. A zúgó menetszél, a tiszta ég, a szikrázó nap és a tiszta levegő a szabadság teljes érzetét kölcsönözte Rebekának. Rebeka felordított, és hangja visszhangzott a mezőn.
Meszát nem is kellett irányítania, a ló szinte tudta mit akar Rebeka. Meszá egyre gyorsabban és gyorsabban futott.
A tisztás vége felé elkezdett lassítani, de még mindig vágtázva megfordult és újra gyorsulni kezdett.
Elsuhantak Álogó mellett és az erdő felé vették az irányt. Rebeka újra belekapaszkodott a sörényébe, hogy mikor beérnek az erdőbe ne essen le.
Meszá csak ment és ment. Csak úgy cikáztak a fák között.
Aztán egyszer csak valami elsuhant mellettük a baloldalt. Rebeka először azt hitte, hogy Gergő ért vissza és Álogón utána jött, de aztán jobboldalt is elment valami. Majd megint a baloldalon. És megint. És még egyszer. Utána megint jobboldalon. És újra.
Rebeka lelassította Meszát, és pár méter után teljesen megállította. Nem csak Rebeka, de Meszá is nyugtalan volt és ez a lányt még jobban megrémítette.
Rebeka körbenézett, de nem látott semmilyen mozgást.
- Jólvan. Bármik is voltak ezek már nincsenek itt – mondta Rebeka a lónak és előre hajolt megsimogatni. – De azért menjünk innen – azzal megfordította Meszát.
Amint visszafordultak Meszá felágaskodott, Rebeka pedig kishíján leesett a lóról.
- Hééé! Nyugi Meszá – kiabálta a lány. Meszá visszaereszkedett és Rebeka ekkor látta, hogy mitől ijedt meg a ló. A lány előtt ott állt egy lószerű ember. A felső teste egy emberé volt, de a lábai helyén egy ló állt.
Egy kentaur állt előtte.
Rebeka elkerekedett szemmel nézte a félig ló, félig emberi lényt.
A kentaur ló része fekete volt. A haja és a farka fehér, felsőteste kidolgozott volt. Arca hosszúkás és csontos volt, szemei pedig feketék, bennük düh csillogott. Kezében íj és nyíl, és bár nem szegezte Rebekára, fel volt húzva és készenlétben tartva.
Rebeka nem tudta mi tévő legyen. Elmenekülni nem tudott volna, hisz az előbb is utolérték. Nem tudta, hogy beszéli-e a nyelvét, de az sem lett volna a legjobb megoldás, mert ha csak egy rossz szót is szól, azonnal lelövi a nyilával.
Így hát várt. Várt, amíg a kentaur nem tesz valamit. Vagy meg nem szólal, vagy el nem megy, vagy le nem lövi.
Rebeka próbálta megnyugtatni magát és Meszát is. Mély levegőket vett és simogatta a lovat, de az csak nem nyugodott meg. Vagy a lábával verte a földet, vagy a fejét mozgatta.
- A nevem Fülöp – szólt végül a kentaur mély és érdes hangon.
- Fülöp! Jó újra látni! – szólt diplomatikus hangon valaki a lény mögött.
- Gergő! – fordult meg a kentaur.
Gergő Álogón ült, Fülöp mögött. Szeme a kentaur és Rebeka között cikázott. A lány érezte, hogy Gergő egy pillantással meg tudta volna fojtani.
- Valóban rég találkoztunk! Hogy vagy bajtárs? – ügetett oda Fülöp Gergőhöz, és kezet fogtak.
- Megvagyok. Te? – nevetett fel a fiú.
- Egy lányt találtunk a csordával az erdőben. Egyébként az nem a te egyik lovad? – biccentett fejével a lány irányába.
- De – válaszolt Gergő gyilkos pillantást vetve a Rebekára.
- Akkor a lány ellopta tőled? – feszítette ki íját Fülöp és Rebekára szegezte. 
- Nem! A lány is velem van. A neve Rebeka. – mondta a fiú, majd szünetet tartott. - Neráida Rebeka – Gergő olyan hangsúllyal mondta ki a lány nevét, mintha valami súlyos átkot viselne a név. Fülöpből az ennek megfelelő hatást váltotta ki. Pár pillanatig még állt fegyverét Rebekára szegezve, majd egyszer csak leengedte és Gergő felé fordult.
- Az nem lehet! – mondta Fülöp halkan, majd visszafordult Rebekához és elindult felé.
Rebeka dermedten figyelte a jelenetet. Mikor Fülöp közelebb lépet hozzá önkénytelenül is elnézett.
- Miért hoztad ide? – kérdezte a kentaur Gergőt szinte kiabálva. Rebeka összerezzent. – Leggében nyüzsögnek az emberek. Ott nem esett volna baja. Itt bárki elkaphatja. – ekkor visszanézett Gergőre. – Főleg ha csak úgy elkószál az erdőben. – szólt fojtott hangon. – A csordám nem fogja bántani, de itt nem csak mi élünk. – visszafordult Rebekához és folytatta Gergőnek szánt szavait. – Vidd el, vagy helyezd huszonnégy órás felügyelet alá. De az erdőbe többé ne jöjjön egyedül. – azzal elvágtatott Rebeka mellett, a csorda pedig követte.
Miután már nem hallották a patadobogást súlyos csend telepedett az erdőre. Rebeka csak ült Meszán és várta, hogy Gergő mondjon valamit.
Meglepően sokat kellet várnia. Már percek is elteltek mire a fiú végre megszólalt.
- Neked teljesen elment az eszed? – kelt ki magából Gergő. – Bejössz az erőbe egyedül? Fegyver nélkül? Úgy hogy harcolni se tudsz? Teljesen meg vagy őrölve? Arra nem gondolsz, hogy nem csak jó természetfeletti lények élnek itt, mint az Alak vagy én? Rebeka, vannak olyan lények, amik fél pillanat alatt képesek megölni. Nagyon nagy szerencséd van, hogy a kentaurok találtak rád és nem egy vámpír vagy egy erdei troll. És Fülöp is képes lelőni, ha nem érek ide időben. A nyilaik mérgezők és egy perc alatt megöl, ha a véredbe kerül belőle egy cseppnyi is. Vagy még annyi se! – Gergő szeme csak úgy szórta a szikrákat.
Rebeka nagyon megijedt, de egyszerűen nem tudta teljes szívből megbánni a dolgot.
- Ha nem járhatok egyedül az erdőben, akkor hogyan jöttem ide és hogyan fogok hazamenni? – kérdezte a lány, de válaszul csak egy gyilkos pillantást kapott.
Nem érdekelte. A lovaglás annyira szabaddá tette őt, hogy talán még egy kicsit örült is volna, ha meghal, mert akkor ez az érzés lett volna az utolsó érzése.
Gergő elmosolyodott. Tudta, mire gondol a lány.
- Lovagoltál? – kérdezte immár szelíd hangon.
Rebeka csak bólintott.
- Na indulj kifelé! – parancsolt rá a lányra.
Rebeka megkapaszkodott Meszában és kivágtatott az erdőből.

∞

Pár órával később Rebeka kint ült a tisztáson és rajzolgatta a tájat.
- Kezdjük az első elméleti órát. – szólt mögötte Gergő és leült a lánnyal szemben. – Arra gondoltam, hogy ha már úgy is olyan jó kalandod volt Fülöppel, kezdjük a kentauroknál.
Rebeka csak bólintott és félre rakta a ceruzát és a papírt.
- A kentaurok viszonylag nyugodt népség. – kezdte Gergő az oktatást. – Csak akkor bántanak, ha okot adsz nekik és akkor is gyorsan. Senkit nem kínoznak, soha, semmilyen körülmények között. A nyilaik mérgezettek. Egy növény levét keverik vízzel és azzal kenik be a nyilakat. Ha a méreg a véráramba kerül, pillanatok alatt végez az illetővel, akár ember, akár természetfeletti. Íjaik miatt azt hiheted, hogy közelharcban nem olyan jók. De tévedsz. Nincs gyenge pontjuk. Közelharcban csak akkor nyerhetsz, ha sikerülne kilökni az egyensúlyából, de az lehetetlen. Nagyon gyorsak és pontosak. Nem tudom, hogyan, de ismerik a jövőt. Hallottam olyanról, hogy a csillagokból olvassák ki, de olyanról is, hogy egy növényt égetnek el és a füstből olvasnak. Megölésük mi sem egyszerűbb. Úgy kell őket megölni, mint egy embert. Mivel mindig csordában járnak, ezért ez egy kicsit megnehezíti a dolgot, úgyhogy esélyed sincs ellenük. Soha ne haragíts magadra egy kentaurt! Ez az egyetlen faj, amitől nem tudlak megvédeni. – fejezte be végül Gergő az előadást.
Rebeka ugyan kicsit nehezen, de az egészet felfogta. Csupán az utolsó mondtat nem tetszett neki.
- iért reagált Fülöp ilyen furán, amikor megtudta ki vagyok? – kérdezte Rebeka.
- Amikor lesz egy új kiválasztott, akkor azt az összes természetfeletti lény tudja. A halott boszorkány hangja suttogja nekik. A neved és a városod. Néhány lény úgy tesz, mintha nem hallották volna, így nem kell felkeresniük, de amint megtudják, ki vagy, feltámad bennük a gyilkos ösztön. A kentauroknak nagyon nagy önuralmuk van, ezért nem öltek meg. Ez volt az egyetlen szerencséd. – magyarázta Gergő, de hallatszott rajta, hogy egy kicsit ingerült.
- Miért kell megvédened? Miért kell ez az egész? Miért nem törjük meg csak simán az átkot? Nem kell kiképzés, csak oldjuk meg és menjen mindenki a dolgára. – bukott ki a lányból végül.
- Hidd el, én se örülök neki, hogy egy 18 éves fruskát kell pesztrálnom, de ez van. – kezdte Gergő lesajnáló hangon. – Az Alak most nem tud megvédeni és kiképezni, mert van egy másik potenciális jelölt a posztra. A lényekről azért kell tudnod dolgokat, mert útközben sokkal fogsz találkozni. A harci edzéseket pedig mi sem terveztük be, de Ambrus talált egy másik leszármazottat és ketten nem lehettek kiválasztottak, szóval a másik lány is kap kiképzést és pár hét múlva megküzdötök. A vesztest a boszorkány emberei meg fogják ölni, mert Ambrus foglalkozott vele. Szóval, vagy így vagy úgy de egyikőtök meghal. És az az egyetlen ok, amiért még nem hagytalak itt, hogy nem szeretek kudarcot vallani, tehát az én tanítványom fog nyerni! – hagyta abba a beszédet, majd felállt és visszaindult a kunyhóba, de még visszafordult.
- Ha nem talált volna másik leszármazottat már rég Örök-völgyben lennétek, én meg valahol a Bahamákon. – azzal magára hagyta Rebekát.
- Leszármazott? Milyen leszármazott? Ráadásul egy másik? Tehát akkor én is az vagyok? De kinek a leszármazottja? – kezdte el hangosan kérdezgetni a lány, de hamar rájött, hogy Gergő már rég nem hallja.
Gyorsan felpattant és beszaladt a kunyhóba a fiú után.