A Hang

25

Kint szikrázóan sütött a nap. A tisztáson legelésző lovak látványa kicsit megnyugtatta Rebekát, de még mindig nagyon hevesen vert a szíve.
A nap hátralévő részében nem nagyon szóltak egymáshoz. Gergő egyszer megkérdezte, hogy kér-e valami zöldséget a hús mellé, de ezen kívül egy szó sem esett. Rebeka délután edzett még, aztán olvasott, este pedig gyorsan elnyomta az álom.

∞

Egy tisztáson ébredt. Felkelt és leporolta magát. Vele szemben egy lány állt. Nála egy kicsivel idősebb lehetett. Barna haja rövid volt és hátul felnyírt, sötétkék szemében pedig harcivágy csillant. Rebeka tudta, hogy Johanna az. Elkezdtek küzdeni, de Rebekának nagy erőfeszítésbe került, hogy megmozdítsa karjait, vagy kitérjen az ütés elől. Pár perc múlva elfogyott az ereje és lerogyott a földre. Johanna hátrébb lépett és Rebeka elé állt Ambrus, az Alak és Gergő. Ambrus állt középen és csak a fejét rázta.
- Szánalmas. – mondta lesajnálóan Gergő, Ambrus baloldalán.
Az Alak pedig csak állt és nézett. Mozdulatlanul figyelte Rebekát. Aztán hirtelen megszólalt:
- Tiétek.
Ekkor kilépett mögülük három vérfarkas. Rebeka ültében elkezdett hátrább mászni, aztán megjelent mögötte a vámpír, elkapta és odahajolt Rebekához. A lány már érezte, ahogy nyakába harap a lény.

∞

Rebeka a saját sikítására ébredt. Az ajtó kicsapódott, de most nem Gergő miatt. Csak a szél csapta ki. Odakint már hajnalodott, ezért Rebeka felkelt, megreggelizett és hogy hasznosan töltse az idejét és ne történhessen meg az álma, kiment edzeni. Tudta, hogy másnap meg kell küzdenie Johannával, és azt is tudta, hogy nyernie kell.
Pár óra múlva Gergő jött be a terembe. Bemelegített, amíg Rebeka a bokszzsáknál gyakorolt, aztán fellépett a tatamikra.
- Gyere kislány! Holnap jön Johanna, úgyhogy ma csak közelharcot gyakorlunk.
- Ő jön? – kérdezte Rebeka, miközben odament Gergőhöz. – Itt lesz a küzdelem?
- Igen, itt lesz. – bólintott. – A látomásotok szerint innen kell indulni, és mi közelebb vagyunk Leggéhez, mint ők.
Rebeka bólintott, aztán fellépett a tatamira. Felvette a megfelelő testtartást és várta Gergő szabályait. Órákon keresztül harcoltak, szótlanul, csak egymás mozdulatait figyelve. Ugyan hangosan nem számolták a meccseket, de Rebeka fejben tartotta, hogy hányszor nyert. Három óra alatt összesen félóra szünetet tartottak, kicsit pihenni és inni. Ez idő alatt majdnem ötvenszer küzdöttek, ebből Rebeka nagyjából huszonhármat nyert meg.
- Számoltad? – kérdezte Gergő, miután lelépett a tatamiról. Rebeka csak bólintott.
Gergő hátra döntötte a fejét és hangosan sóhajtott. Rebeka hátra fordult, hogy szemben álljanak és felvont szemöldökkel nézett a fiúra.
- Sajnálom a tegnapit. – bökte ki. – Kicsit talán elszaladt velem a ló és a küzdelem hevében nem figyeltem oda. Szóval ne haragudj, ha megijesztettelek.
- Nem haragszom. Csak megijedtem. – vonta meg a vállát Rebeka, de Gergő várta a folytatást. – A z Alak is és te is azt mondtad, hogy megvédetek, de, amikor azt a tüzet, azt a gyilkolás vágyat láttam a szemedben, megrémültem. Az volt a fejemben, hogy ki fog megvédeni, ha te nem.
- Kislány! – lépett közelebb Gergő Rebekához. – Azonnal felejtsd el, azt, hogy én nem foglak megvédeni! Rendben? – nézett bele mélyen Rebeka szemébe. – Azt nem ígérhetem, hogy semmi bajod nem fog esni az út alatt, de abban biztos lehetsz, hogy amíg melletted vagyok, addig senki nem bánthat. – Rebeka bólintott, mire Gergő szorosan magához ölelte. Rebeka csak hagyta, hogy az erős kar magához húzza, és ott tartsa. Rebeka a fiú közelségétől megint biztonságban érezte magát, nagyobban, mint bármikor máskor.
Aztán Gergő hirtelen elhúzódott és távolságtartó lett, mintha megijedt volna.
- Közelharcban sokat fejlődtél, már van esélyed Johanna ellen. Az íjászat is viszonylag jól megy már, szóval akkor nehezítsünk be. – azzal Gergő hátra ment, megfogta az íjat, a nyilakat, majd a céltáblához fordult és levette a falról.
Kimentek a tisztásra, ahol Gergő az egyik vastagabb fára rögzítette a céltáblát. Visszasétált Rebeka mellé és elkezdett magyarázni.
- Bent egyszerű volt, mert megadott távolságból kellett lőnöd, úgy, hogy nem zavart semmi. Kint már más a helyzet. Itt ügyelned kell a levegőmozgásra, a célpont távolságára és mozgására, a környezetedre, hogy ne találj el mást véletlenül, arról nem is beszélve, hogy legtöbbször még te is mozogsz. Eleinte csak álló célt fogsz lőni, állásból. Később nehezítünk azzal, hogy Meszáról lősz, vagy, hogy mozgatom a táblát.
Rebeka bólintott, kivette Gergő kezéből az íjat és a nyilakat, majd hátrébb ment.
- Én nem kezdenék egyből olyan messze kislány. – szólt közbe Gergő, amikor Rebeka már kifeszítette az ideget. A lány csak forgatta a szemét, aztán célzott és lőtt. Pár centivel a tábla mellé, a fa törzsébe állt bele a nyíl. – Mondtam, hogy közelebbről kezdd. – Rebeka kivett a tegezből még egy nyilat, célzott és most a tábla közepébe talált.
- Csak nem tudtam merre fúj a szél. – vonta meg a vállát a lány. Gergő meglepődve, de elismerően bólintott.
- Akkor most menj hátrébb. – Rebeka hátrált pár lépést, majd célzott. A táblát eltalálta, de nem a közepébe talált. Gergő egy újabb elismerő bólintást küldött felé.
- Le sem tagadhatnád, hogy tündér vagy. – mosolyodott el a fiú.
- Miért? – ráncolta homlokát Rebeka.
- Mi, tündérek, nagyon gyorsan tanulunk. Ha nem a képességeink fejlesztéséről van szó, akkor bármit képesek vagyunk megtanulni néhány óra alatt. – magyarázta Gergő, miközben a céltáblát leszerelte a fáról és a földbe vájt lukba rakta. – A képességeidet alig két óra alatt elsajátítottad, az íjászatot és a közelharcot, pedig csak pár napja gyakorlod, és lássuk be, nagyon jól megy.
Rebeka elgondolkodott. Az igézést is és a tűzgyújtást is gyorsan tanulta meg. Aztán rájött, hogy ez a suliban is mindig így ment. Hallotta órán az anyagot, otthon elolvasta még egyszer-kétszer, és hibátlanul vissza tudta mondani.
- Na, de. Folytassuk az edzést. – Gergő az erejével felemelte a céltábla körülötti földet, ezzel a céltáblát is mozgatva. – Találd el!
Rebeka kifeszítette a nyilat és célzott a föl-le mozgó táblára. Első és második próbálkozásra sem találta el, harmadszorra a táblát ugyan eltalálta, de csak a legszélén, pont, mint negyedszerre és ötödszörre.
- Próbáld meg nem követni a mozgását, hanem kivárni, amíg olyan helyre nem ér, ahol el tudod találni. – Rebeka bólintott és csak a szemével követte a tábla mozgását, aztán lőtt. Kicsit közelebb sikerült eltalálnia, de még mindig nem volt elég pontos. A sokadik próbálkozásra végül eltalálta a céltábla közepét.
Összeszedték a nyilakat, aztán Gergő elkezdte a céltáblát jobbra-balra mozgatni. Rebeka most már egyből a kivárós módszerrel kezdte. Így is eltartott egy ideig, amíg eltalálta, de már kevesebb nyíl kellett.
A következő nehezítésnél Gergő már össze-vissza mozgatta. Rebekának ennél már nagyon sok idejébe telt eltalálni a táblát. Végül fél óra próbálkozás után Gergő leállította.
- Együnk és pihenjünk egy kicsit, aztán folytatjuk. – Gergő bement a házba, Rebeka pedig ott ahol volt kiterült a földön.
Feküdt egy ideig és a tiszta eget pásztázta, amikor Meszá fölé hajolt. Rebeka azonnal felugrott.
- Szia szépség. – simította meg a ló orrát. – Régen lovagoltam. Megyünk egy kört? – Meszá mintha megértette volna Rebekát, bólintott. A lány elmosolyodott és felült a hátára.
Meszá azonnal elindult, Rebeka pedig megint megérezte a szabadságot. Legalább egy órán keresztül érezte ezt a csodálatos érzést, egészen addig, amíg Gergő meg nem állította.