A Hang

37

Rebeka kapálózott, próbált sikítozni, de Gergő ezt is megakadályozta. Pár percnyi küzdelem után végül levette kezét a lány szájáról.
- Engedj el! – üvöltött rá azonnal a fiúra.
- Előbb ígérd meg, hogy nem ölsz meg senkit! – rázta meg a fejét rosszallóan Gergő. – Félő, ha elengedlek, akkor megölsz engem, vagy Andor után mész.
- Engedj el! – ismételte magát Rebeka és újra megpróbálta kihúzni magát Gergő szorításából, ismét sikertelenül.
- Ígérd meg! – kérte szigorúan Rebekát.
- Fothia! – szólt a sárkánynak, mire a lény feléjük fordult, de csak szelíden nézett rájuk. Nem állt szándékában lefújni tűzzel Gergőt.
- Kár próbálkozni kislány. – ingatta a fejét nevetve a fiú. – Amíg aludtál a barlangban, összebarátkoztam a kis sárkányoddal. Már engem is kedvel. – mondta vigyorogva. – Igaz Fothia? – nézett rá a sárkányra. Fothia mintha értette volna bólintott, aztán felszállt az égbe.
- Áruló. – pillantott a teremtény után Rebeka szomorúan. – Jólvan. Megígérem, hogy nem ölök meg senkit. – forgatta a szemét.
- Remek. – bólintott Gergő, majd elengedte a lányt.
Rebeka szembe fordult a fiúval és olyan gyilkos tekintettel nézett rá, amilyennel csak tudott. Ha nincs Rebeka, Gergő megfulladt volna a vízben. Andor megölte volna, Gergő mégsem hagyta Rebekának, hogy megölje nagybátyját.
- Te is tudod, miért nem hagytam. – nézett bele Rebeka smaragdszemeibe Gergő. – Ha küzdened kellett volna Johannával, te sem tudtad volna megölni. Mert a családod. Ugyanúgy, mint Dorián, mint Adél és mint nekem Andor. Nem hagyhattam, akármit is tett ellenem, vagy ellened. – magyarázta a fiú.
Rebeka hallgatta, elkezdett megnyugodni. Aztán hirtelen kezdett nagyon gyengülni. Fáradtnak érezte magát, mintha nem bírná tartani magát, mintha a lábai nem lennének elég erősek, vagy a teste lenne túl nehéz. Rebeka a földre rogyott. Pár pillanatig még nyitva tudta tartani a szemét, hogy lássa, ahogy Gergő fölé hajol és próbálja ébren tartani, majd Rebeka hagyta, hogy a sötétség újra magába húzza.

∞

- Bátor vagy kislány. – mosolygott gyilkosan Eszter. – De lassú. – oldalra pillantott. Andor ott térdelt mellette a földúton, hátrakötött kézzel. – És gyenge. Az igézéseid semmit nem érnek ellenem. – Rebeka mondani akart valamit, de egy hang sem jött ki a torkán. Eszter hangosan és gonoszan felnevetett. – Gergőt megkapod. Párxéban úgyis egy pillanat alatt megölnek titeket. – Eszter újra Andorra nézett, majd a férfi mögé lépett. – Szegény jobban járt volna, ha Gergő hagyja, hogy a sárkányod megölje. – azzal Eszter kinyújtotta a karját, kezében egy fekete rózsát tartott. Elmosolyodott és félredöntötte fejét. – Örök-völgyben találkozunk. – és elengedte a rózsát.
Amint a virág elérte a földet, Rebekának kipattantak a szemei. Egy erdőben feküdt a földön. Az Alak és Ambrus sehol, Gergő tőle jó pár méterre ült, neki háttal. Rebeka felült, ekkor vette észre a dereka mellett a földön fekvő fekete rózsát. Kezébe vette, majd felnézett Gergőre. El kell neki mondania. Gergőnek joga van tudni, hogy mi történt a nagybátyjával. De talán nem is történt vele semmi, talán Eszter csak átveri a lányt.
- Hangos az agyad kislány. – kiabált hátra Gergő, mire Rebeka lesütötte a szemét. Hát, akkor elmondja.
- Gergő. – szólt neki a lány. Gergő feltápászkodott és hátra sétált a lányhoz. Pár méterrel előtte megállt, mikor észrevette Rebeka kezében a rózsát. Gergő megrázta a fejét, mintegy ébresztésképpen, majd a lány szemeibe nézett.
- Két napig voltál eszméletlen állapotban. – tájékoztatta Rebekát. – Ha jobban érzed magad, akkor tovább indulunk.
- Gergő. – próbálkozott a lány. El akarta mondani neki az álmát, és hogy mennyire sajnálja, ami történt. Hogy Andor meghalt és hogy tegnap meg akarta ölni.
- Ne, Rebeka. – olvasott a lány gondolataiban. – Ne sajnáld. – azzal megfordult és visszaült oda, ahonnan felállt.
- Felébredtél? – kérdezte hirtelen megjelenve Ambrus. – Remek. Akkor induljunk tovább.
A földútra odatűzött a déli napsütés. Pár órányi gyaloglás után, mikor már az árnyékok teljesen elnyúltak előttük, meglátták Párxé városfalát. Amint Rebeka is észrevette, megállt. Párxéban könnyű megölni és Gergő sem tud mindenkit feltartóztatni, ha rájuk támadnak.
- Nyugi kislány! – lépett mellé Gergő és egy bíztató félmosolyt küldött Rebeka felé. – Tudsz küzdeni és ott lesz Fothia is és én is. Nem lesz baj. – azzal tovább indult Párxé felé. Rebeka nyitotta a száját, hogy ellenkezzen, de Gergő az erejének köszönhetően megelőzte. - Ne vitatkozz, csak gyere! – kiabált vissza.
- Párxét nem tudjuk kikerülni. – szólalt meg mögötte az Alak. – Ha itt megállsz és úgy döntesz itt maradsz, vagy visszafordulsz, csak rajta. A dédnagymamád is túlélte egy ideig, neked is sikerülhet, hisz okosabb vagy és erősebb. – hangja közömbös volt, és bár Rebeka, ha hátra fordul se látta volna arcát, de tudta, hogy az csak csalódottságot tükrözne. – De tudod mi sikerülne neked, ami a dédnagymamádnak nem sikerült? – az Alak Rebeka mellé lépett és testével teljesen a lány felé fordult, majd Párxéra mutatott. – Át tudnál jutni ott. Élve. És meg tudnád törni az átkot. – az Alak várt. Várta, hogy Rebeka lelkesülve, újult erővel folytassa az utat, de nem tette. – De ha te itt és most, most, amikor már a cél felé fordultunk, fel akarod adni, akkor tedd. Menj vissza Ellánba Helénához, vagy Leggébe a családodhoz. De Gergő és Ambrus bízik benned. Elhiszik, hogy te vagy a kiválasztott. – az Alak megint várt, de semmi.
- Ahogy én is bízok benned. – hallotta a Hangot Rebeka a fejében.