A Hang

8

Az óra gyorsan eltelt, úgyhogy már tértek is át a másik edzés-re és felléptek a szőnyegre rajzolt körre.
- A zsáknál tanult ütéseket itt tudod kamatoztatni. – kezdett el magyarázni Gergő. – Próbálj meg kitérni az ütéseim elől és használj minél többet a tanultakból. Legyél gyors és pontos. Minél több ütést kapsz, annál gyorsabban gyengülsz és fá-radsz.
Rebeka bólintott és felállt a szőnyegre.
- Hajlítsd be a lábad. – javasolta a fiú, Rebeka pedig behajlí-totta. – A kezedet tarsd az arcod előtt. A hátad maradjon egyenes. Így. Mindig felém fordulj, hogy lásd, mit csinálok.
Rebeka felemelte a kezét és egyenesen Gergő szemébe né-zett, aki egy hasonló testtartást vett fel.
Egy ideig csak álltak, mire Gergő megindult felé. Rebeka ki-tért balra és összeszorított öklével megpróbálta oldalba ütni. Gergő gyorsabb volt. Bal kezével elkapta Rebeka karját, jobb kezét pedig Rebeka feje felé lendítette. A lány becsukta a szemét, de nem érzett ütést. Félve kinyitotta. Gergő keze fél centivel az arca előtt állt meg.
- Ne elnézz, hanem a szabad kezeddel fogd meg a karom, a másik kezed pedig próbáld kiszabadítani. – mondta ingerülten a fiú és elengedte Rebekát.
Gergő visszaállt a helyére a megfelelő testtartásban, jelezve, hogy újabb kör jön.
Rebeka felvette a pozíciót és várt. Gergő most nem csak lé-pett Rebeka felé, hanem ütni is készült. A lány elkapta a felé lendülő kezet, jobb öklével pedig Gergő bordáiba ütött.
A fiú egy halk kifújással jelezte fájdalmát és már készült a következő ütésre. Gergő bal keze Rebeka arca felé ment, de a lány gyorsan elhajolt. Rebeka megörült, hogy ki tudott térni, de felállás után nem volt elég gyors és Gergő keze megint a lány feje előtt állt meg.
- Ne ujjongj, ha kitérsz egy ütés elől. Akkor ujjongj, ha legyőz-ted az ellenfelet. – Gergő szemei gyilkos szikrát szórtak Rebe-ka felé. – Kettő-null nekem. Újra.
Rebeka visszaállt, de ezúttal nem várta meg a fiú támadását. Kilépett jobbra és Gergő felé indult. Lendítette a kezét, de a fiú megfordult és Rebeka háta mögé került. Rebeka megfor-dult a tengelye körül, és összefogott hajával véletlen eltalálta Gergőt. Rebeka kihasználta a fiú meglepettségét és újból megütötte bordáit. Gergő gyorsan kiegyenesedett és Rebeka felé lendítette kezét, ám ezúttal nem állt meg. Rebeka arcába villámcsapásként ért a fájdalom és szétterjedt az. A fájdalom az agyát is megmérgezte és nem gondolkodott tovább. Mos-tantól csak az érdekelte, hogy le tudja fegyverezni Gergőt.
Gergő nem várta meg, míg a lány feleszmél. Rebeka máris kapta a következő ütést, ezúttal gyomrába.
Rebeka nyögött egyet, majd felegyenesedett és már támadt is. Ez alkalommal ő sem kedveskedett. Egyenesen Gergő orrát célozta.
Telitalálat. Rebeka elmosolyodott és gyorsan gyomorszájon ütötte a fiút. Gergő még jobban összegörnyedt és Rebekának már egyenes útja volt a győzelemhez.
Lábával kisöpörte Gergő lábát, mire a fiú a földre esett és kiterült ott.
Rebeka diadalittasan Gergő hasára tette egyik lábát és vi-gyorgott, mint a tejbetök. Ám Rebeka túl hamar örült. Gergő elkapta a másik lábát és lerántotta a földre. Rebeka hangos puffanással landolt és felnyögött. Háta égett a becsapódástól.
- Szép volt! – bólintott Gergő elismerően, miközben felült – Legközelebb megtanítalak rendesen tompítani. Akkor nem fog fájni, ha elesel. Bár ahogy elnézem, már nagyjából tudsz, de nem pontos. Pihenjünk, aztán jöhetnek a nyilak. – mondta Gergő és elsétált a falnál lévő vizéért.
Rebeka tudta, hogy Gergőnek nem tetszett, hogy legyőzte, hisz alig félórát voltak a szőnyegen.
- Valóban nem szeretem, ha legyőznek. – mondta hangosa Gergő. – De most örülök, mert ez azt jelenti, hogy nem vagy teljesen reménytelen. Bár eléggé úgy nézel ki. – a fiú letette a kulacsot és elindult a sarok felé, ahol a céltáblák, a tőrök és az íjak voltak.
Rebeka követte Gergőt és mikor oda értek, mindketten ke-zükbe fogtak egy-egy íjat egy nyíllal.
Gergő kifeszítette sajátját, célzott és lőtt. A céltábla legki-sebb körébe fúródott bele a nyíl, tökéletesen a tábla közepé-be.
- Most te jössz. – fordult Rebeka felé.
Rebeka is kifeszítette az íjat, amennyire csak tudta, célozni próbált vele és lőtt. A nyíl most már ugyan elérte a táblát, de olyan erőtlenül, hogy lepattant róla.
Gergő visszafojtotta nevetését, majd kezébe fogott még egy nyilat és oda lépett Rebekához.
- Próbáld meg jobban kifeszíteni. – Rebeka felhúzta a nyilat, de még nem lőtte ki. Várta Gergő utasításait. A fiú végigmérte a lányt, majd megszólalt.
– Ne lógasd a könyököd. – a fiú feljebb emelte Rebeka kö-nyökét. – A hátad legyen feszes. – tette rá a kezét a lány hátá-ra. – Az arcod legyen közelebb az íjhoz. Lásd a nyíl végét. – Gergő még közelebb lépett Rebekához. – Mielőtt lősz, – kezd-te el suttogni a lány fülébe, miközben teljesen hozzásimult Rebeka hátához. – vegyél egy mély lélegzetet, és tartsd bent. – Gergő megfogta Rebeka mellkasát. A lány beszívott és bent tartotta a levegőt. – Akkor fújd ki, mikor elengeded a nyilat. – Rebeka kissé kínosan érezte magát, de próbált nem foglalkoz-ni vele. Érezte, ahogy a fiú elmosolyodik.
Rebeka nem várt tovább. Elengedte a nyilat és kifújta a le-vegőt. A nyíl a céltábla kék körébe fúródott be. A lány elmoso-lyodott, Gergő pedig ellépet mellőle.
- Nem rossz kislány. Bár lehetett volna jobb is. – mondta a fiú kicsi lesajnálással a hangjában, de Rebeka kedvét nem tudta elvenni.
Neki már az is elég volt, hogy eltalálta a táblát és nem pat-tant le róla.
- Próbáld meg még egyszer. – utasította Gergő és adott neki egy újabb nyilat.
Rebeka felhúzta, célzott és lőtt. Megint sikerült eltalálnia a táblát, de most csak a feketébe, a legszélső körbe ment a nyíl.
- Még mindig lógatod a könyököd. – adott Rebeka kezébe egy újabb nyilat.
A lány megint célzott és megint lőtt.
- Hajolj közelebb a nyílhoz. Az arcod érjen hozzá a ideghez, különben soha nem fogsz tudni jól célozni.
Újabb nyíl, újabb utasítás. Majd még egy és még egy. Egé-szen addig, míg el nem múlt az egy óra.
- Jólvan. Mára végeztünk – szólalt meg Gergő, mikor Rebeka kilőtte az utolsó nyilat is. – Pihenj és ebédelj meg! Délután jön az újabb lény. Remélem, most nem fogod előtte megtapasz-talni, milyen élőben. – mondta lenézően és kiment az istálló-ból. Rebeka elment az innivalójáért és ő is elhagyta a termet.
Kint szikrázóan sütött a nap és a levegő friss volt. Rebeka ar-cát jólesően simogatta, testét pedig lehűtötte a finom szellő.
Rebeka észrevette, hogy a távolból Meszá üget felé. A lány elindult a ló felé, majd kitárta karját. Ahogy Meszá odaért hozzá Rebeka átölelte a nyakát.
- Szia szépségem. Hogy vagy? – kérdezte Rebeka édes han-gon. – Gyere, sétáljunk egyet. – nézett a ló szemébe és elin-dult a tisztás felé.
Miután kicsit arrébb mentek, Rebeka leült, Meszá pedig el-kezdett legelni mellette.
Rebeka épp a tiszta eget pásztázta, mikor kiáltást hallott.
- Hé kislány! – Gergő a kunyhónál állt, és mikor Rebeka ráné-zett, intett neki. – Valaki beszélni szeretne veled.
Rebeka fölpattant, felült Meszára és pillanatok alatt odaért Gergőhöz. A fiú mellett ott állt egy kentaur. Rebeka azonnal felismerte Fülöpöt.
- Szervusz Rebeka. – köszönt Fülöp diplomatikusan, mikor a lány leszállt a lóról.
Mivel Rebeka nem válaszolt Fülöp folytatta.
- Csak azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek, amiért tegnap rád ijesztettem a csordával. Gergő nem említette, hogy ven-dége lesz. – nézett a kentaur Gergőre szúrós tekintettel. – Szóval bocsáss meg, amiért megrémítettünk.
Rebeka kérdőn Gergőre nézett, aki csak bólintott.
- Semmi gond. – válaszolta végül Rebeka tárgyilagos hangon. – Butaság volt egyedül bemennem az erdőbe.
Fülöp csak biccentett egyet Rebeka felé, majd Gergőhöz fordult.
- Sok sikert!
- Köszönöm Fülöp. Minden jót! – azzal Fülöp visszavágtázott az erdőbe.
Rebeka követte a szemével addig, míg el nem tűnt a fák kö-zött, majd még egy jó ideig nézte azt a pontot, ahol a kentaur eltűnt. Rebekának olyan érzése volt, mintha akkor látta volna utoljára Fülöpöt.
- Gyere. – mondta Gergő pár perc után. – Menjünk le a tóhoz és kezdjük az órát. – ekkor Gergő körben nézett. Álogó és Meszá épp feléjük futottak.
Rebeka felült Meszára és követte Gergőéket.
Jó pár percet lovagoltak, mire átértek a tisztáson. A kisebb domb mögött ott volt egy tó. A tó másik oldalán sziklák voltak, a mögött pedig erdő. Az erdő fölött látszottak a hegyek, a Vuno-hegység
Rebekáék leültek a partra és Gergő elkezdett magyarázni.
- Ma az egyik legveszélyesebb lényről tanulunk. Vámpírok. Nem, nem a filmekben és sorozatokban lévő vámpírok. – for-gatta a szemét Gergő. – Azok kitalációk. Ha egy igazi vámpírral találkozol, akkor az nem fog beléd szeretni, nem fog megke-gyelmezni, nem fog beszélni hozzád, csak megöl. Nem tudsz elmenekülni, és a megölésére is eléggé csekély esélyed lenne. Eleinte még én is csak segítséggel tudtam megölni egyet. Ha véletlenül szembe jön veled egy, halott vagy. Szerencsédre nappal nem jönnek elő, mert a napfény megégeti őket. Ilyen-kor sűrű erdőben vagy barlangokban bujkálnak. Nincs náluk gyorsabb lény, nagyon erősek és fél pillanat alatt kiszívják a testedből az utolsó csepp véred is. Ha meg akarod ölni őket, akkor karózd meg, vágd le a fejét vagy csalogasd ki a napra. Azt javaslom, ne akarj találkozni eggyel se, mert ha nem va-gyok ott biztos, hogy nem éled túl. – fejezte be Gergő. A végé-re eléggé lehangoló lett a hangja.
Gergő félt. Ez látszott rajta és a hangjában is lehetett halla-ni. Gergő félelme pedig Rebekát rémítette meg.
Ha a fiú alig tud megölni egyet, akkor Rebeka hogyan védje meg magát, ha egyszer összefut eggyel az erőben?
- Nem fogsz találkozni vámpírral úgy, hogy én nem vagyok ott! Nappal nem jönnek elő, éjjel pedig otthon vagy és nem mennek be városba. – nyugtatta meg a lányt.
Rebeka elfogadóan bólintott, de még mindig félt.