A Hang

22

Harmadik nap estéjén, már megvacsorázva feküdt az ágyában, és olvasott, amikor kintről zaj szűrődött be. Felpillantott a könyvből és feszülten hallgatózott. Újabb zaj. Rebeka biztos volt benne, hogy valaki van odakint, és, hogy az a valami nem egy állat. Remegő kezében tartott könyvet becsukta, és tőrért nyúlt, amikor nyikorogva kinyílt a kunyhó ajtaja. Rebeka lélegezni is alig mert, agyát újra elöntötte a napok óta nem érzett félelem, de mégis remélte, hogy egy lény legyen az, hogy Rebeka kipróbálhassa erejét. Rebeka hangtalanul felkelt az ágyról, kezében a tőrrel és a konyhafelé indult. Még nem lépett ki a szobájából, amikor a hívatlan vendég megszólalt.
- Hangosan gondolkodsz, kislány. – mondta Gergő, félig a hűtőbe hajolva.
- Te meg nem tudsz lopakodni. – vágott vissza Rebeka berekedt hanggal. Nem lepődött meg, hisz napok óta meg sem szólalt.
- Én is örülök, hogy látlak. Igen, te is nagyon hiányoztál nekem. – gúnyolódott, immár nem a hűtőből hátra fordulva, hanem Rebekával szemben állva. – Mondjuk annyit megtehettél volna, hogy miután mindent kiettél a hűtőből, bevásárolsz. – mosolygott gúnyosan.
- Bocs, el voltam azzal foglalva, hogy életben maradjak. – válaszolt higgadtan Rebeka.
- Nem úgy volt, hogy a bátyád vigyáz rád? – ráncolta a homlokát Gergő, miközben újra kinyitotta a hűtőt.
- De úgy volt. Csak miután az Alak életveszélybe sodorta, úgy döntöttem, törlöm az emlékeit és azt mondom, hogy világ körüli úton vagyok. – ült le az asztalhoz a lány, Gergő pedig szelt kenyeret és szendvicset készített magának.
- Nem értem, egy vadász hogyan kerülhet még nagyobb életveszélybe. Eleve abban él, nem?
- De lehet, de Dorián velünk akarna jönni.
- Úgy érted veled és Ambrussal. – ült le Gergő Rebekával szembe. – Én nem megyek veletek. – Rebeka megvonta a vállát, majd felállt és visszament a szobájába.
Gergő nem akar velük menni, és ezt teljes mértékben megérti. Nem is kérné tőle, hogy az életét kockáztassa, csak azért, hogy Rebeka kicsit kevesebb eséllyel haljon meg. Ha velük is menne, valószínűleg abból is csak az lenne, hogy egész úton dühítenék egymást. Arról nem is beszélve, hogy eggyel több élet veszne oda Rebeka miatt.
Rebeka befeküdt az ágyába, kicsit még gondolkodott, aztán elnyomta az álom. A legrosszabb rémálom.

       ∞

Otthon ébredt fel. Az ágyában. A szobájában.
- Gyere kicsim! Kész a reggeli. – kiabált fel az anyja. Ahogy Rebeka meghallotta anyja hangját, elmosolyodott.
- Csak egy álom volt. – mondta ki hangosan a szavakat.
Csak egy álom volt. Az anyja és a bátyja odalent várják, reggelivel. Biztonságban vannak.
Rebeka kipattant az ágyból. Megnézte a tükrére kirakott képeket, és még jobban elmosolyodott. Nyár van, a családja biztonságba, és annyi időt tölthet Lilivel, amennyit csak akar. Minden tökéletes volt.
Leszaladt a lépcsőn. A konyhában az anyja épp kávét csinált.
- Jó reggelt, húgi! – szólalt meg Dorián az asztalnál ülve. Rebeka odahajolt és adott egy puszit az arcára.
- Tessék kicsim. – nyújtotta a bögrét az anyja. Rebeka meg akarta köszönni, de egy hang sem jött ki a torkán.
- Biztos csak elment a hangom. – gondolta. Leült bátyja mellé és elkezdett enni.
Hirtelen az anyjából kettő lett. Amelyik most tűnt fel, ördögien mosolygott. Felemelt egy kést a pultról és elindult Rebeka anyja felé.
- Kicsim, kérsz még rántott… - ekkor a másik nő a hátába szúrta a kést.
- Neee! – sikított fel Rebeka. Az anyja összeesett, a másik pedig fekete füstté vált és eltűnt.
- Ne aggódj. A húgom vagy. Megvédelek és veled leszek, bármi történjen. – mondta Dorián. Aztán megjelent mögötte a vámpír. Megfogta Dorián haját, félrehúzta a fejét és ráharapott a nyakára. Rebeka megint sikított, majd pár pillanattal később Dorián holtan az asztalra dőlt. A vámpír ördögien mosolygott rá véres fogaival.
Rebeka felállt és elkezdett felfutni a szobájába. A lépcső tetején ott állt Andor, maga előtt tartva Gergőt és a tőrt a nyakának szegezve.
- Hogy egyedül maradj, és könnyebb legyen megölni téged. – azzal elvágta Gergő torkát.
Rebeka megint sikított, majd összeesett.

         ∞

Kinyitotta a szemét. A kunyhóban volt. Fel akart ülni az ágyában, de a teste nem mozdult. Ott feküdt a hátán, tehetetlenül és megijedve.
Aztán az ajtaja kinyílt. Egy magas és vékony alak lépett be a szobába. Az ablakon beszűrődő holdfény rávilágított, ezért sápadt bőre és szőke haja szinte világított a sötétben. Rebeka azonnal felismerte a vámpírt. Az lassan lépkedve és hörögve közeledett felé. Rebeka sikítani akart és elfutni, de a torkán egy hang sem jött ki, teste pedig nem engedelmeskedett neki. Úgy érezte, mintha téglákat pakoltak volna a tüdejére és emiatt nem kapna levegőt. A vámpír már az ágya mellett állt. Rebeka fejben torkaszakadtából sikított, amikor a vámpír hirtelen eltűnt, Rebeka torkán keresztül pedig kiáradtak a hangok és sikoltott. Újra tudta mozgatni a testét, ezért felült az ágyán és körbe nézett. Az ajtó csukva volt, az ágya mellett pedig nem állt senki.