A Hang

23

A vámpír már az ágya mellett állt. Rebeka fejben torkaszakadtából sikított, amikor a vámpír hirtelen eltűnt, Rebeka torkán keresztül pedig kiáradtak a hangok és sikoltott. Újra tudta mozgatni a testét, ezért felült az ágyán és körbe nézett. Az ajtó csukva volt, az ágya mellett pedig nem állt senki.
Egyszer csak kicsapódott az ajtó és Gergő rontott be rajta.
- Mi történt? – állt meg a szoba közepén, amikor észrevette az ijedt lányt.
- Bejött a szobámba. Ott állt. Láttam. – mutatott Rebeka arra a pontra, ahol a vámpír eltűnt. – Kinyitotta az ajtót, és bejött. Felém jött. Aztán megállt ott. Láttam Gergő. Itt volt.
- Kicsoda? – nézett értetlenül Gergő.
- A vámpír. Ott volt. – Gergő közelebb lépett az ágyhoz és leguggolt, hogy bele tudjon nézni Rebeka igézően zöld szemébe.
- Csak álmodtál. – mondta Gergő mély, nyugtató hangon.
- Nem. Ez nem álom volt. – túrt bele Rebeka hajába. – Ott állt. Előtte álmodtam, és amikor felébredtem nem tudtam megmozdulni. Aztán kinyílt az ajtó. Bejött a vámpír és megállt ott.
- Várj csak. – emelte fel a kezét Gergő. – Azt mondod nem tudtál megmozdulni?
- Igen. Aztán bejött. – bólintott Rebeka.
- Tudtál rendesen lélegezni? – ráncolta a szemöldökét kérdőn a fiú.
- Nem. – rázta meg a fejét. – Olyan volt, mintha téglák lennének a tüdömön. – magyarázta.
- Akkor ez alvásparalízis volt. – közölte Gergő. Rebeka kérdő tekintetét látva felállt és magyarázni kezdett. – Alvási bénulás. Ilyenkor az ember már tudatánál van, de az agya azt hiszi, hogy még álmodik, ezért nem tudtál mozogni. Az agyad levetített előtted egy álmot, ezért láttad bejönni a vámpírt. Az, hogy kinyitotta az ajtót és, hogy itt állt, csak hallucináció volt, hisz emlékezz csak vissza. Te magad ölted meg a vámpírt.
Rebekát ez egyáltalán nem nyugtatta meg. Gergő hallotta Rebeka gondolatát, miszerint még mindig fél, ezért újra megszólalt.
- Csússz arrébb! – ült le Rebeka ágyára. Rebeka beljebb mászott az ágyban, mire Gergő lefeküdt. Rebeka meglepődött, és már épp mondani akarta, hogy azonnal menjen ki a szobájából, amikor rájött, hogy nem akar még egyszer egyedül lenni, amikor ilyen alvásparalízise van, ezért ő is ledőlt.
Gergő a féloldalasan feküdt, Rebeka pedig felé fordulva ráfektette fejét a fiú karjára. Gergő azt a kezét, amelyiken Rebeka feküdt rátette Rebeka vállára, a másikkal pedig átkarolta Rebeka derekát.
Gergő közelségétől Rebeka biztonságban érezte magát, így gyorsan meg is tudott nyugodni, és hamarosan újra elnyomta az álom.
Rebeka az ablakon beszűrődő napfényre ébredt. Tudta, hogy Gergő már nem fekszik mellette, mert fürdőszobából vízcsobogás hallatszott. Rebeka felült az ágyán, beletúrt a hajába és felidézte magában az éjjel történteket. A rémálmát, a hallucinációt, Gergőt, ahogy mellette fekszik és próbálja megnyugtatni. Nem akart ezekre gondolni, ezért inkább gyorsan felöltözött, kávéját gyorsan megitta a konyhában, és még mielőtt Gergő kijött volna a fürdőből kiment az istállóba.
Rebeka már fél órája a köteleknél edzett, amikor Gergő belépett a terembe. Ránézett Rebekára, majd egy szó nélkül ment a bokszzsákok felé. Eltelt még egy óra, mikor Rebeka is odament és elkezdte ütni a másik zsákot. Gergő erre megállt, kicsit nézte, ahogy Rebeka edz, aztán elment a szíjakhoz és ott erősített. Rebekát ugyan egy kicsit idegesítette a szótlanság, de örült, hogy Gergő nem sértegeti minden ütése után. Gergő a gondolatot meghallva felnevetett. Rebeka tudta mi jön.
- Még mindig kileng a könyököd. – nézett rá a lányra. Rebeka csak egy lesújtó pillantással válaszolt, megállította a bokszzsákot és a céltáblák felé indult. Gergő kíváncsian figyelte, ahogy Rebeka kezébe fog egy íjat és egy nyilat, majd jó pár méterrel a kijelölt távolság mögé sétál, felhúzza a nyilat, céloz és a táblának tökéletesen a közepébe lő. Gergő elismerően bólintott, majd visszafordult a szíjak felé. Rebeka visszasétált a bokszzsákhoz és tovább edzett.