A Hang

Epilógus

- Neee! – szakad ki a hang Rebeka torkán, mikor felébred. 
Egy kórteremben fekszik. Hirtelen ül fel az ágyon, a levegőt kapkodva veszi, szeme ugrál a környezetén. Aztán meglátja Doriánt az ágya mellett ülni.
- Nyugi húgi. – szól csitítóan. – Semmi baj. – öleli magához a lányt oldalról. – Itt vagyok. – egy ideig simogatja a húga fejét. – Mi történt? – kérdezi pár perc után. Rebeka elmesél neki mindent. Tudja, hogy Dorián nem emlékszik semmire, ezért az elejétől kezdve elmeséli neki az egészet.
- Húgi, figyelj… - próbálja megmagyarázni neki Dorián, de Rebeka közbe vág.
- Gergő. – néz hirtelen Rebeka bátyjára. – Hol van Gergő? – kérdezi zavarodottan. – Ha engem megtaláltatok akkor őt is.
- Rebeka. – kezdi nyugodtan Dorián. – Az egyetlen Gergő, akit ismerhetsz, az a szomszéd szobában fekszik, de…
Rebeka nem hagyja, hogy befejezze, kipattan az ágyból, szinte kitépi az ajtót a helyéről és átmegy a másik szobába. Dorián és a folyosóról két ápolónő követik, de Dorián az ápolókat megállítja az ajtóban és hagyja Rebekának, hogy Gergő mellé lépjen. Rebeka megnyugodva nézi Gergő föl-le mozgó mellkasát, de amikor meg akarja nézni a nyakán lévő vágást, nem lát ott semmit. Összeráncolt homlokkal indul az ágyvégébe, majd felemeli a kórlapot és érdeklődve kezdi olvasni az első oldalt, amin ez áll:
Intézmény neve: Szent Páráfron Jácint Elmegyógyintézet
Beteg neve: Vindikatory Gergő
Betegsége: Skizofrénia
Rebeka lemerevedve áll az ágy végénél. Egy elmegyógyintézetben van? Hiszen ő nem elmebeteg, ő teljesen normális.
- Rebeka. – fogja meg Dorián a vállát gyengéden. – Gyere! – kezdi el kihúzni a kórteremből. Az egyik nővér, aki megkülönböztetésig hasonlít Eszterre, kiveszi a kezéből a kórlapot, majd visszarakja a helyére.
A folyosón lépkedve Rebeka körbenéz. Fehér köpenyesek és ápolónők mindenhol, a többi ember csendben, magába roskadva ül, néhányan beszélgetnek csak egymással vagy egy ápolóval. Aztán Rebeka meglátja Fülöpöt teljesen emberként. Odaszól neki, mire Fülöp fölnéz rá, és prüszköl egyet, mintha ló lenne.
- Hogy kerülök ide? – kérdezi Rebeka rémülten, mikor Dorián visszaülteti az ágyra. – Nem őrültem meg. – kezd magyarázkodni Rebeka. – Van erőm és sárkányom. Lángra tudok lobbanni. – bizonygatja.
- Rebeka. – szól újra csitítóan a bátyja. – Azt csak álmodtad. Hónapok óta ugyan ezt álmodod.
- Nem. – rázza a fejét tiltakozva. – Nem álmodtam. – ismételgeti a lány. – Nem! – kiabál rá bátyjára, mikor Dorián újra szólni szeretne.
- Rebeka. Figyelj rám, húgi! – kéri Dorián megfogva Rebeka kezét. – Akikről álmodsz, Fülöp, Eszter, Gergő, mind létező emberek. Fülöp és Gergő betegként vannak itt, Eszter pedig az ápolónőd. Már egy éve. – magyarázza Dorián. – Amit te most a valóságnak hiszel, az csak egy álom.
- És Anasztázia, Ambrus, Andor meg az Alak? – kérdezi Rebeka kerek szemekkel, tág pupillákkal, egészen halkan. – Őket nem álmodom. Léteznek. – próbálja meggyőzni bátyját. – Láttam őket.
- Az Alak nem létezik. – rázza a fejét Dorián. – Andort sem ismerek, de lehet, hogy tényleg Gergő valamilyen rokona…
- A nagybátyja.  – közöli Rebeka, mire Dorián csak beleegyezően bólint.
- Rebeka. – kezdi újra Dorián. – Anasztázia tényleg élt. A húgom volt. Az ikertestvéred. – Rebeka teljesen lefagyva ül bátyjával szemben. Valami rémlik neki. – És Ambrus is élt. Ő gyilkolta meg Anasztáziát. – Dorián még beszél hozzá, de Rebeka agya kikapcsol.
Már emlékszik. A tizenhatodik születésnapjukon Ambrus meglepte barátnőjét, Anasztáziát és elvitte egy buliba. Ambrus nagyon berúgott, agresszív lett és összevesztek Anasztáziával. Rebeka és Dorián mentek a lányért, aki sírva hívta fel nővérét. Dorián az autónál maradt, amíg Rebeka Anasztázia elé ment. Rebeka épp befordult a sarkon, amikor látta, hogy Ambrus és Anasztázia az utcán veszekednek, aztán a fiú egy kést ránt elő és azzal fenyegeti Anasztáziát. Anasztázia megijedt és hátrálni kezdett, de neki ment a falnak, amikor Ambrus leszúrta. Dorián meghallotta Rebeka sikítását, de már késő volt. Mire kiértek a mentők és a rendőrök Anasztázia holtan feküdt, Ambrus pedig mellette ült, felhúzott térdekkel és csak nevetett. Rebeka nem tudta feldolgozni ikre elvesztését, hónapokig járt pszichológushoz, aki gyógyszereket írt fel neki. Az egyik gyógyszertől hallucinálni kezdett, ami napról napra erősödött. Először csak Anasztáziát látta véres ruhájában és üveges szemekkel, később megjelent az Alak is. Ekkor vitték be az elmegyógyintézetbe.
Ambrus miatt került oda. Ambrus ölte meg Anasztáziát, az ikertestvérét, Rebeka másik felét. Ambrus miatt történt minden.
Ő ölt meg minket.