A Hang

15

Nagyon hosszú és fárasztó nap volt mögötte. Teljesen ki volt merülve és nem volt más vágya, csak hogy befekhessen végre az ágyába és másnap reggelig aludhasson. De nagyon jól tudta, hogy messze van még az alvás. Előbb még előtte állt egy vámpírvadászat és egy igen érdekes kérdés, ami már napok óta szúrta az oldalát Rebekának.
- Ne kímélj! - engedte el Rebeka vállát Gergő és a mellkasa előtt összefonta a karját. Rebeka elgondolkodott, hogyan tegye fel a kérdést, aztán végül úgy döntött inkább csinál magának egy teát.
- Kérsz te is? - kérdezte Rebeka miközben vette le a polcról a teafilteres kisdobozt. Gergő bólintott és felült a pultra. Amíg várták, hogy felforrjon a víz, Rebeka szokásához híven elkezdte a nyakláncát birizgálni. Nem tudta volna megmondani, miért csinálja ezt, de amióta az eszét tudja mindig is birizgálta a nyakláncait. Mindig, amelyik éppen rajta volt. Bár most már napok óta az a rózsás nyaklánc volt rajta, amit apja új feleségétől kapott születésnapjára.
- Van valami jelentése? - kérdezte Gergő a nyakláncra utalva. Rebeka keze megállt. Lenézett a nyakláncra és megrázta a fejét.
- Igazából nem is tudom, miért hordom. - vallotta be Rebeka.
- Miért? Csak nem rossz emlék? - érdeklődött tovább.
- Apa feleségétől kaptam szülinapomra. - mondta Rebeka és levette a nyakláncot. Szépnek ugyan szép volt, de miért hordana egy nyakláncot, amit attól a nőtől kapott, aki elvette tőle az apját?
- Hát kislány. - kezdte Gergő, de nem fejezte be. Nem tudta mit mondjon. Nem tudta, megkérdezheti-e, hogy mi történt az apjával. Nem tudta, meg kéne-e vigasztalnia. Ezért inkább visszatért az eredeti témához. - Mit akartál kérdezni? - a hangja megint kimért volt és tartózkodó. Rebeka nem értette, miért váltott megint erre a hangnemre. Az előbb, mikor a nyakláncról kérdezte kedves volt, érdeklődő és figyelmes. Most pedig megint rideg és távolságtartó.
Rebeka ki vett két bögrét a szekrényből, amikor a vízforraló egy kattanással jelezte, hogy felforrt a víz. Beletette a teafiltereket és ráöntötte a vizet.
- Citromot? - kérdezte a lány. Gergő csak megrázta a fejét. - Cukrot? - ajánlotta fel a másik ízesítőszert, de erre is csak rázta a fejét. Így hát Rebeka beletett a bögrébe egy kanalat és átnyújtotta Gergőnek, a sajátját pedig kedve szerint ízesítette.
- Szóval? - kérdezte megint Gergő, miután belekortyolt a teába és letette maga mellé a bögrét.
Rebeka neki támasztotta a hátát a pultnak, aztán végül úgy döntött fel teszi a kérdést.
- Te lény létedre miért nem akarsz megölni? - fordította oldalra a fejét, hogy rá tudjon nézni Gergőre. A fiút nem lepte meg a kérdés. Pontosan tudta, hogy előbb-utóbb meg fogja kérdezni, neki pedig meg kell majd magyaráznia. Így hát belekezdett a mesélésbe.
- Nagyjából két éve, Andorral még jóban voltunk. Épp egy fogadóban iszogattunk, amikor egy csinos lány odajött hozzánk. Meg akarta hívatni magát velem egy italra. De Andornak is tetszett a lány. Már egyikünk se volt józan, így hamar összekaptunk a dolgon. Kimentünk, mondván megbeszéljük a friss levegőn. De kint Andor megütött. Én persze nem hagytam magam és visszaütöttem. A lány közénk akart állni, de án arrébb löktem. A lány elesett, és valahogy beütötte úgy a fejét, hogy meghalt. Másnap megjelent Eszter. Kiderül, hogy a lány egy boszorkány volt és Eszter sarja. Rám gyanúsította, hogy szándékosan öltem meg, árulónak titulált, és azt mondta, nem kell neki egy áruló segítsége. Azóta nem érzek különös késztetést arra, hogy megöljem a kiválasztottat. - fejezte be a történetet Gergő. Rebeka próbálta felfogni a hallottakat, de annyira fáradt volt, hogy csak néhány része maradt meg és tudatosult az agyában. - Bár téged néha nagyon szívesen megölnélek. - mosolygott rá Rebekára Gergő nem túl kedvesen.
- Hidd el, az érzés kölcsönös. - mosolygott hasonlóan Rebeka is.
Ezek után csendben iszogatták a teájukat. Rebeka egész végig azon gondolkodott, vajon mi okozza Gergő hangulatingadozásait. Egyszer kedves és érdeklődő, aztán mintha átkapcsolnának valamit az agyában, rideg lesz és tartózkodó. Van, hogy értelmesen lehet vele beszélgetni, vagy épp elkezdi zavarba hozni Rebekát az érintéseivel, sokat sejtető pillantásaival és közelségével, és van, hogy leszólja Rebekát, ironizál, vagy jobb esetben meg sem szólal.
- Nincsenek hangulatingadozásaim. - mondta Gergő kirángatva Rebekát a gondolataiból, amiket ezek szerint végig hallgatott.
- Tudod! Nagyon örülnék neki, ha... -kezdte Rebeka, de a fiú feltartotta az ujját, jelezve, hogy hagyja abba a beszédet. Rebeka megdermedt. Gergő feszülten figyelt. Rebeka sejtette, hogy hallott valamit. Pár perc után végül nem bírta tovább. - Mit hallottál? - kérdezte suttogva. Gergő rásandított a lányra és suttogva válaszolt.
- Semmit, csak nem érdekelt, mit akarsz mondani. - azzal leugrott a pultról és besétált a nappaliba. Rebeka tátott szájjal állt még pár pillanatig a konyhában mire észbe kapott és Gergő után indult.
- Gergő, te egy akkora, oltári nagy... - Rebeka torkára fagyott a szó. A nappaliban ott állt a vámpír maga előtt lefogva Gergőt. Rebeka lába földbe gyökerezett, teste pedig kővé dermedt a félelemtől.
- Tudod, - szólalt meg halkan hörgő hangján a vámpír. - Esztertől azt a parancsot kaptuk, hogy más lényt nem bánthatunk. De a kedvedért és a szórakozásért ezer örömmel megeszem a kis barátodat is. - mosolyodott el ördögien. - És hogy élvezhesd, lassan fogom csinálni. - megragadta Gergő haját, oldalra döntve ezzel a fiú fejét és ráérősen elkezdett közeledni a nyaka felé.
- Rebeka. Jó lenne, ha tudnál tüzet csiholni. - mondta kétségbe esetten Gergő. - Mondjuk, úgy öt másodpercen belül.
Rebeka behunyta a szemét. Miden megmaradt erejére szüksége volt a koncentráláshoz. Csak arra figyelt, hogy a teste minél hamarabb felgyulladjon, ekkor azonban Gergő felordított. Rebeka kinyitotta a szemét. A vámpír Gergő nyakát harapta és szívta a vérét. Rebeka agyában a félelem, a düh és a tétlenség keveredett. Érezte, ahogy teste elkezd felhevülni aztán egyszer csak felgyulladt, egy órán belül már másodszorra. Érezte maga körül a forróságot, de nem fájt neki. Mintha nem is ő égne, hanem valamilyen anyag, ami körbe veszi. Ezt már az előbb is érezte, de akkor egyáltalán nem tudott rá odafigyelni.
A vámpír felnézett, észrevette maga előtt az élő máglyát és elengedte Gergőt, aki a földre rogyott. A lény megtörölte a száját és rávicsorgott Rebekára.
- Kapj el, ha tudsz. - mondta és átfutott a szoba másik végébe egy szempillantás alatt. Rebeka elindult felé, de a vámpír már eltűnt és pár pillanattal később a háta mögött bukkant fel.
- Bú! - mondta. Rebeka lendítette a karját hátra fele és fordult vele, de a vámpír kihajolt és megint mögé került. Rebeka most bal lábával hátra rúgott, és sikerült is eltalálnia a vámpírt. Az összegörnyedt egy pillanatra, de Rebekának ennyi pont elég volt ahhoz, hogy megforduljon, és égő kezével hozzáérjen. Először a karját fogta meg. Az lángra lobbant, amire a vámpír egy hatalmas, fájdalmas ordítással válaszolt. Ezután Rebeka megfogta mellkasát is. Onnan a tűz már tovább terjedt a vámpír egész testére. Egy perccel később nem emlékeztette rá más, csak az utána maradt hamu.
Rebeka egy ideig még dermedten nézte a vámpír hamvait, majd megpróbálta lenyugtatni magát, hogy ne égjen tovább. A koncentrálásból Gergő nyöszörgése rántotta ki és a fiú láttán azonnal abba hagyta a lángolást. Odaszaladt Gerő mellé, aki a vérveszteség miatt kábultan feküdt a földön. Egy pillanatra átfutott Rebeka agyán, hogy hívja a mentőket, de aztán rájött, hogy nem tudná mivel megmagyarázni, hogyan vesztett ennyi vért.
- Próbálj meg felállni. - mondta Rebeka és megfogta Gergő karját, hogy segítsen neki. Gergő teljesen sápadt volt, kezei jéghidegek voltak, folyt róla a víz és nagyon gyorsan vette a levegőt. - Gyere. A kanapé kényelmesebb, mint a padló. - Rebeka felhúzta, a karját átvezette a nyaka mögött és elvonszolta a kanapéig. Ott megpróbálta lassan lefektetni, de Gergő túl nehéz volt, így az lett a vége, hogy szinte rázuhant a heverőre. Fogalma sem volt, mit kell ilyenkor csinálni, ezért kiszaladt a táskájához a telefonjáért és rákeresett az interneten. Mikor talált egy használhatónak kinéző oldalt és megtudta, hogy Gergőnek valószínűleg kivérzéses sokkja van gyorsan elolvasta a teendőket és visszasietett Gergő mellé.
- Nyugtassa meg és fektesse le a sérültet! - olvasta fel hangosan az utasítást. Közelebb lépett a fiúhoz és leguggolt mellé, hogy a feje Gergő feje mellett legyen. - Nem lesz semmi baj! - mondta és megsimította a fiú homlokát, bár a mondat önmagának is szólt.
- Rebeka. - kezdett el nyöszörögni Gergő. - Hívd a mentőket. - Rebeka bólintott és elolvasta a következő lépést.
- Alkalmazzon sokk-fektetést! A sérült felsőteste vízszintes, lábait kb. 45-60 fokos szögben emelje fel! - Rebeka felemelte Gergő lábai, majd tárcsázta a mentőket.