A Hang

7

Gyorsan felpattant és beszaladt a kunyhóba a fiú után.
- Kinek a leszármazottja? – kérdezte újra Rebeka Gergőt, aki ekkor már a szobájában az ágyán heverészett és olvasgatott.
- Na vajon kié? – kérdezett vissza a fiú, a könyvből fel sem pillantva.
Rebeka csak állt, majd egyszer csak széttárta karját jelezvén, hogy ötlete sincs.
Gergő erre letette a könyvet és sóhajtott egyet.
- Kire hasonlítasz a megkülönböztethetetlenségig? – a lány még mindig nem tudta. – Milyen néven szólított a minap Ambrus? – húzta fel a szemöldökét Gergő.
- Óóó… Anasztázia? De hát ő öngyilkos lett még évszázadokkal ezelőtt, nem?
- Eszternek, a boszorkánynak két lánya volt. – magyarázta Gergő. – Az átkot úgy csinálta, hogy csak Anasztázia vérrokona törhesse meg. Az átok után a másik lányát titkolta a férfiak elől, hogy még véletlenül se lehessen a lánynak gyermeke, és Ambrus az idők végezetéig szellemként éljen. Arra nem számított, hogy a lányt megszökteti a szerelme és gyermekük lesz. Így Anasztázia nővére egy régi ősöd. A vérrokonod.  A gyermek által az átok megtörhető lett, ezért Eszter kitalálta, hogy minden természetfeletti megpróbálja majd megölni a kiválasztottat. Mivel ő volt a Világ legerősebb boszorkája minden lény engedelmeskedett neki és az óta is minden lány, aki Anasztázia leszármazottja és az Alak legalább egyszer megjelent neki, meghalt.
- És az Alak? Mi vagy ki hozta létre? Miért véd? – faggatta tovább Rebeka a fiút. Gergő ekkor letette a könyvet az éjjeliszekrényre és felült az ágyon.
- Ambrus segítséget kért egy másik boszorkánytól. Az Alakot feketemágiával hozta létre. Úgy teremtette, hogy segítsen Ambrusnak és megvédje a lányokat, ezért minden lény szándékát és jelenlétét érzi. A boszorkány Ambrus kérései szerint alkotta meg az Alakot, de ehhez annyi feketemágia és energia kellett, hogy a boszorkányt teljesen felemésztette.
Rebeka feldolgozta a hallottakat és már vette a levegőt a következő kérdés sorozathoz, de Gergő gyorsabb volt.
- Nem! – emelte fel a kezét a fiú. – Mára végeztünk! Jó lenne, ha itt maradnál este, mert itt könnyebb megvédeni. Holnap folytatjuk az edzést, visszakérdezem a kentaurokat és új lényről tanulsz majd. Most pedig vagy menj el edzeni, vagy lovagolj, vagy fogj te is egy könyvet, de hagyj olvasni! – azzal Gergő visszafeküdt az ágyba, kezébe vette a könyvet, fellapozta és folytatta az olvasást.
Rebeka tudta, hogyha nem edz keményen, akkor esélye sincs legyőzni a másik lányt, úgyhogy kiment az istállóba és elkezdett edzeni.
Jó pár órán át csinálta a felüléseket, fekvőtámaszokat és különféle erősítéseket, mire visszament a kunyhóba. Gergő ugyan azt akarta, hogy ott maradjon éjjelre, Rebeka valahogy mégis jobbnak látta, ha haza megy, így hát bement a viskóba és odaszólt Gergőhöz.
- Holnap reggel jövök. Nem kérek ébresztőt, szóval nem kell betörni hozzánk! Jó éjt!
- Ha meghalsz nem az én hibám lesz – kiabált utána a fiú szemét forgatva. – Jó éjt!

∞

Másnap reggel Rebeka korán kelt és még mielőtt anyja és bátyja felébredt volna elment otthonról. Eldöntötte, hogy edzés képpen futva megy el a kunyhóig. Persze tudta, hogy ez csupán a bemelegítés.
Mikor odaért és belépett az istálló nyitott ajtaján Gergőt látta, aki épp a magasra emelt köteleken húzódzkodott Rebekának háttal. Nem volt rajta póló, csak egy háromnegyedes nadrág. Ahogy felhúzta magát hát- és karizma megfeszült. Rebeka csak nézte és tetszett neki, amit látott. Nem tudta volna megmondani, hogy Gergő tetszik neki, vagy az elképesztően tökéletesre kigyúrt teste, de valamelyik biztosan.
- Hangos az agyad kislány – szólalt meg Gergő, azzal elengedte a kötelet és leugrott a földre. Rebeka érezte, ahogy elönti a pír.
Teljesen elfelejtette, hogy Gergő közelében nem csak a szavait, de a gondolatait is meg kell válogatnia, ugyanis a fiú, ha akart tudott a gondolataiban olvasni.
- Ugyan te nem élvezed a képességem, de én annál inkább – nevetett Gergő és a padlón lévő törölközőbe megtörölte az arcát és a nyakát. Rebeka felé fordult. Nem csak a háta, a hasa is tökéletesre volt kidolgozva. Rebeka felhúzott szemöldökkel és lenéző pillantással végig mérte Gergőt, amit a fiú egy kaján vigyorral nyugtázott.
Vajon hány húzást csinált? – gondolta a lány, és azonnal meg is bánta
- Sokat – jött a válasz a fel nem tett kérdésre. – És neked sem ártana. – folytatta gúnyos hanggal – Gyere! – intett a lánynak.
Rebeka odament és a kötél alá állt, ami olyan magasra volt húzva, hogy feltarott kézzel sem ért volna el.
- Ez túl magas – ingatta fejét Rebeka. Erre Gergő kezét összekulcsolva bakot tartott a lánynak, hogy Rebeka a kezére állva elérje a kötelet. Rebeka félve rálépett a kezére, kitolta magát és elkapta a kötelet.
- Most húzd fel magad! – adta ki az utasítást Gergő.
- Esélytelen. Tartani is alig tudom magam – válaszolt a lány.
- Nem kérés volt. Húzd fel magad! – mondta Gergő, ekkor már kicsit hangosabb és határozottabb hangon.
Rebeka felnézett, összeszorította fogait és megpróbálta felhúzni magát. Nagy meglepetésére sikerült is, ám megtartani már nem. Kezei elkezdtek remegni és pár pillanat múlva elengedte a kötelet. A földre érkezve elvesztette egyensúlyát. Korrigálni próbált, ezért úgy tett mintha direkt így akarta volna és leült a földre.
- Hmm… Igazából, azt hittem, hogy egy se fog sikerülni. –mondta Gergő és kezét nyújtotta, hogy felsegítse a lányt. – most nézzünk más gyakorlatot. – azzal felugrott, elkapta a kötelet és lejjebb eresztette, majd megcsinálta ugyan ezt a másikkal is.
A szíjakat Rebeka kezébe adta és mondta a feladatot.
- Előre dőlsz, megtámaszkodsz, kinyújtod a karod és megtartod magad, majd visszaereszkedsz. Ezt ismételd!
Rebeka előre dőlt, kinyújtotta karját, aztán visszadőlt. Majd megint fel és megint vissza. És újra.
Már legalább harmincat megcsinált mire Gergő végre megszólalt.
- Rendben elég. – erre a lány a földre térdelt. – Most dőlj előre megint, nyújtsd ki a jobb karod és a bal lábad, húzd vissza majd másik kéz másik láb, aztán megint egyik és megint másik. Gyerünk.
Rebeka ebből a gyakorlatból is megcsinált vagy harmincat, mikor Gergő elkezdte mondani következő feladatot. Abból is harminc, majd még egy gyakorlat és abból is harminc. És még egy és még egy és még egy.
- Jólvan, letelt az első óra. Igyál kicsit, aztán a bokszzsáknál folytatjuk. – mondta Gergő, majd megfordult és arrébb ment.
Rebeka elengedte a szíjat és erőtlenül a földre rogyott. Ekkor megjelent az Alak.
- Hát most tényleg úgy érzem, életveszélyben vagyok – nézett fel rá Rebeka. – Mindjárt kiköpöm a tüdőm.
- Nem azért jöttem, mert életveszélyben vagy. – felelte az Alak. – Gergő elmondta neked, hogy van egy másik leszármazott? – kérdezte semmitmondó hangon.
- Igen – tápászkodott fel a lány és elment a falhoz a műanyag palackjáért.
- Akkor azt is, hogy meg kell majd küzdened vele. – követte az Alak Rebekát.
- Igen, azt is említette – Rebeka meghúzta a flakont. Kicsit feszült volt, amiért arra kényszerítik, hogy hagyjon meghalni valakit maga helyett, vagy ami rosszabb, ölje meg. 
- De ugye tudod, hogy a rokonod a lány. – kérdezte félve az Alak. – Ha nagyon távoli is, de a rokonod. Az is lehet, hogy nem olyan távoli és ismered. – magyarázta. – Akkor is képes leszel vele megküzdeni és esetleg megölni?
- Nem fogom megölni! – jelentette ki Rebeka magabiztos dühödtséggel. – Nincs kedvem meghalni, szóval nyerni fogok, de nem fogom elvenni egy másik ember életét csak azért, hogy tegyek egy kirándulást.
- Rendben. – bólintott az Alak. – Bocsánat, amiért nem tudok itt lenni a kiképzésen. A másik lányt még nem kezdtük el edzni, ezért ő nagyobb veszélyben van, nagyobb szüksége van rám, mint neked. Téged Gergő megvéd. – jelentette ki és hátra fordult, hogy megbizonyosodjon róla, hogy nincs a közelben a fiú. – Csak azért utálatos néha, mert távolságot kell tartania. Ha megszeret, akkor velünk akar majd jönni, amit nem szabad. Ha egy boszorkány megtudja, hogy az egyik természetfeletti lény segít Ambrusnak, akkor nagy gondok lehetnek. És ezt ő is tudja.
- Kislány! Folytatjuk. Gyere! – kiáltott oda nekik Gergő.
- Rebeka, menj edzeni, én pedig visszamegyek Johannához. Már biztos beleőrült Ambrus hallgatásába. – azzal eltűnt.
Rebeka odament Gergőhöz, aki a bokszzsákoknál állt. Az első fél órában különféle ütéseket tanított Rebekának, majd az óra második felében a bokszzsákon gyakoroltatta vele. A bokszzsák egyik oldalán állt és tartotta azt Gergő, a másik oldalt pedig Rebeka próbálgatta az ütéseket.
- Ennél az ütésnél tartsd meg a könyököd. Ha kileng, akkor könnyen el lehet kapni. – adta a tanácsokat a fiú. –Úgy! Most jó.
A gyakorlásnál végül elkezdte kikérdezni a kentaurokból.
- Mi jellemző a kentaurokra? – kérdezte két ütés közben.
- Nem támadnak ok nélkül, gyorsak, pontosak, halálosak – sorolta Rebeka lihegve.
- Hogy lehet megölni egy kentaurt? – jött a következő kérdés.
- Úgy, mint egy embert, csak nehezebb, mert nem lehet a közelébe férkőzni. – mondta Rebeka és beleütött egyet a zsákba.
- Rendben. Milyen fegyverük van? – tette fel Gergő az újabb kérdést.
- Nyilaik, amit méreggel kennek be. – válaszolt Rebeka
- Hogyan állítják elő a mérget.
Ezzel most kifogott a lányon. Rebekának fogalma sem volt, hogyan állítják elő, így hát tippelt.
- Egy növény termésének a levét nyomják ki. – mondta végül Rebeka, de inkább kérdezte, mintsem válaszolta.
- Nem! – vetett lesújtó pillantást a lányra. – A növény levele a mérgező. Azt préselik vízben. – javította ki a lányt és látszott rajta, hogy örül, amiért tudott olyat kérdezni, amit Rebeka nem tud.
- Különleges képességük? – jött az új kérdés.
- Látják a jövőt. – válaszolt Rebeka és egy akkorát ütött a zsákba, hogy Gergőnek hátrébb kellett lépnie, hogy megtartsa.
- Rendben. Letelt az óra. Pihenj aztán jönnek a rudak.
A pár perces pihenő után Gergő megtanította a fa rudakkal harcolni. Néhány fogást tanított neki, de inkább csak harcoltak. Illetve Gergő a mozdulatokat végezte, míg Rebeka csak ütötte a fiút a bottal. Néha eltalálta Gergőt, de leginkább csak hadonászott a levegőben.
Az óra gyorsan eltelt, úgyhogy már tértek is át a másik edzésre és felléptek a szőnyegre rajzolt körre.