💚Elrabolt szívek🖤 {Befejezett}

1.fejezet: A tolvaj

/Loki/

Egyik éjszaka nem nagyon tudtam aludni, ezért úgy gondoltam, hogy sétálok egyet a kertben. A kert a leggyönyörűbb hely az egész palotában. Kiskoromban édesanyámmal itt tanultam meg olvasni,... varázsolni... Mindig itt kergetőztünk Thorral, a szökőkút körül....Sok régi emléket idéz elő számomra ez a csodálatos hely, de nem csak az emlékek miatt szeretek ide járni, hanem azért is, mert ez a hely egyszerűen elvarázsol!: Minden egyes virág, cserje és fa meseszép! A legszebb mindig éjszaka, hiszen anyám minden este az összes virágra hint egy kis világítóport. Ezek a virágok mindig beragyogják az egész kertet...
Miután meguntam a kert csodálását, útnak indultam, vissza a hálótermembe. Az első emeleti folyosón haladva halk zörgésre lettem figyelmes, amely az éléskamra felől jött. Úgy voltam vele, hogy biztos Thor vitet fel egy szolgálóval kaját, hisz ismerem!: Képes éjnek éjjelén is enni!.... De ez engem nem nagyon érdekel! Pár perccel később már az ágyamban feküdtem, majd elaludtam....
Teltek-múltak a napok és már lassan egy hete, hogy álmatlan éjszakáim vannak, sűrűn sétálok a kertben. Minden nap ugyanakkor mentem, így hallottam az éléskamra felől ugyanazt a zörgést. Már elég kíváncsi voltam, hogy tényleg Thor miatt vannak-e még ilyenkor is fent a szolgák, ezért felteleportáltam a bátyám szobájába. Thor az ágyon szétterülve, hangosan horkolva aludta az igazak álmát. Szétnéztem, és sehol sem leltem nyomát étel maradéknak, ezért visszamentem az éléskamrához. Az egyik sarokban átváltoztam egy fekete macskává, azzal a szándékkal, hogy észrevétlen legyek és hogy senki ne ismerjen fel. Odalopóztam a konyha ajtó mellé és bekukkantottam, hogy van-e ott valaki. Nem volt ott egyetlen szolgáló sem, egy gyertya sem égett. Az éléskamra felé vettem az irányt, majd az ajtó sarkában meghúztam magam és figyeltem, hogy vajon ki fog kijönni a kamrából.....Pár perccel később hangtalanul kinyílt az ajtó, de senki sem jött ki rajta, csak egy lebegő zsák! Na jó, ez bizar!... Rögtön utána iramodtam, és követtem egészen a palota kapujáig. Mivel már eléggé fáradt voltam, onnan már nem követtem tovább, hanem visszamentem a hálótermembe....
A történtek után minden éjjel ugyanakkor, ugyanoda visszamentem és mindig egyre messzebbre követtem a zsákot. Amikor a sötét, varázserdő felé ment, megtorpantam!: Ez meg hova megy? Miért megy be abba az erdőbe? Anyám azt mesélte, hogy ott szörnyetegek élnek és csak a legbátrabbak merészkedhetnek be oda! Ki, vagy inkább mi lehet ez a tolvaj? Biztos voltam benne, hogy ez nem egy repülő zsák, hanem egy ember, aki láthatatlan, de nem tudta elrejteni a zsákmányát...

/Laila/ (ejtsd: Lájlá)

Már egy ideje édesanyám betegen fekszik, ezért én átvállaltam minden feladatát. Egyik reggel anyám barátnője rontott be a szobámba:

-Laila! Laila ébredj, édesanyád látni óhajt! -erre rögtön kipattantatam az ágyamból és rohantam édesanyámhoz:

-Itt vagyok anyám, itt vagyok!

-Laila? Édes lányom, valamit meg kell ígérned!-ahogy leültem az ágy szélére, anyám megfogta a kezemet.

-Megígérek akármit, édesanyám!

-Lányom! Ha én már nem leszek, ígérd meg, hogy jól szolgálod helyettem Loki herceget, és minden éjjel viszel élelmet az erdőn túli éhezőknek!-anyám hangja már szinte remegett, aminek hallatán könnybe lábadt a szemem...

-Megígérem anya! Megígérem!-ahogy ezt kimondtam, anya megsimította az arcomat és ezt mondta:

-Szeretlek Laila! Nagyon szeretlek!

-Én is anya! Szeretlek!-megöleltem, majd ő is visszaölelt.

Ezután ránéztem, és neki le voltak csukódva a szemei, nem lélegzett...Gyorsan hívtam egy gyógyítót, aki meg is vizsgálta anyámat. Addig a szoba ajtaja előtt vártam, és nyugtalanul járkáltam fel-alá...
Egyszercsak a gyógyító lehajtott fejjel kijött a szobából:

-Sajnálom kisasszony! Az édesanyja elhunyt!-erre ismét eleredtek a könnyeim, majd a gyógyítónő átölelt engem.

A temetés után nem nagyon volt időm a gyászra, hiszen másnap el kellett kezdenem szolgálatomat az ifjabbik hercegnél. Rettentően izgultam, mert még sosem beszéltem vele és még soha sem láttuk egymást. Szerintem azt se tudja, hogy létezem! Na mindegy!.... Ma reggel szapora léptekkel haladtam fel a lépcsőkön, Loki herceg szobája felé. Bekopogtam illedelmesen, majd az ajtó magától, egy kattanással kinyílt. Odabent a herceg az ablak előtt állva kémlelte a reggeli tájat....

/Loki/

Amikor kopogtak, egyből tudtam, hogy a reggelimet hozta az idős szolgáló hölgy, Amanda. Mikor kinyitottam az ajtót nem az a rekedt, mégis bársonyos hang ütötte meg a fülemet, hanem egy lágyan csilingelő, idegen, fiatal lány hangját hallottam. Meg is fordultam, hogy szemügyre vegyem az új látogatót: Egy hollófekete, hullámos hajú, nõies testálkatú lány állt az ajtóban, kezében egy tálcával. Tekintete tiszteletet és félelmet sugárzott. Láttam rajta, hogy ideges és nem tudja hova tenni azt, hogy én most ilyen fürkészően nézek rá.

-Üdvözletem, kisasszony! Azt hiszem, mi még nem találkoztunk....De gondolom, magácska tisztában van vele, hogy ki vagyok én!

-Hát persze, Loki herceg!...-a lány sötétbarna szeméből még mindig nem hunyt ki a félelem tüze...

-Remek....Na és maga kicsoda, kisasszony?

-Laila vagyok,....Amanda leánya!-lehajtotta fejét és vészjóslóan kerülte a tekintetemet.

-Valami baj van, kisasszony?-egy kicsit közelebb léptem hozzá.

-Nem, nincs semmi! Csak.....-vett egy mély lélegzetet. -Tudja édesanyám....meghalt!-e mondat gyilkos tőrként fúródott szívembe, hisz Amanda nagyon kedves volt számomra...

-Őszinte részvétem!....Tudom mit érez,......Laila!

-Nem! Magának fogalma sincs róla!-most először láttam egy szolgáló lányt sírásban kitörni. A lány letette a tálcát az asztalra, majd az ajtó felé vette volna az irányt, mire én utána szóltam:

-Laila! Maradjon.... Kérem! -a lány felém fordult, és lehajtott fejjel ezt mondta:

-Parancsára, herceg!....

-Amanda a szolgálóm volt, kisgyermek korom óta! Édesanyám helyett is foglalkozott velem, kedves volt számomra!.....Így pontosan tudom, hogy mit érez!-ezt mind higgadtan, magam elé meredve mondtam el.

-Értem...Óhajt még valamit, felséged?

-Nem,.....köszönöm nem! Elmehet!-s azzal a lány halk léptekkel el is hagyta a szobámat....