💚Elrabolt szívek🖤 {Befejezett}

28.fejezet: Érzések zuhataga

Délután...:

/Laila/

-Csak hogy itt vagy! Már azt hittem, el sem jössz! -mondta Nikol, amikor anyám sírhelye előtt megálltam.

-Bocsi, volt egy kis dolgom! -ezalatt ő a hagyomány szerint meggyújtott egy gyertyát, amely a kőből faragott kaptafa előtt helyezkedett el.

-Nagyon hiányzik!-ölelt át pár perc után, könnyes szemekkel.

-Tudom....Nekem is!-válaszoltam, még mindig a kis lángocskát bámulva, majd nem bírtam tovább és az én könnyeim is eleredtek.

Egyszercsak halk léptek zaját hallottuk a hátunk mögül, majd amikor Nikol elengedett az ölelésből, két erős kar védelmét éreztem, és egy ismerős, mentolos illatot, amelynek hála egyből tudtam, hogy ki is van mögöttem. Loki megpuszilta az arcomat, mire megfordultam, és a mellkasára borulva sírtam. A férfi szorosan átölelt, simogatta a fejemet és néha egy-egy puszit adott a fejem búbjára...

/Loki/

Szinte érezni lehetett, hogy Laila a szomorúságtól elgyengült, így én tartottam őt állva, mert ha nem teszem, szerintem a földre roskadt volna...
Kb. 10 perc múlva Nikol elment, így a lánnyal kettesben maradtunk.

-Nekem is rettentően hiányzik, de hidd el, ott jobb helyen van! Ne sírj, édesem!-miközben nyugtatgattam őt, varázsoltam egy gyönyörű, hófehér virágokkal teli koszorút a sírboltra.

Az egyik pillanatban Laila kicsit elhúzódott, majd hallgatózni kezdett, amit nem tudtam mire vélni:

-Mi az? Valami baj van?-kérdeztem aggódva, mire ő a számra tette mutatóujját:

-Ssshhhh! Hallottam valamit, kérlek maradj csendben! -lassan közelebb lépett a sírhoz, majd megérintette azt...

/Laila/

Ahogy hozzáértem a hideg kőhöz, valami szellő megsimogatta a kézfejemet, mire láthatatlanná váltam, Loki pedig megijedt:

-Laila? Laila, hová tűntél?-jelzés képpen megfogtam a férfi kezét, hogy tudja, ott vagyok:

-Semmi baj Loki! Nyugodj meg, semmi baj! -a herceg nem válaszolt, csak némán bólintott, majd elengedte a kezemet.

Úgy éreztem, mintha egy szellem érintett volna meg. Meg akartam bizonyosodni, hogy tényleg az áll-e dolog mögött, ezért láthatatlanná változtam, hogy lássam a lidércet. Behunytam a szememet, majd amikor kinyitottam, nagyon meglepődtem, hisz szembe találtam magamat régen elhunyt anyámmal:

-Anya!!! -megöleltem, mire ő adott egy puszit az arcomra, majd ezt mondta:

-Laila, kislányom! Annyira örülök, hogy látlak! Hiányoztál kicsim!

-Tudom anya, te is nekem! -ismét folyni kezdtek könnyeim, de ezúttal az örömtől....

/Loki/

Percekig csak ott álltam és vártam, hogy a lány visszaváltozzon, aztán kezdtem aggódni, mert már kb. 5 perce csak halotti csend volt....:

-Laila? Itt vagy? Minden rendben?-kérdésemre a menyasszonyom lassan kezdett láthatóvá válni, de nem volt egyedül!:
Amanda ott állt mellette, csak szellem alakjában...

-Igen Loki! Minden a legnagyobb rendben!-válaszolta a lány, majd rámosolygott édesanyjára.

-Loki! De rég láttalak, igazi férfi lett belőled! -az idős nő közelebb lépett, majd csodálkozva nézett végig rajtam.