💚Elrabolt szívek🖤 {Befejezett}

14.fejezet: Vérfarkasok

/Laila/

-Te nem vagy éhes? Gyere, együnk valamit!-Loki felállt, majd visszasétált a pokróchoz és kinyitotta a kosarat.

-Oké!-én is odaültem a mellé, majd amikor már nagyban "faltuk" a szendvicsünket, egyszercsak egy kicsi, halálosan aranyos kiskutya szerű állatka jött oda hozzám:

-Ó, hát szia kispajtás! Csak nem éhes vagy? Tessék, egyél egy kis zsemlét!-odanyúntottam neki az ennivalót, amit egy harapással kivett a kezemből, majd elkezdte rágcsálni.

-Laila te meg mit csinálsz?-fordult felém Loki, furcsálló tekintettel, miközben evett.

-Adtam egy kis kaját ennek a kis kutyusnak! Hát nem imádnivaló?😍- a herceg közelebb ült a kis teremtményhez, majd amikor lenyelte az utolsó falatot is, ijedten ezt mondta:

-Ez nem egy kutya! Laila, ez itt egy vérfarkas! Gyorsan, el kell tűnnünk innen!-elkezdett idegesen pakolászni, de nem értettem, miért...

-Mi? Loki, nyugi már! Ez a kis kölyköcske nem tud nekünk ártani! Nézz csak rá, nem is olyan hegyesek a fogacskái! Kérlek, maradjunk még egy kicsit!

-Nem Laila, nem lehet! Ha tovább itt maradunk, akkor nem csak egy farkas lesz itt, hanem egy egész falka! Ilyenkor szoktak vadászni, a kölyök pedig biztos csak elcsatangolt!-magyarázta, majd amikor szóra akartam nyitni a számat, ő megakadályozta a kezével:

-Sshh....Te is hallottad? Már itt is van a falka, ezt jól megcsináltuk!

Hirtelen három, óriási méretű farkas bújt elő a fák közül, vicsorogva. Loki óvóan elém állt, hogyha kell, megvédjen.

-Maradj csendben és....Meg. Ne. Mozdulj!-suttogta a herceg, majd én engedelmeskedtem neki....

/Loki/

Hatalmas veszélybe sodortam a lányt! Tudtam, hogy nem kellett volna ilyen sokáig itt maradnunk! De mostmár nem tudom helyrehozni csak úgy, ha az életem árán is megvédem a kedvesemet...

-Nocsak, nocsak! Kit látnak szemeim?: Loki Odinson.... Milyen kellemes meglepetés!- a falka élén egy hollófekete, hatalmas vérfarkas állt, aki mély hangon, telepátiával beszélt hozzám.

-Fekete agyar? Ti meg mit kerestek itt? Azt hittem Asgard másik sötét erdejében éltek!

-Tévedsz, ifjú herceg! Olyan ostoba vagy,....nagyon ostoba...! Ez itt a mi vadászterületünk! Ti pedig a betolakodók! Óriási hiba volt idehoznod ezt a fiatal leányt, Odinson!-lassú léptekkel, egyre közelebb somfordáltak a vadak, és már néhányuk nyalta a száját jelezve, hogy mindjárt lecsapnak ránk...

-Tudom...

-Annak örülök,.....viszont a barátaim már nagyon éhesek!....-már szinte majdnem teljesen bekerítettek minket, amikor egyszercsak egy anyafarkas közbeszólt:

-Ne! Várjatok! Ezek az emberek megtalálták a kölykünket! Nézzétek, itt van! Mégsem veszett el!-erre a falkavezér odatekintett a kisfarkasra, majd intett a fejével a többieknek, hogy az akció lefújva.

-Ezt megúsztátok szárazon! De ha legközelebb idetévedtek, nem hozunk sem nőstényt, sem kölyköt, amely megmentene titeket! Azt ajánlom, ha nem akartok meghalni, soha többé ne közelítsétek meg ezt a helyet!-mondta Agyar, majd a többi farkassal együtt eltűnt a sötét erdőben....

-Húh, ez meleg volt! De látod?: Nem lett semmi bajunk!-mondta mosolyogva a lány.

-Igen, most az egyszer szerencsénk volt! Ha mégegyszer ide merünk jönni, Agyar betartja az ígéretét, meg fog ölni!-néztem rá halálkomolyan, majd ő megsimította az arcomat:

-Köszönöm, hogy megvédtél! -ezután forrón megcsókolt, mire én a derekára helyeztem kezeim, majd így szóltam:

-Nincs mit Laila!...Te vagy az életem!-adtam egy lágy puszit a homlokára, majd felszálltunk a lovamra és hazavágtattunk....