💚Elrabolt szívek🖤 {Befejezett}

39. fejezet: Váratlan vándor

Egy hónappal később....:

/Kai/

Véget ért a száműzetésem, így végre hazatérhettem a feleségemhez, Asgardba. 26 év után már nagyon hiányzott nekem Amanda, és a kis ház, ahol együtt éltünk....
A Bifröszttől a házikóig futva mentem a boldogságtól és már alig vártam, hogy újra átöleljem és megcsókolhassam a szerelmemet. Heves léptekkel bementem a házba, ami ugyanolyan otthonos volt, mint régen, csak egy kicsit fel volt újítva...
Ahogy bementem a konyhába, megláttam a hitvesemet, aki a pultnál sürgött-forgott pont, mint régen....

-Amanda?-eddig háttal állt nekem, de amikor megfordult nagyon meglepődtem, hisz nem a feleségem, hanem egy fiatal, várandós nő állt előttem. Pont olyan volt, mint Amanda, csak fiatalabb... Ki ez?.... Talán ő lenne a lányom?

Ahogy egy lépést közelebb akartam menni, hogy jobban szemügyre vegyem, ő sikított egyet, mire hirtelen ott termett egy magas, fekete hajú férfi, aki zöld ruhát viselt. Óvóan a lány elé állt, aki megfogta hátulról a kezét....Nagyon szerethetik egymást...

-Ki maga, és mit akar itt?- a férfi zöld szemei szikrákat szórtak és le tudtam olvasni róla, hogy simán képes lenne a saját testével megvédeni a mögötte álló nőt...

-A nevem Kai, és a feleségemhez jöttem haza, Amandához!

-Tessék?-lépett volna elő a lány, de a férfi visszatartotta:

-Maradj mögöttem, Laila!-e név hallatán rájöttem, hogy ez a lány tényleg az én leányom, hisz Amandával már a születése előtt elneveztük...

-Laila! Édes lányom, én vagyok az! Az édesapád!-közelebb akartam menni, de Laila védelmezője megakadályozott ebben.:

-Egy lépést se tovább!-hirtelen előrántott egy tőrt, majd a nyakam elé tartotta.

-Loki ne! És ha igazat mond? Ha tényleg ő az apám?..... Ne bántsd!-a lány megragadta Loki csuklóját és könnyes szemekkel könyörgött az életemért, mire a férfi megenyhült, majd eltette fegyverét.

-Rendben,.....de ha csak egy hazug gyilkos, akkor én magam fogom elevenen elégetni!-még egy szúrós, "halál rád" pillantást vetett rám, majd odébb állt.

-Bizonyítsd az igazságot!-mondta a zöld ruhás, majd felém tartotta a kezét és behunyta a szemét. Egy perccel később megszólalt:

-Tényleg ismerte Amandát, szerette....

-Szerettem? Én még mindig szeretem őt! De.... most hol van? Laila, hol van az édesanyád?-a lányom arca elsötétült, szemeiben könnycseppek duzzadtak és ajkai remegni kezdtek....

Nem! Nem, ez nem lehet!....Amanda meghalt?....
Laila megölelte szeretőjét, aki erős karjaival a védelmébe fogadta....Közben bennem a világ dőlt össze...

/Loki/

Tudtam, hogy most mi közetkezik: Ha Laila már olyan szomorú, hogy hozzám bújik, nemsokára a kisbaba is megérzi bánatát és a lányt elhagyja majd minden ereje....
Ez mind be is teljesedett, mert hirtelen már nem éreztem a lány érintését a hátamon. Rögtön kapcsoltam, hogy most a karjaimba kell vennem és le kell valahova fektetnem....Láttam, hogy látogatónkat teljesen lesokkolta a kristálytiszta igazság, hogy a felesége halott....
Így hát óvatosan felkaptam a lányt, akit eszméletlenül, menyasszonypózban tartottam karjaimban, majd bevittem a nappaliba és lefektettem a kanapéra. Odavittem magamnak egy széket, és leültem a kedvesem mellé, majd megfogtam a kezét... Éreztem azt a fájdalmat és hiányt, amit átélt az imént. Most, hogy várandós, sokkal érzékenyebb és egyre gyakrabban hagyja el az ereje...
Rátettem gömbölyded hasára a kezem, majd kapcsolatba lépve a gyermekkel, megnyugtattam őt. Laila légzése kezdett lassan visszaállni a normális ütembe, ami azt jelentette, hogy vége a szenvedésnek, elaludt....
Kb. fél órával később valaki bejött a helyiségbe. Kai volt az: