💚Elrabolt szívek🖤 {Befejezett}

36.fejezet: Elkerültük egymást...

Másnap reggel...:

/Laila/

Mivel Loki még mélyen aludt, gondoltam kimegyek a temetőbe, anyámat meglátogatni.
Odakint a hűvös szellő lágyan simogatta a bőröm, s nem fáztam, hisz a nap melengető sugarai már meglátták a napvilágot....
A sírboltok mezejére érve izgatottság töltött el, hogy mekkora öröm lesz elújságolnom édesanyámnak a nagy hírt. Megálltam az említett személy kaptafája előtt, majd megérintettem a hideg követ.:

-Üdvözöllek, édes lányom!

-Szia anya!-öleltem meg, amikor láthatatlanná váltam.

-Hogyhogy ide tévedtél, e csodás reggelen, kicsim?

-Mert van egy örömhírem számodra!

-Ez jól hangzik,....folytatsd!-látszott rajta, hogy felcsigáztam az érdeklődését, ezért nem várakoztattam sokáig:

-Képzeld....lesz egy kisunokád!

-Valóban?.... Óh, Laila! Ez csodálatos!!!-örömében adott egy puszit az arcomra, majd szorosan megölelt, könnyei folyni kezdtek.

-Igen... Tudom!-adtam a kezébe egy zsebkendőt, amit használatba is vett.

-Loki tudja?

-Hát persze! Ő volt az első!-válaszoltam boldogan mosolyogva.

-Helyes!... Gondolom csak úgy repdesett az örömtől!

-Igen! Olyan volt, mint egy kisgyerek, aki valami nagy ajándékot kapott!-nevettem el magam egy kicsit, mire anya a vállamra tette egyik kezét:

-Mert azt kapott, kislányom! Annak idején édesapád is ajándékként tekintett rád.....Bár itt lenne ő is most...-anyám könnyes szemei láttán így szóltam:

-Ő mindig velünk van, anya!....Idebent!-egyik kezemet az én szívemre helyeztem, a másikat az övére, majd bíztatóan rámosolyogtam.

-I-igazad van!....-bólogatott, a szemét dörgölve, majd megölelt:

-Köszönöm Laila!-még utoljára megpuszilta a homlokomat, majd mosolyogva köddé vált....

/Loki/

Amikor felébredtem, átfordultam a másik oldalamra, de a lány nem volt mellettem. Felültem az ágyon és körbe néztem: Semmi nyoma sem volt Lailanak, s a hálóinge a takarója alatt volt... Felöltözve kimentem a konyhába, de mivel ott nem találtam senkit, bejártam az egész házat. A feleségemet sehol sem leltem, így kénytelen voltam lóra ülni és megkeresni őt.
Rettenetesen aggódtam, hisz ő nem szokott csak így eltűnni, és korábban felkelni, mint én. Aggasztott az is, hogy vajon jól van-e? Nem rabolták-e el?...

Vágtázva haladtam végig a mezőn, onnan pedig a palotába. Ismételten körbejártam mindent, de Lailat még mindig nem találtam meg. Tanácstalan voltam, hogy hol lehet, ezért biztos voltam benne, hogy valaki áll a dolog mögött. Elsőként kérdéseket tettem fel a családomnak, és a szolgálóknak. Senki sem tudott semmit a kedvesem hollétéről, így már csak egy választásom maradt!: El kellett mennem az erdőn túli faluba, hogy kikérdezzem az ottaniakat is...

/Laila/

A temetőből egyenesen a palotába mentem, hogy elmondjam Nikolnak is, hogy babát várok. Ahogy beléptem a konyhába, a barátnőm egy hirtelen öleléssel fogadott:

-Laila!!! Úgy örülök, hogy itt vagy! Mondd csak, mi szél hozta a szolgálók tanyájára, felség?-kérdezte viccelődve, mire én így válaszoltam:

-Hahaha, nagyon vicces!... Nos, drága barátnőm, jól figyelj rám!.... Nem fogod elhinni, de....babát várok!

-Hű, csajszi! Ezzel most nagyon megleptél!.....-látszólag egy kicsit sokkolta a dolog, de egy perc múlva már szinte körbe ugrált örömében:

-Ez annyira fantasztikus!!!! A barátnőmnek kisbabája lesz, te jóságos ég!!!!-ölelt meg újra és újra, majd próbált egy kicsit lehiggadni:

-Most totál bepörögtem, igaz? Húh!..... Jólvan, abbahagytam!....-fújta ki a levegőt, majd komolyra vette hangulatát:

-Kedves Laila hercegnő! Megtisztelne, ha néha napján rám bízná kisgyermekét! Ígérem nem fog csalódni!-hajolt meg, a nevetést visszatartva, majd szinte egyszerre tört ki belőlünk a röhögés...

-Rendben van! Lehetsz majd a dadája, de csak akkor, ha az uram is beleegyezik!

-Köszönöm, köszönöm, köszönöm!!! Mindigis szerettem babázni!-mondta boldogan, majd amikor már komolyabb témáról volt szó, kértem tőle egy szívességet:

-Nikol.... Kérlek elvinnéd majd helyettem az élelmet a faluba?... Mert egyrészt Loki biztos otthon fog tartani, másrészt pár hónap múlva lehet nem tudom majd használni az erőmet!.... Megtennéd ezt nekem?

-Hát persze, Laila! Mostantól bármire megkérhetsz, ha segítség kell, nyugodtan hívj engem bármikor!-válaszolta, mire én megöleltem:

-Okés,....köszönöm!-ezután elindultam az éhezők falujába....

/Loki/

Mindenkit kikérdeztem, de a falu lakói sem tudtak számomra hasznos választ adni.... Valami azt súgta, hogy titkolnak előlem valamit, ezért megfenyegettem az öreg Franket:

-Hogyha nem árulja el, azt nagyon megkeserüli!.... Fel fogom égetni az összes nyomorult házat!!!-dühömben nem tudtam haragomnak parancsolni, ezért elővettem a tőrömet, a falhoz szorítottam a pasast, és így szóltam:

-Utoljára kérdezem, öregember! HOL. VAN. LAILA?!?!?

-Az isten szerelmére, felség! Nem tudom!!! Miért gyanúsít minket, mi csak ártatlan szegények vagyunk!!!-válaszolta, az életéért könyörögve, majd hirtelen egy óriási széllökés kiverte kezemből a fegyveremet...

/Laila/

Ahogy odaértem, megpillantottam az ijedt falusiakat, és egy hollóhajú férfit, aki épp valakit fojtogat....
Felismertem Lokit, ezért odarohantam, majd nem tudom hogyan, de megparancsoltam a szélnek, hogy fegyverezze le a férfit. A herceg elengedte Franket, majd felém fordult:

-Laila?-én odafutottam hozzá, megöleltem, majd lekevertem neki egy nagy nyaklevest:

-Mi a fenét csináltál? Miért fojtogattad Franket?!? Mi ütött beléd?!?-a férfi először a szemembe, majd a rémült falusiakra nézett, majd remegő kezeit pásztázta.

-Én.... Nem tudom!.... Téged kerestelek, pánikba estem, és elvesztettem az eszem!..... Egy szörnyeteg vagyok!...

-Ne mondj ilyet!... Nem öltél meg senkit!-simogattam volna meg az arcát, mire ő hátrébb lépett és könnyes szemekkel ezt mondta:

-Ne! Ne érj hozzám! Nem akarlak bántani!

-Nem fogsz,.....nyugodj meg!-lassan közelebb sétáltam hozzá, majd a kezemet nyújtottam:

-Semmi baj!.... Csak fogd meg a kezem!-a herceg először hezitált, majd lassan tenyerét az enyémre csúsztatta.

-Látod? Nem vagy te szörny, Loki!-erre szorosan átölelt, majd sírni kezdett...

-Ssshh, ne sírj!.... Nem tudtam, hogy így megijesztettelek, azzal, hogy nem szóltam! Elkerültük egymást, de ilyen többször nem fordul elő! Ígérem, nem hagylak egyedül,....soha!-néztem mélyen a smaragd zöld íríszekbe, mire ő édesen megcsókolt.

Nem sokkal ezután az éhezőknek is elújságoltuk, amit akartunk, majd lóháton haza is mentünk....