💚Elrabolt szívek🖤 {Befejezett}

3.fejezet: Éhezők

/Loki/

Miután a lány elment, megettem a reggelimet, majd az ágyamon, hanyadt fekve egy könyvet olvastam, amit varázslattal lebegtettem a fejem felett. Már esteledett, amikor a könyv végére értem, ezért gondoltam kimegyek egy kicsit levegőzni. Amikor kiértem a kertbe, édesanyám épp a virágokat szórta le világítóporral.

-Szervusz anyám!-mentem oda hozzá, nagy mosollyal.

-Ó, Loki! Végre kijöttél ma a szobádból! Mondd csak, hogyhogy odabent kuksoltál egész nap? Valami baj van?

-Nem, nincs semmi baj....De ami azt illeti, engem miért nem értesítettek, hogy meghalt Amanda, a szolgálóm?-anyám nem nagyon értette, miért kérdezek ilyet, mert olyan arcot vágott, mintha azt kérdeztem volna, hogy milyen évszak van Midgardon....

-Nos,....azt hittük, neked nem igazán számít, ha meghal egy szolgáló!

-Ő fontos volt nekem! Olyannyira, akárcsak te, édesanyám!-megsimítottam az arcát, mire ő ezt mondta:

-Ne félj, nem fogod majd érezni a hiányát, hisz a lánya, Laila nagyon szorgos kis szolgáló lány! Meglátod, vele is jól kijössz majd!-ezután anyám elvonult a hálótermébe, én pedig ott maradtam még egy kicsit a kertben.

Kb. egy óra múlva teljesen sötét volt, és a virágok is már ragyogtak az egész kertben. Telihold volt, így lehetett hallani a farkasok vonyítását, az éjszarvasok bőgését. Ezek mindig csak ilyenkor hallhatóak, hisz a telihold a mágikus állatok számára egy jel!: Egy olyan jel, amely azt jelenti, hogy önmaguk lehetnek és nem leselkedik rájuk veszély. Ezt az éjjeli lények könyvében olvastam egyszer....

/Laila/

Mivel már mindenki aludt és felkelt már a Hold is, elmentem a szobámba átöltözni, majd láthatatlanná váltam. Utam, mint minden éjjel, az éléskamra felé vezetett. Jól megpakoltam a zsákomat, majd halk léptekkel elhagytam az üres folyosókat, kimentem a kapuhoz.
Hirtelen mozgást hallottam az egyik bokorból. Odamentem, hogy megnézzem, mi volt az: Egy sovány, fekete cica épp vakarózott a cserje tövében.

-Húh!... Azt hittem már, hogy követnek!-megkönnyebbülten mentem tovább a sötét erdő felé, majd az erdőn túli falucskába, ahol éhezők laktak.

-Szervusz Laila!-Frank, a falu főnöke ma is ott várt engem az erdő szélén, mint mindig.

-Szia! Hoztam egy kis ennivalót!-nyitottam szét a zsák száját, mire az öreg úr odahívta a gyermekeket:

-Gyertek srácok, itt a vacsora!

Sok kis 5-6 éves körüli csemete rohant oda hozzánk abban a pillanatban. Mindannyiuk arca maszatos volt a portól, de ennek ellenére nagyon aranyosak voltak! Az idős férfi szétosztotta a gyerekek között a gyümölcsöket, zöldségeket. Úgy tömték az elemózsiát, mintha életükben nem ettek volna egy falatot sem. Hirtelen az egyik kisfiú elkezdett fulldokolni:

-Hé, kisöreg! Ennyire azért nem kell habzsolni!-megveregettem a hátát, mire ő kiköpte az almacsutkát.

-Az alma csutkáját nem esszük meg!-pöccintettem meg a kis orrát, mire ő nevetett, majd így szólt:

-Köszönöm, Szellemlány!-ezután a kis lurkó visszarohant a családjához.

-Szellemlány? Úgy látom kedvelnek a kölykök, ahogy itt mindenki! Örökké hálásak leszünk neked, Laila! Édesanyád jobban van,...ugye?-a mosolygós férfi mindig megkérdezte, hogy mi a helyzet anyával....Sajnos most nem örömteli hírt hoztam róla:

-Édesanyám elhunyt!-válaszoltam lehajtott fejjel, mire a bácsi a szemembe nézett:

-Részvétem édesanyád miatt!....Laila, ne búslakodj, mi mindig itt leszünk, bármi baj van! Tekints ránk úgy, mintha a családod lennénk! Én saját leányomként szeretlek! Sajnálom, hogy apád nem lehet itt....A szüleid nagyon büszkék lennének rád!-megsimította a hátamat, majd megölelt.

-Na, most menj! Későre jár! Holnap találkozunk!

-Rendben, minden jót Frank!-mondtam, majd újra láthatatlan lettem, és úgy indultam vissza az erdőn át, a palotába.

Út közben azon gondolkodtam, hogy be kéne fognom egy lovat ehhez a munkához, mert elég fárasztó kilómétereket gyalogolni minden éjjel, egy kemény szolgálói munka után. Amikor kiértem az erdőből, szétnéztem, hogy van-e a közelben valaki. Egy lélek sem volt sehol, ezért visszaváltoztam láthatóvá, és úgy sétáltam a palotába vezető ösvényen.

Hirtelen lábaim a földbe gyökereztek, nem bírtam megmozdulni. A francba, biztos az egyik varázsló csapdája! Még jó, hogy olyan ruhában vagyok, amiben nem ismernek fel és maszk takarja el az arcom! Egyszercsak a bokorból elősomfordált az a fekete macska, akit az imént láttam.

-Te! Te követtél engem! Mocskos szőrgolyó!-a macska vészjóslóan közel jött, majd megszaglászta a cipőmet. Zöld szemeivel végignézett fekete öltözetemen. Amikor újra meg akartam szólalni, valahogy képtelen voltam rá, mert egy varázslat "beragasztotta" a számat. Nem sokkal később az állat elkezdett zölden ragyogni, majd magas, emberi alakot öltött. Teljesen lesokkoltam, hiszen a királyság ifjabbik hercege, Loki állt velem szemben.

-Mocskos szőrgolyó?.... Szerintem inkább daliás herceg, de ez most nem számít!.....Árulja el nekem,....miért lop minden éjjel a királyi éléskamrából?-csettintett egyet, mire végre meg tudtam szólalni:

-Ahhoz magának semmi köze!-egy kicsit elváltoztattam a hangomat, nehogy felismerjen...

-Ó, dehogynincs! Herceg vagyok, tudnom kell mindenről, ami a királyságban történik!

-Csak akkor mondom el, hogyha hajlandó lesz végre elengedni ebből a varázscsapdából! Tudja, ez így roppant kényelmetlen, herceg!-szemeim szinte szikrákat szórtak, a szívem kalapált....

-Ígérje meg, hogy nem fog eltűnni!-elővette a tőrét, és a nyakam elé helyezte.

-Rendben!-válaszoltam, mire eltette a fegyvert, majd legyintett egyet és kiszabadultam mozdulatlanságomból.

-Szóval, miért lop?

-Maga nem tud mindent Asgardról! A sötét erdőn túli faluban éheznek! Nekik viszek minden éjjel élelmet!-válaszoltam, majd amikor a herceg szóra nyitotta volna száját, eltűntem onnan....

/Loki/

A kis boszorkány! Hová tűnhetett?!? Na mindegy!: Legalább mostmár tudom, hogy mi a célja az ellopott étellel! Csak tudnám hogyan válik láthatatlanná! Holnap is megkeresem és meg fogom tudakolni tőle a trükkjét!...

/Laila/

Halk léptekkel lopóztam el a herceg közeléből, aki ide-oda forgatta a fejét, hogy vajon hová tűnhettem ilyen hirtelen. Nagyon szórakoztató volt így látni őt! Viszont ez a találkozás rémisztő is volt számomra, hisz ki a fene gondolná, hogy a fekete macska valójában egy herceg?!? Jól kitolt velem, azt mondhatom! Arra kíváncsi vagyok, hogy találkozunk-e majd még ilyen helyzetben!....