💚Elrabolt szívek🖤 {Befejezett}

13.fejezet: Mint két kisgyerek...

Pár nappal később....:

/Laila/

Ma éjjel egy nagyon különös álmom volt:

Egy hófehér szobában voltam, ahol semmi sem volt, csak én és a csend. Hirtelen valaki hátulról a vállamra tette a kezét:

-Szervusz leányom!-megfordultam, és szembe találtam magam anyámmal, aki kedvesen mosolygott rám, mire szorosan átöleltem:

-Anya! Anya, annyira hiányzol!-eleredtek könnyeim, majd ő simogatni kezdte a fejemet és ezt mondta:

-Tudom Laila! Te is hiányzol nekem!-ahogy ezt kimondta, egyszercsak eltűnt, és a szoba teljes sötétségbe borult.
Csak egyetlen gyertya égett, amit maga Loki tartott a kezében, miközben engem nézett....

Amikor oda akartam menni hozzá, hirtelen felordított és összeestett. A háta mögül egy óriás kígyó kúszott elő, világító, sárga szemekkel.

-Ne! Ne, Loki!!!!!-kiáltoztam, amikor az állat ujjabb csapásokat mért szerelmemre, akinek már a könnyei is folytak, ahogy nekem is....

Egy szempillantás alatt felébredtem, majd észrevettem, hogy nedves a párnám. Upsz...a valóságban is sírtam!...Viszont mivel még Loki alszik, úgy tűnik nem kiabáltam ebben a világban, csak rémálmomban...

Hirtelen a függöny mozogni kezdett, ami nagyon megijesztett, pedig tudtam, hogy csak halucinálok. Mivel már a lábam nem fáj, ezért csak rémálmaim vannak és képzelődöm éjjelente, hogyha csak én vagyok ébren. Bevallom, nem vagyok az a félős típus,....csak sajnos a dokik szerint a méreg egyik mellékhatása a halucináció....Ez nálam akkor szokott elmúlni, amikor valakihez hozzábújok.

-Hmmm....Loki biztos nem bánja, ha odafekszek...-gondoltam magamban, majd egy kis hezitálás után vettem a bátorságot és odakucorogtam Loki mellé. Gyengéden átöleltem a derekát, fejemet a mellkasára hajtottam, majd egy kis idő múlva el is aludtam....

Pár órával később arra ébredtem, hogy az alvótársam nyugtalankodik, a fejét ide-oda forgatja és gyorsan veszi a levegőt... Biztosan rémálma volt, hisz még pár érthető szót is motyogott:

-Ne,....őt ne öld meg! Szeretem őt!...

Erre elkezdtem lágyan simogatni a karját, s csitítgattam, ahogy ő szokott engem:

-Ssshhhh! Nyugi, semmi baj! Itt vagyok, nem kell félned!-próbáltam óvatos lenni, de a férfi felébredt, amikor adtam a homlokára egy puszit:

-Laila? Hála az égnek, jól vagy!-magához ölelt, mire egy kicsit felnevettem:

-Hehe, csak nem velem álmodtál?

-De igen! Egy kígyó kínzott téged, te pedig borzalmasan kétségbeestél!-megsimította az arcomat, szemében láttam azt a feltétel nélküli szeretet és féltést, amit irántam érzett...

-Én is ugyanezt álmodtam,.....csak a kígyó téged harapdált!

-Miért ilyen vörös a szemed? Sírtál Laila? Vagy lázas vagy?-nagy tenyerét a homlokomra tette, majd én megfogtam azt és ujjaimat összefontam az övéivel...

-Igen,....sírtam.... Álmomban anyát is láttam, de....csak pár percre, aztán téged, ahogy támad a kígyó!

-Ezért jöttél ide? Vagy azért mert felébresztettelek?-a herceg halványan elmosolygott és csak a szemembe nézett...