Börtön töltelékek/Loki ff. BEFEJEZETT

26.rész Újra találkozás

/Loki/

Elértünk a szobámig. Thor megveregette a vállam és elment. Nem akartam be nyitni. Vagy 10 percig csak álltam és bámultam az ajtót. Aztán végül erőt vettem magamon, és benyitottam.

Metra az ágyon ősszegömbölyödve sírt.  Mikor meglátott azonnal felállt és elém állt. Mélyen a szemébe néztem. Nagyon hiányzott! Bár nem tudom miért. Úgy tűnik, hogy neki nem hiányoztam mert szinte azonnal lekevert egy hatalmas pofont. Elöntött a düh.

- Szerinted én ezt akartam? - üvöltöttem.

- Elég kellemes volt így az a 3 nap? - üvöltött ő is.

- Most ezt úgy mondod, mintha az én hibám lenne! - mutattam magamra.

- Óhh! Igaz! Az én hibám, hogy elcsábítottál! - emelete fel a kezét védekezően.

- Elcsábítottalak? Én nem csináltam semmit! Magadtól zúgtál belém! - vigyorogtam. Megint felpofozott.

- Nézd a jó oldalát!

- Van jó oldala?

- Asgardban élhetsz! - tártam szét a karom. 

- Óh! Tényleg! Jelenleg a hasamban egy félig jégóriás, félig Asgardi, midgardi boszorkány fél Isten növekszik! Hozzád kell mennem! De van annyi pozitívum benne, hogy mostantól Asgardban élek! Úgy hogy én teljesen boldog voltam a földön! - kikerült és kiment az ajtón.

- Most hova mész? - kiáltottam utána az ajtóból.

- Mostantól itt lakom! Akár hova mehetek benne! De most a cél, hogy minél messzebb legyek tőled! - kiáltott vissza a folyosóról. Aztán eltűnt a sarkon.
Becsaptam az ajtót. Lefeküdtem az ágyra és a plafont kezdtem el nézni. Apa leszek! Milyen apa leszek?  Ilyen kérdések cikáztak a fejemben amíg el nem nyomott az álom.

/Metra/

Nem tudtam hova megyek. Csak minél távolabb akartam lenni Lokitól. Talán egy kertet keresetem. Nagyjából 2 órát bolyongtam a palotában mert teljesen eltévedtem. Nagy nehezen találtam egy kis kertet. Szépen gondozott fák, bokrok. Kis köves út. Aranyozott padok. Leültem ez egyik fa tövébe. Térdeimet felhúztam, karjaimmal átöleltem és rájuk hajtottam a fejem. Elkezdtem sírni. Nem tudom mennyi ideig voltam így csak egy női hang zökketett ki.

- Szerbusz! - ült le mellém egy idösebb nő. Aranyszínű ruhát viselt, haja konytyba fogva. Mosolya egészen megnyugtatott.

- Üdv! - szipogtam.

- Biztos te vagy Metra! - mosolygott.

- Honnan tudja? - néztem rá.

- Frigga vagyok.

Fel akartam állni, hogy meghajoljak előtte de ő megfogta a vállam.

- Hagyd! Most már te is a család tagjai vagy! - nyomott vissza.

- Szóval tudja

- Történnek balesetek! Az a fontos, hogy mit csinálunk a balesetekkel! - simogatta a hátam.

- És én ezzel a balesettel mit kezdjek? - néztem rá és megint könnybe lábadt a szemem.

- Az a baleset nem tehet arról, hogy ki vagy mi! Ő csak lesz. És emiatt szüksége lesz rátok. Ezért kell elfogadnod ezt a helyzetet! Nem magad miatt, hanem miatta! - simogatta meg a hasamat.

Megöletem.

- Köszönöm! - suttogtam a fülébe.

- Hiszen egy család vagyunk! - nevetett.

- Királyné! - hallottuk egy férfi hangját. Gyorsan felálltunk.

- Hercegnő! - biccentett kicsit zavartan egy őr mikor meglátott.

- Csak azért szólok, hogy várják önöket a vacsoránál - hajolt meg. Ekkor vettem észre, hogy mindjárt besötétedik pedig mikor kijöttem még nagyban sütött a nap.

- Köszönjük! Gyere Metra! - intett Frigga. Némán követtem.