"- Honnan ismerd a bátyámat? - kérdeztem vigyorogva. Lassan felemelte fejét és rám nézett. Szemében láttam a hatalmas dühöt.
-Bocsi nagyon nem vagyok beszélgetős kedvemben! Meg ha az előbbi műsorból nem jött volna le, akkor mára elegem van az Odinso...
Bent egy kisebb szoba fogadott. Minden falmellett asztalok és polcok sorakoztak amik tele voltak üvegekkel meg könyvekkel. Középen egy nagy függöny volt ami el volt húzva minden gyógyító mögötte volt. Gyerek sírás jött a függöny mögül. Eszerint a gyerek jól van de nagyon nem a gyerek érdekelt.
- Loki! - léletki a függöny mögül anyám kezében két fehér pokróccal.
- Ikrek? - néztem a gyerekekre döbbenten.
- Két egészséges kisfiú - mosolygott anyám.
- Hiába lettek fiúk akkor sincs beleszólásod a nevükbe! - hallottam meg Metra gyenge hangját a függöny túloldaláról. Fénysebességgel kerültem ki anyámat és be rohantam a függöny mögé.
- Metra! - kiáltottam mikor megláttam. Ott feküdt egy ágyban. Az arca egy kicsit meggyűrt volt, de teljesen jól volt. Arcán egy fáradt mosoly.
- Jól vagy? - gugoltam le az ágy mellé és meg fogtam az egyik kezét.
- Hát Robert ebben igazat mondott. Tényleg túléltem - nevetett fel erőtlenül. Én nem nevettem csak fel álltam és föléhajolva megcsókoltam. Metra még a csókuknba nevett de aztán viszonozta.
- Héj! Fiatalok! Mások is vannak itt! - mondta nevetve anyám.
Gyorsan elváltam Metrától és felegyenesedtem.
- Foggd meg a fiaid! - adta a kezembe a két kis apróságot.
Ekkor néztem meg őket jobban. Az egyiknek kis vörös haja volt akárcsak Metrának a másiknak hollófekete haja volt mint nekem. A fekete hajú arcán pár világoskék csík volt mint a jégóriásoknak de a bőre teljesen emberi rözsaszín volt. A vörös arca meg szeplős volt akárcsak Metra arca. Mindketten csillogó zöldeskék szemmekkel nézett rám.
Érzetem ahogy az arcomon lecsorog egy könnycsepp. Ők az én fiaim! Az én kicsit fiaim! Van két fiam életem szerelmétől!
- Ne sajátízsdki őket! - bökött oldalba Metra.
- Add ide! - nyújtotta a kezeit csillogó szemekkel felém.
Óvatosan odadtam neki a kicsiket. Aztán megkerülve az ágyat melléültem. Eggyütt néztük a két kis apróságot. Metra odaadta a kis fekete hajút. Aki szépen álomra hajtotta a fejét a karjaim között.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
- Mi legyen a nevük? Ha már ennyire te akarod elnevezni öket - néztem Metrára.
- Ő legyen Nykko! - mutatott a kezében tartotra.
- Ő pedig Lunt! - bökött a nálam lévőre.
- Még hogy én adok rettenetes neveket! - nevettem fel.
- Most miért? Azt ne mond, hogy nem tetszik - bökött oldalra.
- Szeintem remek nevek - szólt hozzá anyám is.
- Anya! Nemár! Te is ellenem vagy? - esett le az állam.
- Két nő ellen vagy! Eséjed sincs! - vigyorgott az arcomba Metra.
- Oké! Akkor Nykko és Lunt lessz a nevük! - adtam be a derekam.
- Köszönöm! - nyomott egy puszit az arcomra.
- Megnézhetem én is az unokaöcsémet vagy unokahúgomat! - rontott be Thor elrántva a függönyt. Az álla is lesett mikor meglátott minket.
- Unokaöccséid! - pontosított Metra kacsintva.
- Ikrek? - jelent meg Thor mögött Atyám is. Metrával csak egyszer bólintottunk.
Metra odaadta Nykkot Thornak én pedig Luntot apámnak. Mindketten boldogan mosolyogva nézték a kezükben tartott kicsit.
- Mi a nevük? - kérdzte atyám.
- Ő Nykko - mutattam az atyámnál lévőre.
- Ő pedig Lunt - mutattam a Thornál lévőre.
- Remek nevek! - mosolyodott el apám. Metra ezt halva felém fordulva " Én megmondtam,, fejet vágott és rám nyújtotta a nyelvét. Én csak megforgattam a szemem.
- Sose hittem volna, hogy az öcsémnek hamarabb lessz gyereke mint nekem - nevetettfel Thor.
- Sőt azt se hittem, hogy valaha lesz eggyáltalán feleséged - nevetett még jobban.
- De az is lett. Sőt! Sokkal elötted mert sose lenne merszed megkérni Jane kezét - vágott vissza Metra Thornak. Thor ennek hatására vérvörös lett apám meg anyám pedig elégedett mosollyal az arcukon néztek bátyámra.
- Na! Elég! Hadjuk pihenni az újdonsült kismamát és a kis aprórságokat! - tette anyám a két apróságot egy-egy kis fa bölcsőbe. Aztán kiterelte bátyámat és apámat aztán ő is kimet és mosolyogva csuktabe maga után az ajtót.
A kicsik hallkan szuszogtak a bölccsőkben. Mi pedig kényelmesen elhejeszkedtünk az ágyban. Metra a fejét a mellkasora tette én pedig a derekanál magamhoz húztam.
- Szerinted milyen szülők leszünk? - kérdezte a mellkasomat simogatva.
- Azt nem tudom te milyen anya leszel de te is megmondtad Párizsban, hogy remek apa leszek - vigyorogtam mire Metra mellkason csapott, de én csak halkan nevettem.
- Jól van! Remek anya leszel! - hagytam abba a nevetést.
- Úgy gondolod? - nézett a szemembe.
- Igen! - pusziltam homlokon. - Például emlékszel mikor már New Yorkban Robertel majdnem egymásnak estünk és te remekül szét szedtél minnket?
- De akkor elkezdtek titeket folytogatni - kuncogott.
- Az apjukként megengedem! - nevettem én is. Mertra szúrósan nézettrám, de aztán ő is elnevette megát.
- Majd kiderül hogyan bírkózunk meg ezzel a feladattal - simogatam a hátát.
- Együtt? - fogta meg a kezem.
- Együtt! - kulcsoltam össze a kezünk.
- Szertelek!
- Szeretlek! - mondtuk egyszerre. Mindketten felnevettünk.
- Tényleg szeretelek! - nézett a szemembe.
- Én is tényleg szeretlek! - nyomtam egy puszit a szájára. Aztán így össze bújva aludtunk el a fiaink halk édes ki szuszogására.
