Börtön töltelékek/Loki ff. BEFEJEZETT

20. rész A toronyban

- Metra! - böktem meg a vállát. Elengedte a csuklómat és idegesen ment tovább az utcán. Megálltam. Mikor megtette a 15 métert egyből a karjaimban termett. Mérgesen nézett fel rám.

- Ő kötött belém! Én csak védekeztem. - néztem a szemébe és erősen magamhoz szorítottam. De ő nem volt túl boldog ettől mert rátaposott a lábamra és mikor fájdalmanban elengedtem ököllel orba vágott. Meghökkenve maszíroztam az orrom.

- Azért kötött beléd mert utál! - magyarázta karbatett kézzel.

- És miért utál? - maszíroztam még mindíg az orromat.

- Mert a New Yorki akcióban meghalt a családja! - üvöltötte.

Teljesen lefagytam.

- Bele gondoltál már abba, hogy mit tettél itt? - mondta még kicsit hangosan de már nem üvöltve.

- Jó királyotok lettem volna! - üvöltöttem.

- Ő Istensége! Az nem jutott eszedbe, hogy nekünk nem kell király! Mi jól vagyunk szabadon? - üvöltött ő is.

- A Szabadság az élet nagy hazugsága! Amúgy meg nehogy már egy áruló félvér lánya oktasson ki! Akinek az apja olyan szörnyűséget tett, hogy Odin még a lányát is megbüntette érte 1500 év után! - üvöltöm még jobban.

Metra meghökkentve nézett rám. Az arcán egy könycsepp csordult le. Ideges vonásaimat lágyítottam. A kezemet emeltem, hogy letöröljem a cseppet de eltolta kezem. Könnyes szemmel a szemembe nézett. Akart valamit mondani de nem tudott megszólalni. Csak megfordult és szapora léptekkel ment tovább. Némán utána siettem.

A liftben is némán álltunk. Mikor kinyílt az ajtó a konyha-napalinál Metra kitrappolt és a konyhába sietett. Szemei még mindig könnyben úsztak és mivel ott volt minden bohóc mint mind értetlenül váltogatták tekintetüket köztünk. Metra közben töltött egy pohár vizet magának amit meg is ivott és arcot mosott. Én a mögötte lévő pultnál támaszkodtam.

- Mit csináltál? - lépett közelebb hozzám Thor. - Miért sír Metra?  - kapta fel a Mjölnirt és az egész bagázs felém indult.

Védekezően felettem a kezem és szólásra nyitottam a számat. De mielőtt válaszolhattam volna egyszercsak valami arrébb lökte az egész hordát. Akik egy nagy kupacként a földön feküdtek és értetlenül néztek rám. Én meg megint a levegőbe emeledetem.

- Köszi fiúk de kinyírom egyedül is! Amúgy pár óra múlva jön egy boszorkány barátom akivel megpróbáljuk feloldani a kötést. Ja! És Thor szükségünk lesz rád! Ha szólok gyere majd a tetőre! - szólalt meg Metra és a feje még mindig vörös volt a sírástól. A rakás közben feltápászkodott.

Metra csak sarkonfordult és a lifthez sétált én meg ( akaratom ellenére) utána lebegtem. Beszáltunk és a lift elindult.

- Metra! - nyögtem mert már alig kaptam levegőt. De erre csak mégjobban megszorította és a lift tetejének nyomta a fejem.

- Tudom, hogy mérges vagy de mindjárt megfulladok! - nyögtem és már tényleg elkezdtem szédülni. Ebben a pillanatban kinyílt a lift. Metra kilebegtett és elengedett. Zihálva kapkodtam levegő után. Metra csak karbatett kézzel nézett le rám.

- Kis híján megöltél! - néztem rá miközben feltápászkodtam.

- De csak kis híján! Sajnos még mindig élsz! - lépett közelebb és pofonra emelet a kezét de elkaptam a csuklóját. Ekkor megpróbált a másikkal felpofozni de azt is elkaptam. Metra próbálta kiszabadítani a kezeit de nem sikerült.

- Ide figyelj! 4 éve tudtam meg, hogy az ember akit 1000 éven át az apámnak hittem nem az apám hanem csak elrabolt. Vagyis az egész életem hazugság volt. Az egész családom kamu. Mellékesen én öltem meg az igazi apámat Laufeyt. Szóval te nekem itt ne hisztizzél ha fel hozzák az apádat meg azt, hogy félvér vagy! - örjögtem.

- Gyűlöllek! - suttogta könnyes szemmel.

- Tényleg? - vigyorodtam el ördögien - Pedig pár órája még csókolgattál! - vigyorogtam még jobban és elengedtem.

- Hogy szerethettem bele egy ilyen rohadékba? - ütögette a mellkasom. Hangja áradt a gyűlölettől de a szeme megint kicsit könnyes lett.

- Fogalman sincs! Mert elárulok egy titkot! Én nem szeretlek! Nincs szívem! És ha lenne azt biztos nem egy ostoba kis félvér midgárdi boszorkánynak adnám! - rivaltamrá!

Metra lefagyva könnyes szemmel nézett a szemembe. Én meg elkezdtem hallgatni a gondolatait. Hallottam ahogy próbálja meggyőzni magát arról, hogy most csak a düh beszélt belőlem de tudta, hogy minden szavamat komolyan gondoltam.

- Hogy én! Szerelmes? Nevetséges! Hogy lehet valaki ennyire naív? - gondoltam magamban. Metra végül könnyes arcal beviharzott a szobába. És mivel nem akartam, hogy a karomba teleportáljon ezért követtem.