Jeon Jungkook || jikook/kookmin ✓

24.rész

Hatalmas levegőt vettem még mielőtt a nagyszüleim ide értek volna. Tudtam jól, hogy majd miket fogok hallani és nagyjából már fel voltam rá készülve, de erre nem lehet azért 1000%-ban. Kook bátorítóan megszorította a kezem, de jelen pillanatban még ez sem tudott teljesen megnyugtatni. Egész lényem remegett és hihetetlenül izzadtam, valamint teljes mértékben be voltam pánikolva. Nem sok választott el attól, hogy fogjam magam és Kook-al a nyomomban inkább lelépjek és hagyjam az egészet, de még a lábaim is földbe gyökereztek, valamint ennyire tisztelen én sem vagyok, hibába ők bántani fognak. Mégiscsak a nagyszüleim.

-Látom még mindig nem sikerült magad mellé valami értelmes nőt választani.-Állt meg előttem nagymamám, és meg sem lepődtem, hogy ezzel kezdte a hosszadalmas beszélgetést. A beszélgetést amiből én fogok sérülten kikerülni.

-Szia mama!-Suttogtam halkan.-Mint látod nem, és nem is fogok keresni.-Ráztam a fejem, bár magabiztosságom valahol a béka segge alatt volt. Mint általában mindig amikor velük vagyok vagy a közelükben.

-Szánalmas vagy. Ide jössz a testvéred teljesen normális esküvőjére ezzel a mihaszna pipergőccel. Különben is..Nem úgy volt, hogy te végre felszívódsz? Tudtommal neked Japánban lenne a helyed.-Nézett megvetően Jungkook-ra, bár látszólag őt annyira nem hatotta meg szavai mint engem.

-Tudtommal magának meg semmi köze hozzá, hogy mégis mikor és hol tartózkodom.-Vágott vissza Kook.-Vagy esetleg rakjak magamba chip-et, hogy letudjon követni?-Kérdezte gúnyosan.

-De fel vágták a nyelved..-Szólalt meg most először papa is.-Mit képzelsz kivel beszélsz? Nem a barátod ám, hogy így beszélj vele. Sőt..Neked nem is kéne ebben a családban lenned. Ha anno nem lettél volna annyit Jimin-el, most nem lenne belőle egy kis homokos ferde hajlamú.

-Már elnézést, de hogy lenne ez Jungkook hibája?-Emeltem fel egy kissé a hangomat, de még így is igyekeztem a tiszteletet megadni.-Az, hogy meleg vagyok nem egy embertől fog függni. Így születtem..Ezt el kell fogadnotok, ezzel kell élnetek. Ha pedig nem tetszik ki lehet szakadni a családból és-

-Mégis mi az, hogy mi lépjünk ki a családból, mikor eleve nélkülünk meg sem lettél volna?!-Kiabált nagymamám teljesen kikelve magából. Ijesztő volt, szinte már vérben forogtak a szemei, és az ütőere is félő volt, hogy kidurran. Oldalra pillantottam és ekkor vettem észre, hogy többen is minket néznek már, valószínű mindenki a hangos kiabálásra és a ricsajra jött ki.

-Én ne-nem úgy értettem, hogy..-

-Csend legyen! Azt hiszed, hogy azért mert felnőtt vagy és külön élsz már; bírálhatsz felettünk? Anyádék helyében már réges-régen kitagadtalak volna, de nem csak a házból, az egész családból!-Remegett a dühtől, vörös volt a feje és iszonyatosan félelmetes volt egész lénye..Egyre többen álltak körülöttünk én pedig egyre jobban azt éreztem, hogy elsüllyedek szégyenemben. Azt kívántam bárcsak ketté hasadna alattam a talaj én pedig beleesnék.-Nézz magadra! Kész szánalom vagy. Mindened az.

-Hölgyem azt hiszem mostmár elég lesz..-Próbált Jungkook szóhoz jutni, ám mikor az én arcomon egy hatalmas csattanás lett úrrá hirtelen hallgatott el, és szinte mindenki síri néma csendben lett. Huhogások voltak még hallhatók néhány helyről, aztán pedig csak tücsök ciripelés. Arcomon lefolyt az első könnycsepp amit követett sorban a többi, míg végül egy szipogás után úgy döntöttem, hogy inkább elhagyom a helyszínt.

-Menekülj csak!-Kiáltott még utánam nagymamám.-Mást soha életedben nem tudtál. Egy semmirekellő vagy!-Hangja már csak tompán volt számomra hallható, nem sok mindent hallottam. A part felé kezdtem rohanni, de igazából nem néztem az utat, csak hagytam, hogy a lábaim vigyenek amerre csak akarnak. Nem érdekelt semmi más, csak hogy ezután a megalázó este után csendben ki tudjam magam sírni, mint ahogyan mindig is tettem miután csúnyán kiosztott. Fájt, iszonyúan fájt, belül mardosott és égetett minden egyes fájó szava amit kiejtett ajkain. Mai napig nem tudom felfogni, hogy mégis mit tehettem elenne azzal, hogy meleg vagyok. Még csak nem is tehetek róla..De persze ez is az én hibám, mint az is, hogy a világra jöttem. Pedig én aztán ezt az egészet nem akartam. Én nem akartam, hogy erre a világra jöjjek, nem akartam, hogy ezeket el kelljen viselnem, nem akartam, hogy bárkinek is csalódást okozzak a szexuális beállítottságommal. Nem akartam, hogy egy hibás darab legyek a sok közül. Az egyetlen ember akiért érdemes ezen a nyomorult világon lennem az -a szüleimen kívül-, Jungkook. Jut eszembe Jungkook...Ő most hol van?

Felálltam a homokos partról, megpróbáltam a már arcomra száradt könnyeimet kicsit lemosni a vízzel, majd megindultam valamerre. Igazából csak a saját lábnyomaim követtem, hiszen nem tudom merre indultam el. Ismerem fejből ezt a helyet, de sötét van és a könnyeimtől azt sem láttam, hogy mégis merre kezdtem szaladni. Végül aztán csak idegesen ültem le a földre, és csaptam egyet a homokos területe. Kook nincs meg, nálam pedig telefon sincs. Minden reményem elszállt még afelől is, hogy ő meg lesz. Ismét csak magamba roskadva gondoltam át újra és újra nagymamám súlyos szavait és arra jöttem rá; igaza van. Egy selejt vagyok, akinek nem kéne itt lennie. Minden bizonnyal az én hibám. Talán az ő életük is normálisabb lenne, ha én nem lennék meleg és egy lány lenne mellettem. Ki tudja?

-Jimin?!-Hallottam meg egy ismerős hangot, mire lassan hátra fordultam. Kook ideges és igencsak megtépett mivoltát láttam magam mögött, mire én sportolókat megszégyenítő gyorsasággal ugrottam fel és vetettem magam karjai közé. Szorsan zárt közéjük, pár puszit nyomott fejem tetejére, majd felkapott az ölébe, és minden bizonnyal az autónk felé vette az irányt.-Menjünk haza..-Suttogta.

●●●●

A szállodába érve egyből a zuhanyzóba vergődtem, ahol aztán egy adag sírás közben lemostam magamról a mai nap mocskát, végül pedig bedobtam magam az ágyba. Kook is elment fürdeni, addig pedig megvetettem az ő oldalát is. Elég gyorsan végzett, talán öt perc alatt már a szobában is volt.

-Hogy érzed magad?-Ült le mellém. Megrántottam a vállaim, majd könnyeim visszafolytva ráztam meg a fejem.

-Tökéletlen vagyok, igaz?-Nevettem fel keserűen, ezzel megtörve a csendet.-Tényleg annyira szánalmas vagyok mint ahogyan azt a nagyi mondja?-Kérdeztem halkan magam elé suttogva, mire Kook maga felé fordította a fejem és letörölte a könnyeim.

-Gyere csak!-Húzott a szobában lévő tükör elé.-Nézd! Tudod én mit látok?-Kérdezte rám pillantva, de én csak fejet ráztam. Mögém állt, egyik kezét derekamra helyezte, másikkal pedig végig simított karomon.-Egy irtózatosan aranyos valamint igazán sexy mochit.-Elmosolyodtam második kijelentésén, mire felragyogtak a szemei.-Ááá, igen. Nézd csak! Imádom a mosolyod. Amikor eltűnnek a szemeid és kis holdak lesznek helyettük. Vagy amikor önfeledten nevetsz és szinte ragyogsz. Annyira szeretem a hangod, Istenem. Olyan mint egy angyali ének. Imádom azt a kis pisze orrod amik néha úgy mozognak mint egy nyuszinak, valamint az ajkaid. Igazán különlegessé teszik az arcod, bár így is eléggé az. A testedről már ne is beszéljünk..Szálkás testalkat, pont nekem megfelelő..-Harapta be alsó ajkát.-Tökéletes vagy Jiminie..Ha másnak nem is, nekem, a szüleidnek és a barátaidnak mindenképpen. Ez számít igazán. Nem?-Puszilt nyakamba.-Igazából reggelig tudnám a külsőd és belsőd dicsérni, de mi lenne ha inkább megmutatnám neked, hogy mégis mennyire szeretem mindened?-Fordított magával szembe, majd ajkaimmal kezdett szemezni.

-Köszönöm.-Suttogtam halkan közénk, Ő pedig elmosolyodott, majd óvatosan birtokba vette ajkaim.

-Szeretlek!

-Én is téged, Gguk!

2021.03.05.

Ha tetszett a rész nyomd meg a csillagot, vagy kommentelj, hiszen innen tudom, hogy érdemes-e tovább írnom. Köszönöm, hogy elolvastad!❤