Jeon Jungkook || jikook/kookmin ✓

41.rész

Már három hete, hogy Jungkook és én nem beszélünk. Egy szót sem. Ő dolgozni sem jött be, én pedig az irodában szenvedtem. Aztán tegnap beadta a felmondását.

-Tehát vissza mész.-Néztem rá székemből, mire bólintott egyet, aztán szavaival is egyet értett.

-Igen. Vissza megyek, egy hét múlva. Gyere velem!-Kért meg újra, mire lehunytam a szemeim.

-Jungkook! Nem mehetek.-Ráztam meg a fejem.

-De miért nem?-Emelte fel hangját, mire kissé összerezzentem, de aztán rendeztem vonásaim..

-Menj ki!-Kértem meg halkan, de miután csak puffogni tudott; felemeltem a hangom.-Jungkook, menj már ki baszki!-Üvöltöttem le. Sóhajtott egyet, aztán elhagyta az irodámat. Hátra dőltem a székemben, majd az ablak felé fordultam. Még pont elkaptam, ahogyan Jungkook idegesen ül be a kocsiba, aztán elhajt.

Könnyek gyűltek a szemeimbe. Ekkor beszéltünk utoljára. Bár csak tegnap volt, nagyon távolinak tűnt és iszonyúan fájt. Mintha egy újabb darabka szakadt volna ki ezzel belőlem. Egy olyan darabka ami évekkel ezelőtt egyszer már meg lett sértve, ki lett szakadva, besebesedett. Tudtam, hogy semminek sem lehet jó vége, és túl szép volt minden ahhoz, hogy igaz is legyen. Csak egy szép álom, és sok-sok reménykedés egy kis pillanatnyi boldogsággal keverve. Semmi több, csak ábránd.

Nagyon zavart és rosszul esett a tudat, hogy Jungkook inkább vissza megy és engem itt hagy, csak mert az a férfi erre kérte Őt. Tényleg ennyire semmibe lehet venni engem? Komolyan ennyit érnek a szavaim, és én is? Hát oké..

Bár nagyon fájt, hogy elment eldöntöttem; én semmi képpen sem rohanok majd utána. Én anno eleget futottam már utána, most rajta a sor. Ha pedig nem hajlandó így tenni, akkor menjen csak nyugodtan Tokióba.

-És akkor mit akarsz tenni?-Kérdezte Leila, hiszen ő már időközben haza ért a kórházból, így most nála vagyunk.

Az állapota egyébként tökéletes, csak néhány dologra nem emlékszik, de ez majd rendbe jön az orvos szerint. A kislány akit megmentett meglátogatta őt a kórházban -természetesen az édesanyjával együtt-, és egy csokor virág, valamint pár édesség kíséretében megköszönték, hogy megmentette az életét.

-Nem tudom.-Sóhajtottam fel már-már szenvedve.-Tényleg fogalmam sincsen Leila.-Néztem a lányra szenvedve.

-Miért nem beszélsz vele? Lehet, hogy tudnátok valami értelmes tervet is kieszelni. Jungkook például folyamatosan csak üzenget neked.-Utalt ezzel a most is általa érkezett értesítés miatt világító telefonomra. Ránéztem a készülékre, majd fejjel lefelé fordítottam, hogy ne is lássam.

-Nem akarok vele beszélni.-Rántottam meg a vállam.-Úgy is csak veszekedés lenne a vége. Ő folyamatosan azt akarja, hogy vele menjek, de nem érti meg, hogy én nem mehetek el.

-Miért nem?-Érdeklődött barna hajú barátnőm, mire ráemeltem tekintetem.

-Mert nekem mindenem itt van. A családom, te, a cégem..-

-A céged amit a legutóbbi időben olyan beleéléssel vezettél, hogy egy rossz hullának is elmentél volna. Mi tart vissza akkor? Jimin! Nézd, nem akarok semmit sem rád erőltetni, de ember szedd már össze magad!-Adott egy kisebb észhez térítő pofont, mire meglepetten kaptam a kezem az érintett területre.-Elmúltál már tizennyolc, tizenkilenc, húsz is. Egy felnőtt ember vagy könyörgöm. A családod bármikor megtudod látogatni, én is ki tudok hozzád utazni, de Jungkook-ot és téged kötne a munkaidő. És nem hiszem, hogy Ő már vissza jönne egyhamar. Szóval állj a sarkadra, és legyél végre férfi! Ne hagyd, hogy megint elmenjen!

Beharapott alsóajakkal hallgattam, hogy miket mondd nekem, és igazat kellett neki adnom. Talán ki kéne lépnem a komfortzónámból és Jungkook-al menni, mert így megint csak én fogok szenvedni, és az üzenetekből ítélve Ő is fog.

Felálltam a székből, majd a telefonom után kaptam és az üzeneteket kezdtem böngészni. Szinte az összes arról szól, hogy beszéljünk, hogy szeret és hogy hiányzom neki. De az utolsó pár üzenet  jobban megkapta a szemeim;

"Ma megyek Tokióba."

"Sajnálom, hogy nem tudtunk beszélni. Nagyon szeretlek és hiányzol. Mindenképpen írok ha leszálltam, hiába nem válaszolsz. Most én foglak téged üzenetekkel bombázni. Sajnálom Jimin, hogy így alakult. Nagyon szeretlek!"

Író szemszöge;

J

imin szemeit ellepték a könnyek, egyre homályosabban látott már. Azonnal felpattant a székből, és kirohant a lakásból. A lány meg sem próbált utána kiabálni, hiszen tudta, hogy valószínűleg a szerelme után rohan.

Jimin beült a kocsiba, majd azonnal hajtani kezdett a reptér felé. Nem olyan régen érkezett az üzenet, talán még időben elcsípí Jungkook-ot, talán még nincsen túl késő és mindent rendbe tudnak hozni.

Hevesen dobogó szívvel vezetett, még bele is izzadt az izgalomba, pedig nem is futott. Mégis akkora adrenalin löket járta át egész testét, hogy majd' belehalt. Iszonyúan félt, hogy nem fogja elérni a fiút, és már késő lesz. De Leila-nak igaza van. Nem hagyhatja, hogy a férfi megint kisétáljon az életéből. Nem engedheti meg újra ezt az óriási hibát.

Amint a reptérre ért azonnal ki is szállt a kocsiból, nem is figyelve, hogy majdnem a járdán parkolt le. Azonnal befelé kezdett rohanni a hatalmas épületbe, de annyian voltak, hogy még tolakodni is alig tudott. Páran utána is kiabáltak, de jelenleg cseppet sem érdekelte. Csak az volt szemei előtt, hogy még időben oda érjen Jungkook-hoz. Eleget szenvedett ez alatt az egy hónap alatt.

Fejét forgatva állt a hatalmas ember tömeg közepén, és a járatokat kezdte vizslatni. Nehezen, de megtalálta. Tokió, kettes kapu. Jimin azonnal arra felé vette az irányt, és ijedten vette tudomásul; Jungkook éppen most menne át a hangáron.

-JUNGKOOK!-Üvöltötte hangosan, ami mégis halknak hatott az ember tömeg végett. De a férfi meghallotta, és azonnal meg is fordult. Meglepve nézte kis szerelmét, még be is könnyezett mellé. Nem hitte volna, hogy utána megy majd.

Jimin rohanni kezdett Jungkook felé, majd hatalmas erővel csapódott neki a magasabbnak. Görcsösen szorította annak ingét, miközben jól el is áztatta azt könnyeivel. Persze Jungkook csak átölte a kisebb törékeny mivoltát, és -mostmár Ő is sírva-, nyomott egy puszit a kisebb fejére. Képes lett volna megint itt hagyni, ennek ellenére Jimin mégis utána szaladt. Már nem gyerekek..Érett felnőttek, akik tudják, hogy minek mekkora súlya van, mit kell tenniük. Jungkook-nak el kell mennie, hiszen oda húzza a szíve, Jimin-t pedig oda ahol a magasabb is van.

-Ne hagyj el Jungkook!-Szorította meg az alacsonyabb Jungkook ingét, miközben megállíthatatlanul potyogtak könnyei, akárcsak évekkel ezelőtt.-Nem hagyhatsz el megint, mert szeretlek!-Ütött egy kissé nagyobbat ököllel Jungkook mellkasára, aki egyáltalán nem bánta, hiszen megértette a kitörésének okát, valamint amúgy sem érezte annyira annak ellenére, hogy valójában eléggé nagyot ütött a kisebb.

-Nem foglak, Pici. Nem foglak!-Szorította magához a kisebbet, majd egy csókot nyomott homlokára.

2021.05.13.

Ha tetszett a rész nyomd meg a csillagot, vagy kommentelj, hiszen innen tudom, hogy érdemes-e tovább írnom. Köszönöm, hogy elolvastad!💕