Jeon Jungkook || jikook/kookmin ✓

31.rész

2020.06.25.

Reggel úgy keltem fel mint a mosott szar és most először még az sem tudott megnyugtatni, hogy Jungkook-al aludtam. Pedig mellette aztán úgy alszom mint a bunda. Kook-nak is feltűnt, hogy éjjel nem aludtam, max egy órát, de azt sem tartom kizártnak, hogy titokban Ő is virrasztott velem és csak arra várt, hogy mikor szólok végre hozzá. Persze inkább csak magamban örlődtem és a Han által mondottakon agyaltam egész végig, és magamat hibáztattam. Legfőképp a pofon miatt. Úgy érzem, hogy nem érdemelte meg, de közben mégis. Sosem emeltem kezet rá, sőt, senkire sem, így ez most kissé megviselt és úgy érzem egy nagyon rossz és elhamarkodott döntés volt. Talán beszélnem kéne vele és tisztázni a dolgokat.

-Min gondolkodsz?-Simított karomra Kook, mire összerezzentem, hiszen nem tudtam, hogy már fent van.

-Jó reggelt!-Mondtam rekedtes hangon, majd felé fordultam.-Csak a tegnapi estén. Azt hiszem, hogy elszaladt velem a ló és talán beszélnem kéne Han-nal..-Mondtam neki őszintén, de szerencsére egyáltalán nem lett dühös, sőt.

-Tudod nem rossz ötlet. Akármennyire is egy pöcsfej és utálom amiatt amit veled tett; lehet jobb lenne, ha végleg tisztáznátok mindent és békésen válnátok el egymástól. A te lelkeden is könnyítene és jobban éreznéd magad utána.-Simított arcomra egy apró mosoly kíséretében, majd felkelt az ágyból és átmászva rajtam kimászott mellőlem.-Tudod mit? Hagyjuk a pikniket. Ma elmegyünk Han-hoz, aztán később sétálunk egy jót levezetésképpen. Aztán este..Folytathatnánk azt, amit tegnap elkezdtünk a konyhában. Mit szólsz hozzá?-Vette magára pólóját, én pedig egy nagy mosollyal arcomon bólintottam egy nagyot, aztán követve a példáját én is felölzöztem.

Utunk a konyhába vezetett, ahol egy könnyű reggeli közben beszélgettünk egy jót, aztán szinte egyből kocsiba ültünk és utunk Han-hoz vettük. Mondanom sem kell, majdnem elájultam út közben, annyira izgultam, de a végén csak összeszedtem magam és bátorkodtam kiszállni az autóból. Az már mellékes, hogy Kook kezét úgy szorítottam, hogy már neki is fájt.

-Pici, nyugi. Nem lesz baj.-Puszilt homlokomra, majd egy mosoly kíséretében megnyomta a csengőt. Han szinte azonnal ajtót is nyitott és meglepve nézte mivoltunkat.

-Szia Han. Tudom..Hogy most a legkevésbé sem akarsz látni, és minden bizonnyal nagyon dühös vagy rám, de kérlek hadd beszéljük meg.-Hadartam el, mielőtt rám vágta volna az ajtót. Tekintete köztünk cikázott, aztán szó nélkül kitárta az ajtót, ezzel szabad utat adva nekünk. Azonnal be is léptünk a lakásba.

-Nos, hallgatlak.-Ült le a kanapéra, így mi is azt tettük.

-Először is; elnézést szeretnék kérni azért a pofonért. Nem tudom mi ütött belém, és miért tettem, én nem akartam. Tudom, hogy ez nem mentség, de szeretném ha tudnád; tényleg nagyon sajnálom. Nem állt szándékomban megütni téged, csak elöntött a düh, az agyam ellepte a köd és szinte már tudatlanul cselekedtem. Nagyon sajnálom.-Néztem végig szemébe. Alsó ajkát rágcsálta, de végül csak lassan bólintott párat.

-Megbocsájtok.-Nézett végül rám, mire egy hatalmas sóhaj kíséretében eresztettem ki a bennem lévő feszkót. Viszont ismét nagy levegőt vettem, aztán neki kezdtem a mondandóm második felének is.

-Köszönöm.-Mosolyodtam el kissé.-Továbbá szeretném ha, megbeszélnénk a köztünk lévő kapcsolatot.-Néztem rá komolyan. Kissé megrándult a szája, nem tetszett neki.-Szeretném ha normálisan lezárnánk.

-Rendben.-Fújta ki feszülten a levegőt.

-Szóval..Nézd Han..-Sóhajtottam egy nagyot.-Nem a legszebben váltunk el, de most ezen próbálok változtatni. Nagyon köszönök mindent amit értem tettél és egy percét sem bántam meg annak, hogy végül melletted álltam meg. Nagyon sok szép pillanatot okoztál nekem, amiket egyértelmű nem fogok elfelejteni. Segítettél túlvészelni egy fájdalmas sebet az életemben, ami nagyon fontos számomra és egy nagy szó. Nagyon örülök annak, hogy melletted lehettem, hogy mellettem voltál, de lássuk be..Nekünk nincs közös jövőnk úgy, mint egy pár. Ettől függetlenül viszont bármikor amikor szükséged lenne egy barátra vagy csak simán egy tanácsra..Tudod hol találsz.-Mosolyogtam rá bátorítóan, mire könnyei közepette -hiszen időközben azok is előjöttek neki-, ő is így tett.