Jeon Jungkook || jikook/kookmin ✓

39.rész

Jungkook pov.

Másnap reggel szinte azonnal ki is keltünk az ágyból, Jimin még a reggeli csókomat is kihagyta, amit később kézzel-lábbal kiharcoltam magamnak. Sűrű bocsánat kérése közepette sok-sok apró puszival hintett be, én pedig nevetve tűrtem. Végülis én kértem.

-Szia Tae!-Köszöntünk a fiúnak, aki egy mosollyal üdvözölt minket, de közel sem volt az igazi. Tudtuk, hogy neki is rossz, hogy el kell mennie innen, de végülis ez a munkája. Mi pedig nem lehetünk olyan önzők, hogy marasztaljuk őt, csak mert mi is itt tartózkodunk. El kell fogadnunk, hogy el akar menni.

-Egyébként remélem majd meglátogattok néha.-Jegyezte meg miközben az udvaron Sojuztunk.

-Ez egyértelmű!-Vágta rá Jimin azonnal, én pedig egyet értettem vele.

Mivel jó idő volt, szinte egész nap kint voltunk az udvaron, és sütögettünk. Hihetetlenül jól éreztük magunkat -ahogy mindig-, és nagyon sokat nevettünk. Rossz volt bele gondolni, hogy ez lesz az utolsó ilyen együtt töltött napunk egy huzamosabb darabig, hiszen eddig szinte minden hétvégén össze ültünk így hárman.  Hiányozni fog, az egyszer szent.

-Bocsánat!-Álltam fel székemből, ugyanis telefonom csörögni kezdett. Bementem a konyhába, majd meg sem nézve, hogy ki az; elhúztam a zöld ikont.-Jeon Jeongkook, miben segíthetek?

-Szia Kook, Kumiko vagyok!-Halottam meg a lány hangját, mire egy mosoly szaladt arcomra.

Kumiko egy nagyon aranyos, tőlem picit idősebb lány volt, akivel anno munkatársak voltunk. Nyilván amíg meg nem szűnt az iskola, ahol tanítottunk.

-Ohh, szia! Hogyhogy hívtál?

-Van egy nagyon jó hírem. A Tokiói középiskola újra nyitott, csak egy másik helyen. Sawada igazgató úr szeretettel vár vissza, szeretné ha tanár maradnál.-Mondta boldogan a telefonba. Hirtelen nagyon nagy lett bennem az adrenalin löket, szinte majd'  kiugrottam a bőrömből. Imádtam tanítani, ez volt eddig az életem, főleg, hogy táncot tanítottam a gyerekeknek.

Megpördültem a tengelyem körül, de aztán le is fagytam. Meg akadt a szemem Jimin-en, aki nevetve hallgatta azt, amit Taehyung mondott neki. Tae itt hagyja, így pedig csak én maradok neki. Ha most megint elmegyek, és itt hagyom..Újra össze fog törni, talán jobban mint előtte. Nem tehetem ezt vele.

-Itt vagy még Kook?-Zökkentett ki gondolat menetemből a lány, mire kissé összerezzentem.

-Igen..Igen itt. Figyelj! Ezt még megbeszéljük, de nekem most el kell mennem.-Mondtam halkan. Jimin benézett a konyhába az üveg ablakon keresztül, és egy halvány mosoly jelent meg arcán, hiszen egyből elkapta tekintetem. Annyira..Szerelmesen nézett rám, hogy megszakadt a szívem érte. Ez a férfi maga a csoda.

-Rendben Kook, akkor majd még hívlak, de ezen a héten mindenképpen kell a válaszod, legfeljebb vasárnapig. Utána már mindegy.-Figyelmeztett a lány, mire jeleztem neki, hogy megértettem.-Akkor szia!-Köszönt el, majd tette le a telefont. Sóhajtottam egyet, majd pár perc gondolkodás után az udvarra vettem az irányt.

-Figyeljetek! Lassan négy óra lesz, és nem fogunk oda érni időben a kórházba.-Néztem karórámra ezzel jelezve; ideje mennünk. Jimin sóhajtott egy nagyot, majd azonnal átölelte Taehyung-ot, aki szorosan viszonozta az ölelést. Szipogva váltak el, aztán Tae engem is megölelgetett. Jimin a lelkére kötötte még indulás előtt, hogy mindenképpen vigyázzon magára, hívjon ha landolt, és keressen majd minket. Tae megígérte, aztán utunkra engedett.

A kocsiba ülve azonnal el is indultunk, bár én eléggé feszült voltam a hívás és a hír miatt. Azt már tudom, hogy én mindenképpen vissza akarok menni, de  mi lesz vele? Ő nem fog velem tartani.

-Mi a baj?-Simított combomra, mire össze ugrottam, hiszen nem figyeltem.-Olyan feszült vagy.

-Nincsen semmi.-Hazudtam. Észre vette, hogy füllentettem, de nem szólt semmit, csak pár pillanatig szugerált még, aztán Ő is az utat figyelte.

A kórházban sem telt másképp az idő, én egész végig feszült voltam, és a lánnyal is alig tudtam beszélni, pedig ő sokszor próbált engem is bevonni a csevejbe. Szégyelltem magam, és hibáztattam is, de mit tegyek? Én oda való vagyok. Szeretek táncolni, imádok tanítani, és Japán is a mindenem. Sok embert ismerek onnan, a családom is ott van. Vissza kell mennem, ha törik, ha szakad.

-Oké! Mi bajod van? Mióta beszéltél telefonon Tae-nál, azóta fura vagy. Tervezel valamit? Esetleg rossz hírt kaptál?-Támadott le otthon Jimin szinte azonnal, mire egyből rázni kezdtem a fejem.

-Nincsen baj, Pici!-Fogtam derekára és egy hamis mosolyt villantottam, de Ő csak hátrébb lépett.

-Nem hiszem el.-Rázta fejét, és kicsi mancsát is maga elé emelte.-Az igazat mondd, Jungkook! Vagy nem bízol bennem?-Döntötte oldalra a fejét, és inkább szomorú, valamint csalódott volt, mint mérges. Összeszorított ajkakkal mérlegeltem a helyzetet, hogy most elmondjam-e neki, vagy hagyjam a fenébe, ám mikor hirtelen el akart menni, kinyögtem.

-Vissza megyek Japánba.-Jimin lefagyott, és hihetetlenül nézett a szemembe. Kereste a hazugság jeleit, azt várta mikor nevetem el magam, de mikor leesett neki, hogy semmikor; leengedte karjait és fejét is lehajtotta.

-Megint? Megint itt hagysz egyedül? Megint nem fogsz jelentkezni? Mondd, velem van a baj, hogy állandóan ki akarsz zárni az életedből, és menekülsz?-Kérdezte csalódottan, miközben bekönnyezett.

-Jimin! Ne beszélj hülyeségeket! Nem akarlak egyedül hagyni, hogyan tehetném meg újra?-Léptem közelebb hozzá, de Ő hátrált.-Gyere velem!

-Hogy mehetnék veled, Jungkook? Itt van a cégem, itt vannak a szüleim, itt vannak a barátaim, ismerőseim, az egész életem itt van Jungkook!-Emelte fel hangját, de már régen sírt, akárcsak egy gyerek. Meg szakadt érte a szívem.-Muszáj menned?

-Sawada igazgató úr szeretné, ha vissza mennék.

-Persze! És Sawada akárki szava fontosabb mint én, ugye?-Kérdezte gúnyosan.

-Nem..Nem úgy értettem, nem ezt akartam mond-

-Hova is gondoltam?-Kérdezte, majd fel kapta öltönyét, és kifelé vette az irányt. Azonnal karjára fogtam, majd vissza rántottam.-Mit akarsz még Jungkook? Elmentél, magamra hagytál, nem is törődve azzal, hogy én közben össze omlottam. Aztán vissza jössz, mindent rendbe hozol, adod a tökéletes barát szerepet, eléred, hogy újra beléd szeressek, minden nap egyre és egyre jobban, aztán megint hagysz pofára esni. Elegem van belőled!-Kiabálta dühösen.

-Miért így fogod fel? Olyan hisztis vagy ilyenkor és idegesítő.-Csúszott ki a számon, mire eltátotta a száját.-Jimin, sajnálom én nem-

-Értettem. Haza megyek. Te menj csak Japánba, majd meg leszek nélküled is. Nem kellesz.-Jelentette ki, majd kinyitotta az ajtót, kilépett rajta, és magamra hagyott a házban a gondolataimmal és könnyeimmel.

Akkora egy barom vagy Jeon Jeongkook.

2021.05.09.

Ha tetszett a rész nyomd meg a csillagot, vagy kommentelj, hiszen innen tudom, hogy érdemes-e tovább írnom. Köszönöm, hogy elolvastad!💕