Jeon Jungkook || jikook/kookmin ✓

34.rész

07.02.

Az elmúlt négy napban a nagymama állapota csak rosszabb lett, mint előtte volt. Szerdán mikor bekerült a kórházba, még aznap este mondták, hogy csak egy megfázás, de mivel idősebb, így jobban leterítette. Csütörtökön már úgy volt, hogy haza is mehet, ám még a reggel folyamán elájult, amit nyilván ki kellett vizsgálni, de még így sem tudták, hogy mi baja. Estére sikerült megállapítani, hogy ez nem csak egy egyszerű megfázás. Bekapott egy vírust, amit a gyenge szervezete nem igazán bír, főleg, hogy ő már idős, és több műtéte is volt az elmúlt évek során. Pénteken reggel úgy tűnt, hogy kezd vele minden rendben lenni, úgy látszott, hogy nem lesz később komolyabb baja. Három óra felé pedig az állapota jelentősen romlott, rosszabb lett mint előtte.

Ma pedig már ott tartunk, hogy a kórház felé hajtunk, ugyanis szeretném látni, mivel anya felhívta rá a figyelmem; egyre rosszabbul van, és az orvosok nem sok esélyt látnak arra, hogy élve kijut a kórházból. Szomorú ezt leírni, és bele gondolni is, de én mint ember sajnos nem tudok mit kezdeni ezzel. Piszkosul fog hiányozni, ez tény és való, de mégsem maradhat. Legalábbis a fentiek úgy döntöttek. Ha rajtam múlna, még biztosan élne pár évet. De nem rajtam múlik..Az ő ideje lejárt, és sajnos hamarosan mennie kell, ha karjuk, ha nem. A sors ellen nem tudunk semmit sem tenni, csak hagyni kell, hogy végezze a dolgát, és véghez vigye minden egyes tervét. Ez a legtöbb, és egyben a legkevesebb is amit tehetünk.

Az anyós ülésen pityergek már megint, mint egy nyolc éves, és azon imádkozom, hogy ha már muszáj neki; legalább ne idő előtt menjen el. Legalább még annyit bírjon ki, míg oda érek és utoljára tudok beszélni vele.

Kook jobb keze szokás szerint a bal combomon pihen, és néha rá-rá szorít bátorítóan, vagy elenged egy halvány mosolyt, hogy kissé megnyugodjak. Hatásos is, ugyanis minden egyes ilyen alkalommal sokkal jobban érzem magam. Aztán vissza tér a görcs, és minden egyes fájdalom. De ez már mellékes, ugyebár.

-Pici..Itt vagyunk.-Sóhajtott egy nagyot Kook, mire egy hatalmasat nyelve, remegő lábakkal kiszálltam a kocsiból. Ő azonnal mellém lépett, nyomott egy puszit hajamba, majd kézen fogott, és már indultunk be a kórház épületébe. Abba, ahonnan valószínűleg ma senki sem jut ki boldogan.-Jó Napot! Min EunJi-hoz jöttünk.-Állt meg Kook a pultnál, ugyanis én jelenleg képtelen lettem volna beszélni, vagy akár egy szót is kinyögni.

-Hozzátartozók?-Kérdezte a fiatal lány, mire Kook hevesen bólogatni kezdett.

-Nyilvánvalóan.-Adott hangot is a válasznak, a lány pedig egy gyors pillantás után végül megadta a kórházi szoba számát. Azonnal a liftekhez vettük az irányt, és félve ugyan, de elindultunk a harmadik emeletre.-Izgulsz?

-Félek.-Suttogtam magam elé, mire erős karjait körém zárta, és nyugtató puszikat hagyott a fejemen.

A liftből kilépve remegő lábakkal közelítettük meg a 341-es termet, elé érve pedig egy mély levegőt vettem. Remegett a kezem, a lábam, zsibbadt a fejem, és az ájulás szélén álltam, de végül vettem magamon annyi erőt, hogy benyissak a kis fehér szobába.

Minden szem azonnal rám szegeződött, de engem csak a nagymama látványa tudott lefoglalni. Szörnyű volt így látni..Infúzióra volt kötve -nyilván-, mindenféle cső lógott ki belőle, sápadtabb volt a kelleténél, és láthatóan soványabb is. Ajkaim újra megremegtek, és éreztem, hogy nem sok van hátra egy újabb sírás rohamig.

-Jimin?! Mit keresel itt?-Szólalt meg rekedtes hangon, de most közel sem volt bunkó, vagy lekezelő a hangja.

-Én..Csak látni akartalak. Anya mondta, hogy mi történt, és aggódtam.-Töröltem le könnyeim, ő pedig lassan és remegve felém nyújtotta kezét. Azonnal közelebb léptem hozzá, és megfogtam hideg kacsóját, majd egy puszit nyomtam rá.

-De..Miért?-Rázta meg kissé fejét. Tudtam, hogy mire érti a kérdést, így egy szomorú mosoly kíséretében, őszintén válaszoltam neki;

-Mert szeretlek!

Egy könnycsepp folyt le arcán, amit nem tudott letörölni, így én tettem meg helyette. Összeszorította a szemét, majd szólásra nyitotta száját, én pedig türelmesen megvártam, hogy bele kezdjen.

-Nagyon sajnálom, Jimin! Mindent. Jó ember vagy, a legjobb akit ismerek. Kérlek Jungkook, vigyázz majd rá!-Nézett rá az ajtóban állóra, aki egy szomorú mosoly kíséretében bólintott egyet, és elmondta, hogy "Mindenképpen."-Jimin! Maradj mindig ilyen, rendben?! Ígérd meg!-Szorította meg mindkét kezével enyémet, én pedig hevesen bólogatni kezdtem.

-Ígérem, nagyi! Ígérem!

-Nagyon szeretlek, kisunokám. Ne felejts majd el!-Motyogta, majd egy halvány mosoly kíséretben lehunyta szemeit, a gép pedig pillanatokkal később egyenletes sípolással jelezte; hogy már nem él.

-Mama! MAMA!-Rázogattam könnyeim között, de már csak arra eszméltem fel, hogy Kook próbál elhúzni tőle, és mikor ez sikerül neki; egy csapat nővér, és egy orvos próbál segíteni a nagymamán. Sírva rejtettem arcomat mellkasába, és görcsösen szorítottam pólója anyagát, Ő pedig nyugtató szavakat suttogott nekem, de valahogyan egyik sem jutott el a tudatomig.

●●●●

-Jimin! Jimin, kelj fel! Hallod?-Hallottam meg egy kellemes hangot, mire pilláim nyitogatni kezdtem. Kook aggódó arca került szemeim elé, én pedig értetlenül bámultam rá.-Jó reggelt!-Mosolyodott el végül, majd egy puszit nyomott ajkaimra. Álmodtam volna?

-Mi történt?-Ültem fel az ágyon, majd körbe néztem a szobában. Az enyém volt, csak nem a mostani, hanem a régi.

-Elaludtál a karjaim között, sírás közben. Ireneéknél vagyunk, mert már nem engedtek haza vezetni.-Simogatta arcomat, én pedig egy hümmögést hallattam.

-Mama?-Néztem rá félve, Ő pedig beharapta alsó ajkát. Lehunytam a szemeim, és egy mély levegőt vettem, majd igyekeztem a feltörekvő könnyeim visszafolytani. Ma már sírtam eleget.

-Sajnálom.-Suttogta halkan, én pedig csak fejet ráztam. Pár percig csend honolt a szobában, csak annak volt egy kis hangja, ahogyan Kook a hajam simogatta.

-Kérlek..Ölelj át!-Motyogtam végül, mire felemelte a paplant, majd be is bújt alá. Karjával közelebb vont magához, majd simogatni kezdte a hátam, én pedig teljesen elbújtam a paplan alatt, és Jungkook mellkasában.

-Minden rendben lesz, Jimin! Ígérem. Nagyon szeretlek, Pici!-Suttogta.

-Én is téged, Gguk.-Szipogtam egyet, majd hagytam, hogy keze lágy és nyugtató simogatása, a gyenge sírásom, a fájdalmaim, és minden rossz álomba ringasson, majd hagyjon aludni, akár egy egész napig. Vajon a nagyi most is figyel fentről? Jó helyen van? Jó lesz neki ott?

2021.04.16.

Ha tetszett a rész nyomd meg a csillagot, vagy kommentelj, hiszen innen tudom, hogy érdemes-e tovább írnom. Köszönöm, hogy elolvastad!💕

Elnézést a hibákért!🥺